Érkezésünkre jókora kutya tűnik fel a kerítés túloldalán. Apja kazah pásztor volt, anyja német juhász, így pusztán a méreteiből adódóan is könnyedén feldönthetne vagy földre ránthatna bárkit. De miután a gazdája megnyugtatja, hogy barátok vagyunk, Ugu együttműködően félreáll, és beenged minket.
„Újszkítiában” járunk, Cziráki Viktor regölyi birtokán, amely kísérleti régészeti telepként híresült el, olyannyira, hogy még a község honlapján is szerepel a helyi látnivalók listáján. A kísérleti régészet elve szerint nem elég feltárni és dokumentálni valamit, arról is meg kell győződni, hogy mindaz, amit az archeológusok megtaláltak, annak idején hogyan működött a gyakorlatban.
Cziráki Viktor tudja, mennyire fontos mindez. A nyolcvanas évek elején – a barátaival együtt – megépítette egy Árpád-kori földház mását, és kiderült: annyiban hibás a rekonstrukció, hogy a földházakat küszöbbel építhették, máskülönben a víz befolyt volna a szoba belsejébe. E felismerés óta a használhatóságot, a hétköznapi helyzetekben megmutatkozó, gyakorlati értéket tartja a legfontosabbnak egy tárgy vagy egy épület kapcsán.
Gyerekkoromban gyűjtöttem, alakítgattam, formáltam a köveket anélkül, hogy tisztában lettem volna azzal, melyik milyen tulajdonságokkal bír. Az első szakócákat például téglából készítettem – igazából azt sem tudtam, mi az a szakóca, csak a bátyám világosított fel róla, hogy az ősember svájci bicskája
– idézi fel a kezdeteket, és miközben körbevezet bennünket, tovább mesél.
Amikor bevonult katonának, már sokkal jobban ismerte és használni is tudta érdeklődése tárgyait. Nem okozott számára nehézséget, hogy dobókővel fülön találjon egy vadnyulat. Társai addig csodabogárnak tartották, ám az eset után kezdtek más szemmel nézni rá. A leszerelést követően aztán a vendéglátóiparban helyezkedett el, szakácsvégzettséggel konyhamészárosként dolgozott, akinek a konyhára kerülő húsok előkészítése, csontozása, darabolása a legfőbb feladata. 2007-ben lett egy másik szakmája is, amiből ugyan nem szerzett végzettséget, de idővel minden csínját-bínját elsajátította: a kovácskodás.
A kőpattintás miatt viszonylag könnyű volt megtanulni, mert mindkettőnek ugyanaz a lényege: oda kell ütni, ahová nézel
– mondja lényegre törően.
Regölyben összegyűjtötte és nézegette a régi mesterek által készített darabokat. Aztán rájött, hogy maguktól az eszközöktől lehet a legtöbbet tanulni – begyújtotta hát a tüzet, felállította az üllőt, megmarkolta a kalapácsot, és egy éven át csak gyakorolt. Mint mondja, utána három évig, ha egy-két nap kimaradt, már viszketeg volt. Ma elsősorban kovácsként és kézművesként gondol magára.
– Nem vagyok profi, de amire szükségem van, vagy ami megtetszik, el tudom készíteni, és ez bőven elég – jellemzi önmagát.
Leginkább különféle szúró- és vágófegyverek készítésével szeret foglalkozni, de amit annak idején eleink vasból formáltak, hogy aztán a mindennapokban használják, szintén a portfóliójába tartozik – legyen szó pipaszurkálóról vagy egy kampós végű akasztóról, amelyre a bográcsot lehet a tűz fölé függeszteni.
Régészek, múzeumok is rendelnek tőlem reprodukciókat. A hagyományőrzőknek különféle kardokat, fokosokat, lándzsahegyeket készítek. Főleg arra kellenek nekik, hogy legyen mivel gyakorolniuk. De gyűjtők is megtalálnak olykor, egyikük legutóbb egy vésett bronzkori baltát szeretett volna
– érzékelteti, milyen körből érkeznek hozzá megrendelések.
Fő bevételi forrása ez a kezdetben mintegy négy és fél, azóta kilenchektárosra növelt birtok, ahol biogyep-gazdálkodást folytat, lovat, kecskét, racka juhot tart, és – a kísérleti régészet iránti szenvedélyének hódolva – épít egy-egy történelmi korszakot megidéző házat. Jelenleg csaknem közel két tucat ilyen épület áll itt, igazából maga sem tudja, pontosan mennyi. Az időben legtávolabb vivő épület egy paleo jurta – vagyis a jurták őse –, amelyik úgy néz ki, ahogyan jégkorszakbeli elődje is kinézett. Néhány lépésnyire tőle egy kő- és sárfalú házacska mutatja magát, a kelta kort idézi. Ez a legújabb, a nyáron készült.
