A havonta megújuló tárlat alkalmanként két művész, egy szobrász és egy festő életművéből nyújt válogatást.
– Provokatív tárlattal indítottunk tavasszal: Mata Attila Munkácsy-díjas szobrászművész és Sallay László festőművész közös kiállításával kijelöltük a határainkat. Közben puhatolóztunk
– mutat körbe Klacsmann Péter –, mert arra is kíváncsiak voltunk, hogy mit bír el a múzeum, hogyan reagál a kortárs betörésére a falai közé. Estók János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója nyitott volt az elképzeléseinkre, és a visszajelzések is azt mutatják, hogy a hazai közönségben megvan a kellő érzékenység akár az expresszív absztrakt művek befogadására is. A megnyitón elhangzott az a vélemény, hogy Mata és Sallay bizonyára összebeszéltek, pedig nem is találkoztak korábban. Műveik azonnal párbeszédbe léptek egymással.
A Mezőgazdasági Múzeum épületének íves összekötő folyosóján összekapcsolódtak már Demcsák Dóra Vanda és Varga Amár László; Beretvás Csanád és T. Farkas Tamás munkái – most Párkányi Raab Péter és Adorján Attila alkotásai láthatók.
A következő hónapok névsora ugyancsak rangos, a tervek szerint Révész Ákos, Pasqualetti Eleonóra, Király György, Ezüst Gy. Zoltán és Lóránt János Demeter állítja ki képeit, a szobrászok közül pedig a Munkácsy-díjas Drabik István, Szabó György, valamint Kálmán László, Taubert László és a Kossuth-díjas Mihály Gábor szerepel majd a Vajdahunyad Kortárs tárlatán.
Amint az a fenti névsorból is látszik, a kurátor továbbra is elkötelezett a fiatal tehetségek iránt, és attól sem riad vissza, hogy esetenként párban mutassa be őket a már komoly életművet maguk mögött tudó művészekkel.
Ebben a felfogásban is tetten érhető, hogy Klacsmann Péter eredeti szakmáját tekintve színházrendező, aki élete során sok kísérleti munkában vett részt.
A rendszerváltozás idején fogalmazódott meg benne a szándék a művészetpártoló polgári hagyomány felelevenítésére. A Magyar Kultúra Egyesület elnökeként hatodik éve szervezi a Stefánia szoborpark tavaszi és őszi tárlatát, amelynek célja a magyarországi köztéri szobrászat megújítása. A kurátor vallja, hogy a művészetnek küldetése van: a köztéri alkotás a társadalom szövetének a megerősítésére szolgál.
Sohasem kereskedtem művekkel, igényes kiállításokra törekedtem, amely teljesen más műfaj, mint a galériásé
– mondja. – A Vajdahunyad Kortárs kiállításán jelenleg két balassagyarmati művész alkotásai láthatók, akik gyermekkorukban együtt indultak a pályán. Adorján Attila nemrégiben költözött haza Svájcból, művészete nemzetközi mezőnyben is elismert. Párkányi Raab Péter Kossuth-díjas szobrásznak inkább a köztéri művei ismertek, itt most azonban az intimebb, líraibb kisplasztikái láthatók.
Képen és szobron emberi gesztusok. Adorján Attilánál hiperrealista környezetbe helyezve. Fiatal nő a tőle idegen tájban. Mimikátlanul. Lehetne képeslap vagy akár kirakati bábu, annyira beállított a pillanat. Plázacica a hófödte hegyekben – ugyan hogy került oda? Utcai telefonfülkéből ránk meredő lány piros, áttetsző ruhában – vannak még egyáltalán utcai fülkék? Ezek a magányos alakok nincsenek a helyükön, nem találják a helyüket ebben a világban.
Adorjánnak a közösségről is van mondanivalója, ám figurái arcáról még lakomázás közben is leolvasható a hiány, az egzisztenciális kiszolgáltatottság.
