Hollywoodot megtépázta a streamingforradalom. Jött a koronavírus, és sokan már a mozit temették. Innen nincs visszatérés, ijesztgettek az iparági szakértők, akik egyrészt alábecsülték a filmszínházak megtartó erejét és a makacsul kitartó filmeseket, másrészt viszont pontosan előre jelezték az otthoni mozizás berobbanását. Filmnézési szokásaink átalakultak, de a képernyőn szereplő alkotókhoz való viszonyunk sem lesz már soha többé a régi. Nézzük meg, mi történt a kilencvenes évek óta, amikor a sztárkultusz a legnagyobb pompájában ragyogott!
A szellemi termék hatalomátvétele
A sztárrendszer csúcséveiben egy-egy név garanciát jelentett a sikerre: mindegy volt a sztori vagy a műfaj, a stúdiók vakon bízhattak a profitban. Az úgynevezett A-kategóriába, tehát az elit ligába tartozó népszerű és kritikailag is méltatott színészek szépen termeltek, a nézők pedig automatikusan jegyet váltottak mondjuk egy új Tom Hanks- vagy Julia Roberts-filmre. A kétezres évek derekára aztán két fontos dolog indult világhódító útjára, amely alapjaiban bolygatta meg a korábban jól bevált gyakorlatot: a közösségi média és az IP (intellectual property, azaz szellemi termék). A szellemi termék átvette a hatalmat a filmiparban: 2023-ra sokkal fontosabbá vált, hogy egy történet már eleve ismerős legyen valahonnan a nézőknek, mint az, hogy a főszerepeket a legnagyobb sztárok játsszák el.
Az átalakulás persze nem varázsütésre történt, az első körben a filmipar még ismert arcokat választott az ismert történet mellé: ilyen volt például A Da Vinci-kód, Dan Brown bestsellerének megfilmesítése a már említett Hanks és az akkori francia üdvöske, Audrey Tautou nevével megtámogatva, és csak a következő lépés volt az, amikor sikervárományos történeteket addig ismeretlen színészekre kezdtek bízni. A Gyűrűk Urában szereplő színészek egyikéért sem mentek volna például külön-külön moziba nézők százmilliói, valamint a szuperhősök korai szárnypróbálgatásai sem A-listás arcokkal indultak. Az idő viszont nekik dolgozott: a Marvel- és DC-képregényfilmek jöttek, láttak, és bedarálták a filmipart, eközben pedig óriási pofont adtak a sztárrendszernek. Ugyan ezeknek a filmeknek köszönhetően lettek ismertek olyan komoly színészek is, mint Christian Bale (Batman-széria) vagy Hugh Jackman (X-men filmek), és Robert Downey Jr.-t is a Vasember húzta vissza a süllyesztőből, hamar kiderült, hogy a legnagyobb sztárok nem ők, hanem az általuk megformált karakterek. Batman, a Farkas és Vasember fontosabb a filmstúdióknak, mint az őket játszó művészek, így eshet meg, hogy egy-egy szuperhős maszkját néhány éven belül több színész is gond nélkül feltöltheti. A váltásokat már nem övezi olyan hosszú évekig tartó izgalom, mint az aktuális új James Bond kiválasztását, a mai gyakorlat inkább azt mutatja, hogy mindenki pótolható, mindenki lecserélhető.
