Fülledt légkör a MÁV-vezetők atombunkerében

A Kádár-korszak bunkere Kőbányán.

20220730 Budapest Egykori légópince a közlekedési múzeum Északi Járműjavító kiállítóhelyén Budapest X. Kőbányai út 30-36 Fotó: Mirkó István (MI) Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

Szabályos torta formájú építmény, vasbeton falai az elgondolás szerint még egy Budapest felett felrobbantott atombombának is ellenálltak volna. Hidegháborús VIP-bunker, amely az egyenlők közt az egyenlőbbeket, nevezetesen a MÁV vezető kádereit – és családjaikat – óvta volna atomvillanás esetén. A szocializmus orwelli világának mementója immár bunkertúracélpont az egykori MÁV Északi Járműjavítója, a Közlekedési Múzeum új területén.

Az újabban kiállítási célokat szolgáló, hatalmas mozdonyjavító csarnok mögött, egy minden oldalról műhelyépületekkel körbevett téren találjuk meg a két emelet magas bunker hengeres tömbjét. A kráteresen hámló szürke, íves homlokzaton előtűnnek a rozsdás betonvas bordák. A belül háromszintes építménybe négyfelől lehet bejutni. A fél méter vastag, súlyos acélajtók idegenvezetőnk, Uhl Gabriella főosztályvezető, kiállítási kurátor elmondása szerint egykor légmentes zárást biztosítottak. Az óvóhely atombiztos mivoltának legfontosabb kritériuma ugyanis az, hogy a belül kialakított túlnyomás, illetve a légellátó rendszer szűrői szavatolják, hogy nem jut be sugárszennyezett por.

Minden bejárat mögött előszoba a zsilipeléshez, majd újabb, az előzőnél vékonyabb ajtó következik kémlelőnyílással. Elvileg, akit atomcsapás után beengednek, annak a második ajtón átjutva zuhany alá kell állnia. Mivel az atomvillanás szerencsére elmaradt, e zuhanyzókat legfeljebb csak azokon az évenkénti légoltalmi gyakorlatokon használhatták, amelyeken bizonyítani kellett a bunker rendeltetésszerű működését. Erre legutóbb négy évtizede volt példa, idebenn mégis gőzfürdőt idéző mikroklíma uralkodik. A falak könnyeznek, az emeleti mennyezetre kicsapódó pára hosszú cseppkőcsapokat épített a kioldott mészből.

A bunker fénykorában, amikor működött a szellőztetőrendszer, persze nem ilyen volt – magyarázza Uhl Gabriella. Akkoriban a falak frissen meszelt állapotban, a gépészet üzembiz­tosan, a tartalékok feltöltve várták a háborút. A víz-, élelem- és üzemanyagkészleteket négyszáz ember másfél hetes ellátására tervezték. Kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e túlélni egy atomcsapást, de tegyük fel, hogy igen. A MÁV vezetői is így gondolhatták, ezért is építtették maguknak 1959-ben ezt az óvóhelyet. Budapest lakosságának – szovjet minták szerint – a metrót szánták atombiztos óvóhelynek.

A centrális belső tér közepét lépcsőház foglalja el, ahonnan szűk folyosó vezet körbe, egészen vissza a kiindulópontig. Kifelé apróbb-nagyobb helyiségek nyílnak, és vannak átkötőfolyosók is, úgyhogy mivel nincs tájékozódási pont, az ember csakhamar elveszti a fonalat. Ez a körkörösség önmagában is kiborító lehet ide bezárva. A földszinti egészségügyi áteresztőrész után olyan helyiség következik, amelynek ajtaja, mint a börtöncelláké: felül kémlelőablak, alul ételbeadó nyílás. A kurátor szerint karanténnak szánták, illetve olyan személy elzárására, akit elragadott a téboly…

A földszinten a légoltalmi egyenruhásoknak szánt szobák, az ajtókon bádogtáblák hirdetik a funkciókat: rádiószoba, parancsnoki helyiség, riasztás-elsötétítés. Bizonyos tereken látszik, hogy valamilyen gépészeti célt szolgáltak, amely nehezen meghatározható, mivel a gyár 2009-es bezárása után 2017-ig színesfémtolvajok prédája volt az üzem.

A mennyezeten kék légcsövek és hűtőlevegőcsövek, illetve zöld vízcsövek váltják egymást. Az emberek az emeleti szinten kaptak volna helyet, de ne képzelje senki, hogy fejedelmi luxus várta volna őket. Az egyik húsz négyzetméter körüli helyiség ajtaján ez áll: befogadóképesség: 54 fő. Szemközt felirat: Ne támaszkodj a falnak! A felhívás ismétlődik a kádercsaládoknak szánt szobákban.

Utunkat az emelet után a pincében folytatjuk, ahol lábszárközépig áll a talajvíz, amelyet egykor szivattyúztak. Ezen a szinten található a teljes gépészet. Gumicsizmát húzva végiggázolunk a sötét, hűvös folyosók vizén, és meg is találjuk a szivattyúkat, majd egy másik helyiségben a bunker tüdejét: hatalmas, kék, csigaforma légturbinát, amely a levegő keringetését szolgálta. Mellette cirill betűs, barna, villanybojler méretű szénszűrő tartályok sorakoznak. A turbinának ezeken kellett átpréselnie a kinti, szűrendő levegőt. A villamos energiát ehhez a Ganzban gyártott Jendrassik-féle dízelmotor és egy hozzákapcsolt áramfejlesztő biztosította.

Ez a mérnöki remekmű mindössze három évvel az emberi civilizáció végét majdnem előidéző kubai válság előtt épült. Hidegháborús relikvia
– egyben tekinthetünk rá az egyenlőséget hirdető szocialista világ képmutatásának iskolapéldájaként is. A metró ugyanis hamar megtelt volna, és a többségnek Budapesten és környékén nem jutott volna semmilyen tényleges menedék. Az elvtársi élcsapat itt és néhány ehhez hasonló bunkerben kapott volna néhány hét haladékot. Aztán a készletek kifogytával ők is kénytelenek lettek volna kilépni a hermetikusan záródó ajtón, egyenesen az eltűnt város helyén izzó nukleáris sivatagba.

(A bunker a Közlekedési Múzeum Masiniszta műhelytitkok – bunkertúra elnevezésű inter­aktív tárlatvezetésén látogatható. Budapest X. kerület, Kőbányai út 24–28.)

Borítókép: Óvóhely a MÁV Északi Járműjavítója, a Közlekedési Múzeum új területén (Fotó: Mirkó István)