Bolygórandevú – A Jupiter mint jégkorszak-generátor

Az internet világát valósággal felrobbantotta a Vénusz és a Jupiter különleges együttállása. Minket a bolygórandevú tudományos vonatkozásai érdekeltek, ezért erről az ELTE TTK Geofizikai és Űrtudományi tanszékének vezetőjét, Timár Gábor geofizikust kérdeztük.

The sun and nine planets of our system orbiting. Fotó: adventtr

Szerencsét ígérő bolygórandevú 

– Az asztrológusok kis szerencsebolygóként tekintenek a Jupiterre, és nagy szerencsebolygónak mondják a Vénuszt. Kettőjük együttállása valóban hozzájárul az egyéni szerencsénk alakulásához aszerint, hogy ki melyik csillagjegyben született?  
– Hadd fogalmazzak úgy, hogy én ehhez nem értek, a hit és hiedelemvilág kérdéseiben nem tudnék szakértő módon megnyilvánulni. A két bolygó mozgásának a remélt szerencsén túl ugyanakkor természettudományosan leírható hatása is van, mégpedig a Föld hosszú távú klímaváltozására. Arra a negyvenezer éves ciklusokban ismétlődő klímaváltozásra gondolok, amelyekről mint jégkorszak-periódusokról szoktunk beszélni. 

A Vénusz (felül, a fényesebbik) és a Jupiter a Salgótarján közelében lévő Boszorkány-kő (Kis-Salgó) sziklái felett 2023. március 2-án.
Fotó: MTI/Komka Péter

 

Tengelyferdeség és klímaváltozás

– Milyen módon gyakorol hatást? 
– A Napról és a Holdról közismert, hogy tömegvonzásukkal ők generálják a Földön az árapály jelenséget, a Jupiter, amely aránylag nagy tömegű, de messzebb lévő bolygó, ennél kevésbé hat. Az ekliptika síkjára a Föld forgástengelye nem merőleges, van egy körülbelül 23,5 fokos tengelyferdeség. Emiatt vannak az évszakok, ettől van, hogy télen felettünk a nap csak 19 fok magasságban delel, és nyolc órán át látszik, míg nyáron 66 fokos szöget zár be, és 16 órát tölt a látóhatár felett. Emiatt van a sarkokon hat hónap éjszaka, majd hat hónap nappal. Ez a 23,5 fokos tengelyferdeség azonban a Jupiternek és a Szaturnusznak köszönhetően lassan változik. Húszezer év alatt le tud menni 22 fokra, majd a következő húszezer év során fel tud menni 24,5 fokra, amit a geofizika planetáris precessziónak hív. Most éppen csökken a tengelyferdeség. Amikor a természettudósok a hosszú távú klímaváltozással, a jégkorszakokkal összefüggő problémákat kutatják, az első felmerülő kérdés, hogy az adott időszakban épp hol járt a Föld a planetáris precesszióban. Volt olyan földtörténeti időszak, amikor egyáltalán nem volt jégtakaró valamelyik sarok körül, miközben a másik oldalon sokkal nagyobb kiterjedésű volt. Az óceánok szintjében az évezredek alatt akár nyolcvanméteres szintkülönbség-változások is előfordultak, de a változás sebessége olyan volt, hogy ebből aligha vettek észre bármit is az akkor élő, mamutokra vadászó őseink. 

A Vénusz és a Jupiter együttállása az olaszországi L’Aquilából szemlélve 2023. március 1-jén. Fotó: NurPhoto/NurPhoto via AFP/Lorenzo Di Cola

– A változás sebessége mérhető?
– Hallgatóimnak feladatul adtam, számolják ki, hogy a planetáris precesszió évente hány méterrel tolja arrébb a sarkköröket. A helyes válasz: húsz méter, ami ötven év alatt egy kilométert jelent. A mostani klímaváltozás sebességben és intenzitásban messze kilóg ebből a csillagászati időtávban mérhető és kiszámítható rendszerből, ezért nyilvánvaló, hogy egészen más okokra vezethető vissza.

Borítókép: Naprendszerünk kilenc bolygójával (Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó) és a Nappal (Fotó: Getty Images)