Miért botrányszó a vármegye?

Egy szó is nagy port tud kavarni.

Egy szó is nagy port tud kavarni. Annak idején az olcsít kifejezés osztotta meg a közvéleményt, nemrég csillapodott le a nagy oltakozásvita, és máris itt van a főispánmizéria. Az olcsít szó archaizmus, a Czuczor–Fogarasi-szótárban szerepel, a jelentése: valaminek az árát alább szállítja, vagy eszközli, hogy olcsó legyen. Például:

A jó termés olcsítja a gabona árát. Tavaly váltott ki nagy vitát, hogy kifejezheti-e az oltakozik ige azt ‒ átmenetet képezve a visszaható és a műveltető ige között ‒, hogy valaki saját elhatározásából beoltatja magát, vagy sem.

 Jó-e ez a szó, avagy sem? Hihetetlen vehemenciával támadták az interneten, sőt megjelentek szélsőséges vélemények is.

 „Tiltakozom az oltakozni szó használata miatt!” „Mégis egyenesen hányingerkedem emiatt. Lehet, hogy hányakozni is fogok, ha hallom még. Vágyakozom rá, hogy többet ne hallakozzam.” „Nincs ilyen kifejezés. Megerőszakoltad a szót. Be kell oltatni/oltatnod magad, szerintem így a helyes.” Sőt az igazi kommenthuszár és megmondóember kimondta a végszót: „Aki használja, az nem tud magyarul.” Gúnyolódni és kanapéokoskodni a legkönnyebb, természetesen az efféle véleményközlőknek hiábavaló a szakember véleménye, úgysem hisz neki, hogy semmi baj ezzel a kifejezéssel. Csupán új és szokatlan sokak számára.

Most pedig az borzolja a kedélyeket, hogy a kormánymegbízottakat főispánnak fogják nevezni a jövőben, a megyék helyett vármegyék lesznek.

 Nekem sokkal jobban tetszik, mint az, amikor­ ma is szeretett középiskolámban tanár elvtársnak kellett szólítani az oktatóinkat, az orosz­óra elején táváris ucsítyelnyicának jelentettünk (volt, aki ucsícsernyicát mondott, az jobban tetszett neki). Aztán kiderült, hogy az orosz nyelvben efféle megszólítás nem is létezik.
Eddig tartott a szubjektív érvelés. Most következzék az objektív érvelés a főispán és a vármegye mellett! A nyelv, még pontosabban a szókincs változásának a legtermészetesebb része az, hogy az archaizmusok újjászületnek, azaz újra megjelennek a nyelvhasználatban. Ilyen volt a rendszerváltás után többek között a jegyző és a főjegyző, a táblabíróság, a kúria, a kancellár és a titokminiszter.

 A tanács helyett önkormányzat, a tanácsháza helyett újra városháza és községháza lett az elnevezés, a megyei tanács helyett megyei közgyűlés, a tanácselnököt polgármesternek, a tanácselnök-helyettest újra alpolgármesternek neveztük el.

 Ezek a makacs tények. Akkor semmi gond nem volt ezekkel. Most pedig két felelevenített kifejezés okoz galibát.
Úgy vélem, hogy nem csupán szubjektív az ezeken való ironizálás, hanem a megnyilatkozók politikai beállítottsága is tükröződik benne. Mert ha alapvetően rossz volna a régi szavak felelevenítése, akkor ennek korábban már ki kellett volna derülnie. Például a XVIII. században, a nyelvújítás korában. Ugyanis akkor is éltek ezzel a szókincsbővítési móddal, a régi szavak felelevenítésével. 

Az előző századok nyelvéből újraélesztett szavak egyik része az eredeti jelentésében került vissza a nyelvhasználatba, másik része új jelentést kapott.

 Azonos jelentésben élt tovább például a tartalom, szerkezet, év, dísz, aggastyán, bakó, hon, lomb, menet, őr, szobor. Új, a régivel valamilyen módon érintkező jelentést kapott többek között: alak (régen: 'baba'), börtön (régen: 'hóhér'). Két régi jelentés közül az egyikkel vezették be újra a szót, például: agy (régen: 'koponya' és 'agyvelő').
A régi jelentés mellé egy vagy több újat társítottak: báb (régen: 'baba', azóta: 'rovarbáb' is). Az egyik csatorna híradójának a végén a férfi műsorvezető a hölgy társával így zárta a műsort: tekintetes asszonnyal búcsúzunk a székesfővárosból. 

Remélem, senki nem haragudott meg, hogy a hölgy kifejezést használtam, ugyanis az régen kecses kis ragadozót, hermelint, menyétet jelentett.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)