Ki volt vitéz Bánk László, a „rohamista” atléta, aki önkéntesként vett részt két világháborúban?

A magyar hősök emléknapján, amelyről minden évben május utolsó vasárnapján emlékezünk meg, idén a doni jeges pokolból hozunk példát olyan hősről, aki ismert és elismert volt a két világháború között a sport világában, de 1945 után csak az egykori újságcikkek és az atlétikai annalesek őrizték meg a nevét.­ Mint oly sokan, a kommunista hatalomátvétel után ő is felejtésre lett ítéltetve, hiába volt kiváló sportoló, és teljesítette kötelességét két világháborúban.

Kiderült, hogy a jelentésben vitéz Bánk – nem Bánky – László tartalékos főhadnagyról volt szó, aki a Bars vármegyei Léván látta meg a napvilágot Berács László néven 1898. május 26-án. Az evangélikus vallású Berács László az Aranyosi-féle Felsőkereskedelmi Iskolában végezte középiskolai tanulmányait. A korabeli lapokban 1916-ban tűnik fel először a neve többször is a sportrovatokban mint a 800 és 400 méteres síkfutás ifjúsági dobogósa az FTC színeiben. Még ugyanabban az esztendőben az érettségit követően önkéntes jelentkezés alapján bevonult a cs. és kir. 24. tábori vadászzászlóalj állományába, majd a kiképzést követően tartalékos tisztjelöltként a kassai cs. és kir. 34. gyalogezredhez került. A tizennyolc esztendős fiatalember 1916. év szent karácsonyának napján, december 24-én vonult ki a keleti frontra.

Osztrák–magyar katonák az ukrajnai Berehometben, a keleti fronton, 1915. Fotó: Fortepan/Visnyovszky Éva

Ötvenkét sturm

A nagyszerű fizikai adottságokkal rendelkező ifjú tisztjelöltet hamarosan az akkoriban formálódó rohamalegységbe válogatták, és ott teljesített frontszolgálatot. Tehát már az első világháborúban is az elitnek számító csapatnemben, a rohamisták között harcolt! Az orosz front után az olasz hadműveleti területre vonult, és a 27. rohamzászlóalj állományában szolgált mint rohamszázad-parancsnok. Az I. és II. osztályú Ezüst, valamint a Bronz Vitézségi Érem mellett a Sebesültek Érme, a Károly Csapatkereszt, valamint az 1918. június 15-i harcokban már tartalékos hadnagyként kiérdemelt Bronz „Signum Laudis” hadiszalagon a kardokkal kitüntetés tulajdonosaként fejezte be a világháborút.

Vitéz Bánk László. Forrás: A Magyar Atlétikai Szövetség Évkönyve, 1943

Sportkarrierje, amelyet megszakított a háború, ekkor indult be igazán, és 1920-ban a BEAC sportolójaként már sikert sikerre halmozott.
A 400 méteres gátfutás országos bajnoka, tagja a 4 × 100-as győztes váltónak, 200 méteres síkfutásban második, 400 méteres síkfutásban pedig harmadik helyezett. A következő évben már a MAC színeiben védte meg a 400 méteres gátfutás bajnoki címét. A következő években is rendre dobogóra állhatott a fenti atlétikai számokban, és még az 1926-os szeniorbajnokságon is országos második helyezést ért el szeretett számában, a 400 gáton.

