Székelyföldi „génkoktél”: bizonyítható-e a hun–székely rokonság?

Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézetének munkatársai a népvándorlás korából fennmaradt leszármazási vonalakat vizsgáltak a székelyföldi Udvarhelyszéken. A kutatás eredményeiről és a történelemtudományokban felértékelődő genetika szerepéről a székelyföldi kutatásokat vezető Szécsényi-Nagy Annával beszélgettünk. 

Romanians of Hungarian descent wearing military attire attend a commemoration for the victims of the 1848 Revolution at Nyerges pass in the Harghita county, a central region of Transylvania inhabited mostly by hungarian people (280km north from Bucharest) on March 14, 2009. Some 400 romanian-hungarians gathered one day ahead of the celebration of the Magyars day marking 161 years of the 1848 revolution against the Hapsburgs. AFP PHOTO DANIEL MIHAILESCU (Photo by DANIEL MIHAILESCU / AFP) Fotó: AFP

– A székelyföldi Udvarhelyszéken 2019-ben elvégzett populációgenetikai kutatások eredményeit idén januárban mutatták be a Genes című tudományos szaklapban. Hogyan esett a választás a Székelyföldre?

Szécsényi-Nagy Anna Fotó: Éberling András

– A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból elnyert fiatal kutatói pályázatom címe: Kárpát-medence mai népességének populációgenetikai kutatása. Ennek keretében három helyen jártunk: a felvidéki Zoboralján, a Horvátországhoz tartozó Belső-Drávaszögben és Székelyudvarhely térségében. Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpontban történészekkel, régészekkel, néprajzhoz értő kollégákkal egyeztettünk arról, hova érdemes mennünk DNS-mintákért. Hol találunk olyan területeket, ahol minimális volt az elmúlt időkben a népességmozgás, és lehetőségünk van a történelem szempontjából releváns leszármazási vonalakat is találni?

Vérminták a rendelőből

– Hasonló kutatásokat korábban is végeztek Székelyföldön. Milyen újítást hozott az ön által vezetett kutatói munka?

– Mi alapvetően a Régészeti Intézetből nőttünk ki, régészeti genetikával foglalkozunk. Ebben a kutatási projektben az jelentette a motivációt, hogy 2018 táján nem igazán voltak összehasonlító adataink a mai népességről. Olyan adatokra gondolok, amelyeket megbízhatónak tartunk ahhoz, hogy ősi mintákhoz hasonlítsuk. A Régészeti Intézet laboratóriuma régóta foglalkozik honfoglalás kori, magyar őstörténeti minták genetikai kutatásával. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a mai népességgel milyen kapcsolatokat mutatnak az ősi minták. Mi történt az elmúlt ezer évben? Mennyire találunk ma olyan genetikai elemeket, amelyek a honfoglaláskorban még gyakoriak voltak? A Székelyföld térségéből korábban már megjelent néhány genetikai tanulmány – Korondról, Korond környékéről és Csíkszeredából –, ezek a mintagyűjtések azonban nem voltak annyira alaposak, hogy a helyben élők felmenői nyomon követhetőek legyenek. Rendszerint úgy állt össze a mintavétel, hogy aki betévedt egy orvosi rendelőbe, attól vettek vér- vagy szájtörletmintát.

A 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor résztvevői Tusványosfürdőn, 2022. július 23. Fotó: Bach Máté

– Hogyan választották ki a jelentkező önkéntesek közül azokat, akik tudományos szempontból „érdekesek” lehetnek?

– A korábbi eljáráshoz képest a fő különbség az, ahogy megszerveztük a mintavételt. Részletes kérdőívet töltettünk ki a jelentkezőkkel, elkértük az elérhető családfaadatokat. Az anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS-nek nemcsak egy részét vizsgáltuk, hanem a teljes mitokondriális genomot, amely több mint 16 ezer bázispárból áll. Továbbá apai vonalakat kutattunk az eddigieknél részletesebb elemzésekkel. Ez az eljárás minőségbeli ugrást jelentett a korábbi gyakorlathoz képest. Tíz udvarhelyszéki faluba mentünk el, ahol a helyi vezetők – lelkipásztorok, önkormányzati képviselők és szervezők – segítették munkánkat.

– A laikusok számára hogyan értelmezhető ez a tudományos munka?

– Anyai és apai leszármazotti vonalakat kutatunk, ami lehetővé teszi, hogy leszármazástani – szakszóval filogenetikai – vizsgálatokat végezzünk. Az anyai és apai vonalakon – ősi minták bevonásával is – vizsgálhatók a kapcsolódási rendszerek. Ha a mai adatokat összevetjük például az Árpád-kori temetőkből nyert csontminták eredményeivel, akkor nyomon követhető egy-egy vonal folytonossága vagy egy-egy közösség genetikai összetételének a változása. Milyen volt a migráció, mennyire keveredtek más népelemekkel? A genetikai kutatások eszközeivel meg tudjuk állapítani, hogy adott területen a sok száz éve megtelepedett populáció folyamatosan helyben élt, vagy népességcsere, beszivárgás történt esetleg.

Székelyföldi hun nyomok

– A történelemtudományokban többen is áttörést várnak a genetikától. Mire számíthatunk?

– Vannak már esetek, amikor a genetika jelentősen hozzájárul a régészet- és történelemtudományhoz. Az elmúlt években több olyan eredmény született, amikor a régészeti genetika egy-egy nagyobb vándorlást vagy annak eredetét meg tudta határozni. Vannak viszont olyan esetek is, amikor nem szabad fekete-fehér kijelentéseket várni az archeogenetikától. A székelyek eredete körüli vita ez utóbbi kategóriába tartozik.

