Kisbolt, nagybolt, okosbolt

Az okosboltban a személyzet helyett ott lesznek a nyomógombok, a leolvasók, a kamerák, és egy gép fog velünk beszélni.

A kisbolt az emberközelség, a családiasság, a társasági élet. A kisbolt: vegyesbolt. Ahogy korábban mondták: sarki fűszeres, esetleg kisközért. A választék kicsi, de van sok minden, ami naponta kell a háztartásban. 

Tej, kenyér, felvágott, sajt, cukor, liszt, étolaj, édesség, jégkrém, napraforgómag, mosószer, bor és sör… Persze nem bortéka, ahol kíváncsian kutakodhatunk. Itt kétféle bor van: olcsóbb és drágább, az egyik biztosan megfelel. 

Jobb helyeken, ha éppen nem találunk valamit, a boltos másnapra, harmadnapra meghozatja. A kisboltban esetleg hitel is van, de erről azok tudnának beszámolni, akik rendre a takarón túl nyújtózkodnak.

A kisbolt vonzereje nem a választékában, hanem a személyességben van. Ismerős az eladó, aki többnyire maga a tulajdonos, ott van a gyermeke, esetleg a kisunokája is, találkozunk környékbeliekkel, akik elmondják, hogy mikor jön a szemetes meg a szippantóskocsi. 

Mindig részletesen értesülünk arról, hogy miért rossz minden, de mindig meggyőződünk arról is, hogy az élet megy tovább a maga rendes kerékvágásában, s ez azért mégis megnyugtató ebben a nagy kivetettségben és bizonytalanságban.

Ezért jó a kisbolt. Lehet, hogy drágább, de kiszámítható, nem okoz meglepetést, viszont van egy kis személyesség, a vásárláshoz adott jó szó. 

Kicsit olyan, mintha a miénk is lenne.

A nagybolt, a szupermarket más. Árubőség, kalandozás ismeretlen termékek között, válogatás, óriási csábítás, megfontolt mérlegelés, kockáztatás. Árufeltöltők, akik vagy tudják, hogy hol van az áru, vagy nem tudják. És többnyire tömeg és sebesen pergő kasszák. 

Mondják is mifelénk, ha az amerikai elnökválasztás szavazatszámlálását rájuk bízták volna, 24 óra alatt megvan az eredmény. A nagyboltból hiányzik a személyesség, kivéve, ha éppen ismerősöd a boltvezető, a pultos, a pénztáros vagy az árufeltöltő, aki olykor megsúgja, hogy éppen mit értékeltek le, pedig ugyanolyan jó, mint azelőtt.

Kisbolt, nagybolt… Most azonban még újabb jelenséggel ismerkedhetünk meg. 

Az informatikai fejlesztések eredményeként az automata vagy önműködő, másként okosbolttal. További nevei: nanobolt, érintésmentes, személyzetmentes bolt. Az automata vagy okosboltban az áruszállítók rekeszekbe teszik az árut, a vásárló pedig kellő informatikai ismerettel és készséggel, gombokat nyomogatva, kódokat megadva kiveszi az árut, és kártyával fizet, esetleg távozáskor automatikusan levonódik számlájáról a vásárlás összege. 

Az informatikai lehetőségek határtalanok: az automata bolt igény szerint főz vagy kiad kávét, és állítólag friss péksütemény is elérhető lesz (vagy azért, mert frissen teszik be, vagy esetleg maga süti ki gombnyomásra). 

Nyilván beszélni is fog velünk: Kérjük, nyomja meg a piros gombot a kívánt áru kiválasztásához! Kérjük, vegye el az árut! Kérjük, ne tegye vissza az árut! Kérjük, ne kocogtassa az üveget! Kérjük, probléma esetén hívja a következő telefonszámot! Köszönjük, hogy nálunk vásárolt!

Arról értesültem, hogy különösen kisebb településeken kívánnak ilyen okosboltokat nyitni, pontosabban: telepíteni. Nem egészen értem, hogy miért. Mert pont ezeken a helyeken lenne munkaerő (humán erőforrás), és talán éppen itt él még a legnagyobb igény a közösségre. 

A bolt minden kisebb településen kommunikációs központ, a kisbolt – ahogy utaltam rá – talán még a városban is.

Tudom, hogy a kisbolt nem mindig nyereséges, éppen a humán erőforrás miatt. Nem tart el egy családot, kevés a fizetés… 

Az okosboltban a személyzet helyett ott lesznek a nyomógombok, a leolvasók, a kamerák, és egy gép fog velünk beszélni.

Persze ismerve az efféle technikák működését, azért nem lesz minden annyira egyszerű. Az érzékelőberendezések majd rendetlenkednek, az áruszállítóktól nem várható el, hogy túl sokat időzzenek a rekeszeknél, és végül ott vannak a feliratböngésző, gombnyomogató vásárlók (a digitális analfabéták), akik ki tudja, hogy mennyire lesznek elégedettek a géppel, valamint az abból kikerülő, nem válogatható (megfogható, összefogdosható) áruval.

Egyébként is ezeknek a rendszereknek a bonyolultsága ma már olyan fokú, hogy a tizenéves digitális bennszülött próba-szerencse alapon talán hamar kiokoskodja működésüket, és hozzájut a csipszéhez, valamint a rágógumijához, de a szülei, nagyszülei szerencsétlenkednek majd, s beragad a tejük, kiflijük. 

Ahogy a gyorsétteremben sem sikerül sokaknak a géppel való rendelés, ahogy a szupermarketekben sem egyszerű mindenkinek a pénztáros nélküli kasszánál az árut leolvasni és fizetni, vagy például a vasúti menetjegy internetes megvásárlása is tud okozni meglepetést. 

Hogy miért? Mert annyira összetettek, bonyolultak ezek a rendszerek. A pénztáros nélküli kasszánál rögtön elakadunk, ha rossz helyre tettük az árut, ha szeszt vásárolunk (vajon elmúltunk-e már 18 évesek?), ha nem mértük le és címkéztük föl előre az árut, ha éppen minden rendben lenne, csak a gép nem tudja leolvasni, ha kedvezménykártyánk van, ha a súly vagy a darabszám… 

Vonatjegyet is addig egyszerű vásárolni, amíg egy útra teljes árú jegyet akarunk váltani, de ha már kedvezményest, családost, oda-vissza jegyet, ráadásul helyfoglalással, akkor azért jön a problémák tömkelege.

Nem tudom, hogy mi az okosbolt jövője. Rászoktatják magukat az emberek, vagy éppen kerülni fogják? Telefonos segítséget kérnek minden vásárláskor? Esetleg – valamiféle technológia elleni bosszútól hajtva – szemétlerakónak használják, ahogy a városi szelektív hulladékgyűjtő szigeteket? 

Egy biztos: a személyesség, a boltos néni és a boltos bácsi hiányozni fog. Az emberi szó, a kapcsolat. És vajon van-e élet személyesség nélkül? Persze biztos van. Nem nevezném okoséletnek. Inkább: automatikus életnek.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Fortepan / Bauer Sándor)