időjárás 25°C Huba 2022. augusztus 19.
logo
KÖNYVESHÁZ

Kalandozások Urbán Gyula versvilágában

Csontos Márta
2022.08.05. 09:00 2022.08.05. 09:09
Kalandozások Urbán Gyula versvilágában

Urbán Gyula neve sokak számára ismert, a színházi életben éppúgy, mint a költészetben. Rendezőként végigutazta az egész világot, s költőként is végigélte a megtapasztalt kultúraváltozások fény- és árnyoldalait. 

Új kötete feltárja, hogy ennek a hatalmas örökségnek milyen elemei játszottak szerepet identitása alakulásában. A siket ember háza című verskötete végigtekinti élete fájdalmas és örömteli élményeit, s a több mint nyolcvanévnyi tapasztalás kellő rezignáltsággal ezeket a szavakat mondatja ki vele: 

„Mint fölbukott vad, fekszel a fák alatt, / – s az idő, teszi, amit tenni kell – / kizsigerel.” A kötet címe utal a spanyol festőművész, Goya idősebb korában bekövetkezett siketségére, ekkor születtek az úgynevezett „fekete festmények”. Urbán Gyula nem fogalmaz sötét színekkel, de önmagát tekinti „siket embernek”, feltételezhetően a környezettel kapcsolatos reakciói illusztrálására. „Öreg vagyok: itt már nincs forradalom /
Felső ruháimba kapaszkodom, / És várok; / most már meztelenül, / Én, véresarcú / valaha / Isten-evő.”

Urbán Gyula olyan világot teremt, amelyben helyet talál a hiányzó dolgoknak, amelyek elfogadhatóvá és teljessé teszik az életet, s ilyen módon megélhetővé válik minden megpróbáltatás földi vándorútja során. 

Az önmegértés és létmegértés megnyilatkozását kísérhetjük végig új verskötetében, mely valójában triptichon az Isten, család, haza hármas összefonódásával, s úgy kíséri végig az emberi élet stációit, hogy megéli a személyes idő, a társadalmi idő és az időn túli idő minden komplexitását. A költő életének stációit követve érezzük, hogy a szakralitás mint megtartó és megtisztító erő miként van jelen. 

Urbán Gyula: A siket ember háza. Püski Kiadó, Budapest, 2022, 76 oldal. Ára: 2300 forint

Kísért bennünket Nagy Gáspár lenyűgöző gondolata: Isten hatalmas verse a teremtett világ. Így jut el Urbán Gyula is ahhoz a lírai szintézishez, amelyben a teremtő fájdalom kozmikus távlatokat nyit meg, s mágikus erővel ragyogtatja fel a lírai történésfolyamatokat.

Hieronymus Bosch képeihez hasonlóan ­összetett, eredeti, fantáziadús és nemegyszer meghökkentő Urbán Gyula képi világa. Lehatol a mélyrétegekbe a romlottság okait keresve, úgy, hogy a gyarló ember hányattatásai ellenére is képes legyen magasabb erkölcsi szintre emelkedni: „Egyszer csak kicsúszott alólam a szék. / És minden-de-minden olyan hatalmas lett, / mint gyermek, vagy egerecske koromban…”

A jelenkor világszétmozdulásának is tanúi lehetünk Urbán Gyula költészetében. A létezésben az összetartó erők meggyengülni látszanak, ezért helyezi magát Urbán költőként sokszor más létezési formákba. 

A Tekercsrészletben Istenhez fordulva érzi az őt körülvevő bizonytalanságot: 

„Te nem ígérsz semmit, csak menedéket / Börtönt és szárnyalást, / nékem, kismadárnak.” A létértelmezésben saját személyiségének átvilágításával eljut a végső stáció elfogadásához, mégsem merül önsajnálatba, a végső távollétet is éteri könnyedséggel varázsolja szépséggé. „Növénnyé szelídülünk. / Gyökerünk egymásba fonódik. / Nyitva a kertkapu, de az utca / egyikünket sem szólít… Minden napfényes üvegben mi mosolygunk. / Nem meztelen látjuk egymást / de »színről színre« forgunk.”

Borítókép: Urbán Gyula (Fotó: Bach Máté)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.