– Az Udvarhelyszéken végzett kutatásaiktól sokan éppen azt várták, hogy ezekre a kérdésekre eligazító választ tudnak adni. Mit tárnak fel az önök adatai?

– Természetesen tudunk adatokkal szolgálni. A tanulmányunkban találtunk például olyan anyai leszármazási kapcsolatokat, amelyek a honfoglalás kori népességhez köthetők. Ezek a nyomok arra utalnak, hogy a mai székelyekben is fennmaradtak számunkra fontos információval bíró ősi vonalak. Találtunk más nyomokat is, amelyek a Kárpát-medencei avar korra vezethetőek vissza. Ugyanakkor a székelyek mintái között – kilencven alany adatai alapján – egyetlen olyan apai leszármazási vonal igazolható ma, amelyik az erdélyi hun korhoz köthetően egy V. században eltemetett személyhez kapcsolódik. Kérdés, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítsunk ennek. Ki mit szeretne hangsúlyozni: a többségi vagy az unikális eredményt? Miközben a többség mintái kimondottan európai jegyeket mutatnak.

Eredetkérdésekre nem várhatunk egyértelmű választ a mai népek genetikai kutatásaitól. Amint a honfoglaló magyarok beérkeztek a Kárpát-medencébe, igen gyorsan elkezdtek a helyiekkel keveredni. Már eleve kevert népesség lehetett az is, amelyiket az egyik elmélet szerint a székelyek őseként a XII. században áttelepítettek Nyugat-Magyarországról Erdély keleti felébe.

– A magyar történetírásban régi viták övezik a hun eredetet. Ennek tisztázásához milyen mértékben járulhat hozzá a genetika?

– A hun kérdésről talán a jövőben többet fogunk megtudni. Jelenleg néhány hunkori – az V. század első felére tehető – eredményünk van a Kárpát-medencéből csupán. Több kutatócsoport is dolgozik ezen, Erdély népvándorlás korát is kutatni kezdtük, így ezzel kapcsolatos ismereteink biztosan bővülni fognak. A meglévő néhány mintából viszont azt látjuk, hogy a hun korban is nagyon vegyes népesség lakta a Kárpát-medencét, ezért a hun megfogalmazás is rendkívül problémás. Még a gazdag, jellegzetes leletanyaggal eltemetett személyek is rendkívüli módon különbözhettek egymástól genetikailag, ezért sincsenek biztos fogódzók, amikor ilyen eredettörténetet akarunk levezetni. Ha a történészeket kérdezi, többségük azt válaszolja, hogy a hun eredet azért nem bizonyítható, mert Attila halála után szétfoszlik a birodalom. Régészeti adatokban és a forrásokban is azt látjuk, hogy újabb népelemek jönnek: Erdélyből gepidák költöznek az Alföldre, a Dunántúlon langobárdok jelennek meg, és utánuk jönnek az avarok új típusú anyagi kultúrával. Az avarok beérkezésének régészeti és immár genetikai bizonyítékai is vannak, miközben a hunok szétforgácsolódtak.

Ősi viták az őstörténetről

– Romániában sok vitát kiváltó kérdés az őstörténet-kutatás. Román szakemberek részéről lát-e nyitást a régészetgenetika irányába?

– Romániában nagyon kevés az összehasonlító adat, ilyen típusú genetikai kutatásokat nem nagyon végeznek, így publikációkban is gyér a terület. A kutatók egyébként más publikációkból, publikus adatbázisokból összegyűjtött adatokkal tudják a sajátjaikat összehasonlítani, Románia pedig ebben nem jár az élen. Szeretném hangsúlyozni, hogy nekünk eleve nem volt célunk – és ez tudományos szempontból nem is lehetséges –, hogy genetikai alapon határozzunk meg egy etnikumot.

Zártan élő népességben feldúsulhatnak bizonyos genetikai elemek, amelyek „koktélformában” jelennek meg, de nem lehet azt állítani, hogy valaki megtalálta a „székely gént”.

Ez a génkoktéljelenség csoportszinten adhat egy-egy idősíkban jellegzetes arányt, földrajzi mintázatot, de vele mégsem lehet a mai kevert Európában valakinek az etnikai hovatartozását bizonyítani. Nem mondhatjuk, hogy valaki azért székely, mert meghatároztuk a DNS-e alapján.

Gyermekáldás az erdélyi Székelyudvarhelyen, 1966. Fotó: Fortepan/Kálnoki Kis Sándor

– A kutatás eredményei alapján önök úgy fogalmaztak, hogy a vizsgált udvarhelyszéki populáció túlnyomórészt helyi, azaz kelet-közép- és délkelet-európai összetételt mutat a szomszédos népességekkel való mérsékelt keveredéssel. Hogyan fogadták ezt székely vendéglátóik?

– Minket barátsággal, szeretettel fogadtak, de lehet, hogy kissé nagyok voltak a tudományos eredményekkel szembeni elvárások. Talán többen is igazolást vártak arra, hogy genetikai alapon ők székelyek. Mindenkit tájékoztattunk viszont arról, hogy anyai és apai vonalon milyen eredetű csoportba tartozik. Igazából most van a program záróéve. Most foglalkozunk a Székelyudvarhely környéki középkori temetők csontanyagaival. Ezekből szintén vizsgálunk anyai és apai vonalakat és teljes genomokat, amelyeket összevetünk a most közölt székely mintasor egy részével. Azt a következtetést tudjuk ebből majd levonni, hogy az adott régióban mennyire élt folyamatos népesség az Árpád-kortól napjainkig.

Borítókép: Negyvennyolcas katonai hagyományőrzők a Hargita megyei Nyerges-tetőn, 2009-ben (Fotó: Europress/AFP/Daniel Mihailescu)