A magyar lovasseregtest a Vértes erdőségeiben mintegy 15 kilométer széles vonalban húzódó védőállását a rendelkezésre álló erőkkel csak támpontszerűen tudta megszállni, ami főleg a hegységen áthaladó utak lezárására szorítkozott. Környe térségében a huszárcsapattestek közül zömmel a Nádasdy 3. huszárezred volt védelemben. Február folyamán a vértesi arcvonalon egyfajta állásháború alakult ki. Az 1. huszárhadosztály arcvonalára irányított gyakori szovjet tüzérségi és aknavetőtűz a nappali mozgást szinte teljesen megbénította, az ellenség többnyire éjszaka végrehajtott kisebb támadásai és felderítő vállalkozásai pedig állandó őrszolgálatot igényeltek. A harcokban részt vevő szovjet katonák visszaemlékezéseikben több ízben megemlítették, hogy a térségben a magyar katonák nagyon kemény ellenfélnek bizonyultak. Környét és térségét az 1945. március 16-án indított szovjet támadás után többnapi elkeseredett harcot követően hagyták el a magyar huszárhadosztály csapattestei folyamatos utóvédharcokat vívva.
A második világháború alatt a környei régi temető mellett a magyar–német csapatok kisebb katonatemetőt hoztak létre, ahová 1944. december 24-től egészen 1945. március 18-ig temették el a hősi halált halt bajtársaikat. A háború után ismeretlen időpontban a katonatemető teljes területét két, egyenként egyszer ötméteres sáv kivételével lebetonozták, körbekerítették, és kis obeliszket állítottak fel az elesett katonák emlékére. Az eredetileg ott álló fakeresztek kivétel nélkül eltűntek, így a sírhelyek elhelyezkedésének pontos meghatározására nem maradt lehetőség. Hetvenhét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Környén eltemetett katonák kilétére fény derüljön.
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadisírgondozó szakemberei 2022. május 4–9. között végezték el a feltárást. A munkában komoly segítséget nyújtott a helyi önkormányzat, a területet megtisztították, feltörték a betont, és biztosították a munkagépet. A temetőben összesen 39 magyar, hat német és két szovjet katonát sikerült exhumálni (továbbá egy háborúban elhunyt civil áldozatot). Az elesett katonák földi maradványai átlagosan 140 centiméteres mélységben voltak, a különböző temetési időpontoknak megfelelően koporsóban, sátorlapban – vagy ezek nélkül. A feltárás során a hadisírgondozó munkatársak szembesültek azokkal a szükségmegoldásokkal, amelyek a háború utolsó évében már előfordultak a magyar katonáknál: bakancsra húzott, gumicsizma szárából készített kamásli, két különböző (35M és 42M) bakancs egy elhunytnál vagy éppen az orosz gázálarc gumiszíjából készített hózentróger.