– Ha 1916 novemberében, IV. Károly megkoronázása után kérdeztük volna, miért fontos Habsburg Ottó, a válaszadók többsége valószínűleg rávágja: ő az uralkodó fia, tehát ő lesz a következő király. Csakhogy Magyarországon – történelmi okok miatt – nem folytatódhatott a királyság mint államforma. Manapság mit lehet mondani, miben állt Habsburg Ottó jelentősége?
– Nemzeti elköteleződésű Habsburgokról általában nemigen lehet beszélni, de Ottó az volt: magyar identitása nemcsak abban nyilvánult meg, hogy kiválóan beszélte a nyelvünket, de a kulturális kötődésében is, amely még középiskolás korában alakult ki. Ebben elévülhetetlen szerepük volt az őt érettségi vizsgára felkészítő magyar bencés tanároknak. Küzdött a nácik ellen, és következetes antikommunista volt. Húsz éven át – 1979-től 1999-ig – volt az Európai Parlament képviselője, többször felszólalt a határon túli magyar kisebbségek érdekében, és hangoztatta, hogy az EU nem lehet teljes Magyarország nélkül. Politikai tevékenysége tehát jelentősen hozzájárult hazánk legújabb kori történelmének alakulásához.
– És mivel szólíthatja meg például a fiatalabb korosztályok képviselőit?
– Életútja egyértelműen igazolja, hogy a világban való tájékozódáshoz, boldoguláshoz nélkülözhetetlen a nyelvtudás. Hogy a kapcsolatok építése nem pillanatnyi elfoglaltság, hanem a jövőnek szóló, hosszú távú befektetés. Hogy az istenhit és egyházhűség nem valamiféle naftalinszagú, múltból itt ragadt képződmény, hanem a modernitás része. És még valamit: azt, hogy ha valakiből nem lesz király, és a családja vagyonából gyakorlatilag semmi sem maradt rá, annak nem feltétlenül kell elkedvetlenítőleg hatnia. Mindez erőforrássá vált számára, és a későbbiekben – óriási intellektuális erőt kifejtve – sikerült befolyást gyakorolnia a világra.
– Felteszem, személyesen ismerte Habsburg Ottót. Mit tud megosztani róla az olvasókkal?
– A kétezres évek elején berlini nagykövetként dolgoztam, ebben az időszakban többször találkoztam vele. Mély benyomást tett rám, milyen éleslátással kamatoztatja a történelmi tapasztalatokat egy-egy aktuális probléma megítélésekor. De a magyar irodalomhoz fűződő viszonyát is említhetném. Kevesen tudják róla, hogy Petőfi Sándor volt a kedvenc magyar költője, az 1848 decemberében íródott, forradalmi hevületű Akasszátok föl a királyokat! című versét például kívülről tudta. Még az édesapja, IV. Károly tanította meg neki a száműzetése alatt, Madeira szigetén. De sokat olvasott Márait, Németh Lászlót és Szabó Magdát is.
– Egy trónörökös, amint egy, a királyok kivégzésére buzdító, rebellis költeményt szaval. Meglehetősen éles kontraszt.
– Csakugyan, és ez jelzi Habsburg Ottó humorérzékét is. Ugyanakkor történelemszemléletében volt egyfajta bölcsesség és nagyvonalúság, amely a különböző szellemi, politikai áramlatok ellentétében, egymásra hatásában látta kirajzolódni a nemzeti karaktert, közös történelmi tudatunkat.
Borítókép: Prőhle Gergely (Fotó: Kurucz Árpád)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!