Berácsból vitéz Bánk

Közben a „civil” életben is haladt előre: banktisztviselőként helyezkedett el, és a Moktár (Magyar Országos Központi Takarékpénztár) állományában kezdett el dolgozni, majd nemsokára bankfiókvezetői beosztást kapott. 1926-ban nyert felvételt a Vitézi Rendbe első világháborús érdemei alapján, ekkor változtatta meg a nevét Berácsról vitéz Bánkra. 1929-ben ott találjuk a MAC síszakosztályának alapítójaként, innen már érthetővé válik a kiváló sítudás, amelyet aztán a doni hadműveleti területen is kénytelen volt kamatoztatni…
De nem távolodott el az atlétika világától sem, a sportszervezésben és a sportvezetésben vállalt aktív szerepet. Az ifjúsági nevelésből is kivette részét, és a leventeképzés keretében oktatott atlétikai számokat és sífutást. 1940-ben saját korosztályának lett legjobbika a budai hegyekben megrendezett sífutóbajnokságon. A Képes Sport 1940. évi december 10-i számában így emlékezett meg az eseményről: „A leventefutók vitéz Bánk László tanítványai. Bánk az idősebb osztályúak versenyében győzött, de egyik ifjúságija, Váradi 15 másodperccel előbb ért célba mesterénél. Igaz, hogy az évkülönbség mintegy 25 az ifjúsági javára. Ennyivel idősebb a világháborút megjárt és 52 sturmban [értsd: rohamban] részt vett vitéz Bánk.”

Helytállás a doni pokolban

Nos, hiába az évek, és 52 „sturm” ide vagy oda, vitéz Bánk Lászlót mindez nem gátolta meg abban, hogy a fenti újságcikk megjelenését követően alig két év múlva újra hadba vonuljon. Ismét önként, mint jó negyedszázaddal korábban, és ismét a keleti frontra. 1942 áprilisában tartalékos főhadnaggyá léptették elő az akkor még a 3. kiegészítő kerület leventeparancsnokság állományába tartozó tartalékos tisztet, majd a tél beálltával került ki a doni hadműveleti területre a magyar királyi 2. honvéd hadsereg parancsnokság állományában mint síelőadó. Az 1943. január 12-i urivi áttörés idején a IV. hadtest IV/2. síszázadának tisztjeként vett részt a harcokban, és nem hazudtolta meg önmagát, amint azt Lépes százados jelentésében is olvashatjuk.

Magyar teherautó-oszlop valahol Oroszországban, 1943. Fotó: Fortepan/Marics Zoltán

Az első világháború hőse, az egykori rohamszázad-parancsnok a doni jeges pokolban is helytállt, de már egészen másfajta, hatalmas túlerejű ellenséggel kellett szembenéznie, mint az 1916-os keleti fronton. A hivatalos szűkszavú veszteségi jelentés szerint vitéz Bánk László tartalékos főhadnagy eltűnt az 1943. január havi harcokban. Pontosabb dátum- és helymegjelölés nem szerepel a veszteségi kartonján, a Lépes százados jelentésében említett nyikolajevkai helyszín elképzelhető lehet hősi halálának helyeként, de erre vonatkozó hivatalos forrás nem áll rendelkezésre. A Honvédségi Közlöny 1943. szeptember 30-i számában közölték, hogy a Kormányzói Dicsérő Elismerés látható jelét képező Magyar Koronás Bronzérem hadiszalagon a kardokkal kitüntetést adományozták neki. A köznyelvben „Bronz Signum” néven nevezett kitüntetést így mindkét világháborúban kiérdemelte.

Hazaszeretettel nevelt

A Magyar Atlétikai Szövetség 1943-as évkönyve így emlékezik meg róla: „Az év elején vitéz Bánk László halt hősi halált az orosz fronton. Többszörös magyar bajnok-atléta, rendkívül jó szervező és nagy tudású sportvezető volt. Igen hosszú idő óta tagja tanácsunknak s az ülések egyik legszorgalmasabb látogatója volt. Véleményét és nagy szaktudását minden ügy megoldásánál figyelembe vettük. Mint leventevezető főoktató két évtizeden át kerültek ki keze alól sportemberek, akiket Ő szeretetreméltó modorával és lelkes hazaszeretetével értékes emberré nevelt.”

A magyar hősök emlékünnepén emlékezzünk minden hősi halált halt magyar katonára! Vitéz Bánk László emlékét megidézve szeretném felhívni a figyelmet közülük azokra, akik önként jelentkeztek a szolgálatra.

Borítókép: Magyar síjárőr a Donnál 1943 januárjában, az áttörés előtti napokban (Forrás: Dankó Ferenc fotóalbuma)

A szerző a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokhelyettese