Agatha Christie-nél ez történt. Az írónő 1920-as első munkájában, A titokzatos stylesi esetben Poirot az egyik szereplő kapcsán megjegyzi: „egy zsidó, természetesen”. A mondatot kihúzták. Az 1937-es Halál a Níluson című regényben Mrs. Allerton egy csapat gyerek zaklatására panaszkodik, mondván, hogy „a szemük egyszerűen undorító, és az orruk is”, a karakter a jövőben egyszerűen nem szereti a gyerekeket. Poirot ebben a regényben egy fekete szolgát utasít csendben maradásra, aki ezt „vigyorogva veszi tudomásul”. Mostantól a meg nem nevezett külsejű szolga bólintani fog.
Miss Marple sem úszta meg az átírást: az 1964-es Rejtély az Antillákon új kiadásában a mosolygó szállodai alkalmazottnak már nem lesznek „olyan szép fehér fogai”, és eltűnik a jelenet, amelyben az egyik karaktert fekete bőre miatt nem lehet éjszaka észrevenni. Az összes Christie-regényből kihúzzák a nemzetiségre utaló jelzőket, sem a „néger”, sem a „núbiai”, sem az „indián”, sem a „cigány” kifejezés nem lelhető már fel. Az „orientális” és „bennszülött” szavak szintén tiltandók, csak a „helyieket” lehet használni.
A HarperCollins szerint a változtatásokra azért volt szükség, hogy a modern olvasók számára is aktuálisak maradjanak a regények, a nemi és faji hovatartozásra vonatkozó sértő utalások pedig megakadályozzák ezt.
Christie és a többiek
Roald Dahl hasonló helyzetbe került néhány hónappal ezelőtt. A neves gyerekkönyvíró a Charlie és a csokigyárban eredetileg „kis férfiakról” beszélt, amely kifejezést gendersemleges „kis emberekre” kellett cserélni. A „kövér” és a „csúnya” kifejezések sem használhatók. A Matildában az olvasni szerető kislány eredetileg Joseph Conraddal hajózott, Hemingwayjel Afrikába, Kiplinggel Indiába látogatott. Ám mivel mind Conrad, mind Kipling számos munkája a jelenlegi értékelés szerint rasszista, ezért az új szöveg szerint Matilda „Jane Austennal látogatta a XIX. század vidéki kúriáit, utazott Afrikába Ernest Hemingwayjel és Kaliforniába John Steinbeckkel”.