– Egy rúdvázas sátrat tíz ember akár egy nap alatt is felhúzhat, ám én egyedül készítem az ácsolatokat. Legtöbbször egy hónapig tart a munka, jellemzően teliholdtól teliholdig foglalkozom vele – mondja.
Amint szemügyre vesszük a jurták és házak belsejét, feltűnik, hogy akár ma is használhatnánk.
Így is van. Megépítésük után valamennyit kipróbáltuk, legalább egy, ha nem több éjszakát töltve bennük – erősíti meg Cziráki Viktor. – És aki eljön ide, egy kéthetes életmód-rekonstrukciós táborba, annak szintén lehetősége nyílik erre.
A korhűség és a használhatóság kettős követelményének betartása a filmeseknek is feltűnt: a Csillagösvényen Bulcsú című epizódját (2006) részben itt forgatták, ahogy a Berecz András narrációjával készült Pásztoréneket (2016) is. A 2014 és 2016 között futó, Magyarországon is felvett Marco Polo című sorozat kellékese és látványtervezője több tárgyat, eszközt szeretett volna használni innen.
– Igazán jó szeme volt, csupa értékes, szívemnek kedves holmit szúrt ki. Hosszan győzködött például, hogy megvehesse a paleo jurtában látható kőfejű baltát, de nem adtam el neki. Csupán egy agancskapát és bőrkaparót vett bérbe azzal, hogy használat után visszajuttatja nekem. Azóta is várom, hogy így legyen – mondja a házigazda.
Kisvártatva elérjük a központi épületet, egy vaskori házat, amely jelenleg Viktor és párja, Judit lakásául szolgál.
Akkoriban a törzsi arisztokrácia tagjai lakhattak hasonlóban
– jegyzi meg a birtok ura, miközben beenged minket.
Tizenkét méter átmérőjű, nyolc méter magas helyiségbe jutunk, melyben tucatnyi ember is kényelmesen elférne. A padló faragott föld, szintje másfél ásónyomnyival húzódik a talajszint alatt. A falak által közrefogott tér közepén szabad tűzhely áll, de jelenleg egy dobkályha ad kellemes meleget. A bejárattól bal kéz felé eső részen korábban a lovak téli szállása volt, most a vizesblokk található ott. A juhok egykori téli szállása helyét ma a konyha foglalja el. Ha jobb kéz felé indulnánk, egy külön kemencével fűthető hálókamrába jutnánk. Túlnyomórészt gyertyával világítanak, de áramuk is van: a villanypásztor miatt kialakítottak egy tizenkét voltos hálózatot, ami jól jön, amikor a tabletet vagy a mobiltelefont kell feltölteni. A netet a Covid-járvány idején kezdték használni, majd párjával együtt sorolni kezdi, hogyan gondoskodnak a szükségleteik ellátásáról. Kézmosáshoz, tisztálkodáshoz ott a víz a vizesblokk tartályaiban. Egy időben lepénykenyeret sütöttek maguknak, a húst, tejet, sajtot az állatok adják. Ruházatuk főbb darabjait – főleg ami a téli holmikat illeti – maguk készítik, de persze nem mindennap azokban járnak. Egy közeli asztalon szemrevaló kollekció: bizánci és avar kori stílusban készített ékszerek meg nyúzó- és bontókések, díszített agancsnyelű, surlózáras bicskák sorakoznak rajta – utóbbiak Viktor, előbbiek Judit munkái.
A ház asszonya a lábai előtt heverő Ugunak mond egy-egy megnyugtató szót, miközben diót tisztít. Hamarosan érkező vendégeiket szeretné megkínálni az addigra édessé-sóssá tett csemegével. Náluk ugyanis a december 21-i, téli napforduló alkalmából tartott, ünnepi virrasztás helyettesíti a karácsonyt. Év vége felé legfeljebb megszokásból szoktak sikerekben gazdag, boldog új évet kívánni egymásnak.
Leginkább a jó egészség számít, ezért azt említjük leggyakrabban
– mondja Judit.
És hogy szoktak-e terveket szőni az előttünk álló évre? Viktor némi tűnődés után kiböki: – Egyszer talán szeretnék egy szaunát, és régi vágyam, hogy megtanuljak somogyi hosszúfurulyán játszani. A tilinkóval még csak-csak elboldogulok, de a hosszúfurulya eddig kifogott rajtam.
