Az első epizód az osztrák tölgy sportolói karrierjére összpontosít: hogyan lett testépítő, valamint e sportág egyik legismertebb arca és legsikeresebb művelője, aki ötször nyerte el a Mr. Universe, és hétszer a Mr. Olympia címet.
Az epizód legérdekesebb részletei azok, amelyekben Arnold a gyerekkoráról oszt meg ezt-azt a nyilvánossággal: édesanyja, Aurelia rendszerető, tisztaságmániás asszony volt, édesapja – a második világháborúból poszttraumás stressz szindrómával hazatért Gustav – viszont szigorú zsarnok.
Nemegyszer előfordult, hogy megpofozta, derékszíjával verte a két fiát, sőt: ha részegen jött haza, a feleségét is megütötte. Egyebekben pedig mindig, mindenben versenyeztette Arnoldot a bátyjával, Meinharttal – ennek tudható be, hogy a versengés Arnie személyiségének egyik meghatározó jegyévé vált.
Aligha lehet csodálni, hogy már kissrác korában elhatározta: ki fog törni ebből a környezetből, de nemcsak a szülői házat hagyja maga mögött, hanem Ausztriát is. Mihelyst ráébredt, hogy a sport – azon belül a body building – útján juthat el idáig, továbbgondolta a dolgot: minden idők legnagyobb testépítője szeretett volna lenni, és ahogy az epizódban visszaemlékszik, ez nem puszta álmodozás volt a részéről:
Fenébe az álmokkal! Mihez kezdjek velük? Nekem egyértelmű vízió kell! Ha valamit világosan magunk elé képzelünk, akkor elhisszük, hogy igenis el tudjuk érni!
A második epizód Arnold filmszínészi pályafutását foglalja össze. Ennek kezdetén sportolói mivolta inkább hátráltatta, semmint segítette volna: a hetvenes évek végén az apró termetű, könnyű testfelépítésű sztárok uralták a vásznat – mint például Dustin Hoffman vagy Al Pacino –, ezért a szereposztók túlságosan nagynak, magasnak, súlyosnak találták ahhoz, hogy kamerák elé álljon. Osztrák akcentusát is zavarónak ítélték – az 1976-os Maradj éhen! című filmben aztán megkapta a feltörekvő testépítő, Joe Santo szerepét, mellyel meggyőzte a kétkedőket arról, hogy tévedtek.
A nyolcvanas évek aztán az akciófilm műfaj kialakulását és fellendülését hozta. E filmekben az addig a néhány ütés- és golyóváltásban, autós üldözésben kimerülő akciók helyét nagyobb számú, nagyobb szabású – látványosabb, hosszabb, komplexebb – összecsapások vették át, melyeknek a dramaturgiában is fontosabb szerep jutott, mint korábban.
E mozgóképes kalandok hősei aztán valóban izmosak voltak – eme évtized tette popkulturális ikonokká az akciósztárokat, akik rajongók millióinak mutatták meg világszerte, hogyan kell férfiasan kinézni, férfiasan beszélni, férfiasan viselkedni.
E sztárok egyik legnagyobbika Arnold lett – egy másik pedig Sylvester Stallone. Összeütközésük úgyszólván elkerülhetetlen volt, s csaknem egy évtizeden keresztül rivalizáltak egymással. Arnold aztán az akciófilmek mellett a vígjátékaival is sikert aratott, ami Stallonéről nem jelenthető ki egyértelműen.
A záró epizód aztán a politikust és a magánembert mutatja be – Arnold ugyanis a testépítés világa és a filmipar után harmadik közegben is megmérettette magát: a Republikánus Párt színeiben Kalifornia állam 38. kormányzója lett. Nem sokkal 2011-es leköszönése után derült ki, hogy
van egy házasságon kívül született gyereke, Joseph, és az akkor a tizenötödik évében járó fiú anyja nem más, mint Schwarzeneggerék korábbi házvezetőnője!
Az ügy napvilágra kerülése után felesége, a Kennedy klánból származó Maria Shriver elvált Arnoldtól.
Ezzel már örökre együtt kell élnem. Az emberek emlékezni fognak a sikereimre, de a kudarcaimról sem fognak megfeledkezni. Ez pedig óriási kudarc
– fogalmaz az epizódban az osztrák tölgy.
A három részes sorozat összességében egy szimpatikus, megnyerő és inspiráló figura portréját rajzolta fel, aki – azzal együtt, hogy a szerencse kegyeltjének tűnt –, mindig pontosan tudta, mit akar, ám elég okos volt ahhoz, hogy belássa: egyedül nem érhet célt. Ezt egyébként el is ismeri: csak a motivációit, és azok erejét köszönheti magának, minden másban sokan segítettek neki, mondja,
tehát ne hívják self made man-nek, vagyis saját erejéből érvényesülő embernek.
E szerénység tulajdonképpen imponáló, ahogy az is, hogy számot vet a hibáival, és sajnálatát fejezi ki miattuk. Vagy például az, hogy – az Acélizom című, 1977-es dokumentumfilmből bevágott részletben – kendőzés nélkül elismeri, hogy testépítői pályafutása során igenis használt szteroidokat.
Mindezek alapján úgy tűnhet, hogy Arnie őszinte ember, szembenéz azzal, amivel szembe kell néznie, és reagál arra, mire reagálnia kell. Ha azonban figyelünk a részletekre, ennek ellenkezőjéről győződhetünk meg:
mintha a készítők kimondottan ügyeltek volna rá, hogy bizonyos témákat ne érintsenek, bizonyos kérdéseket ne tegyenek fel – nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy ez volt az ára, hogy Schwarzenegger vállalja a közreműködést.
A készítők például említés nélkül hagyják, hogy Arnold édesapja, Gustav szimpatizált a náci eszmékkel, és hogy Arnie-nak magának is voltak olyan megnyilvánulásai, amelyekben pozitívan nyilatkozott Hitlerről. Szintén kevés szó esik a csinos fiatal hölgyek iránti vonzalmáról, vagy arról, hogy a Stallone-val kialakult rivalizálása a kétezres évekre okafogyottá vált, és megszűnt – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy több közös filmjük is van (The Expendables – A feláldozhatók 2–3., Szupercella), melyekről nem esik szó.
Az az „apróság”, hogy politikusi pályafutásának azért szakadt vége, mert – miután hét év alatt megtriplázta Kalifornia adósságállományát – kénytelen volt lemondani hivataláról, szintén kimaradt.
Arnold ehelyett inkább sztorizik – hogyan mondta későbbi felesége anyjának, hogy Maria Shrivernek jó feneke van (ez aztán a bók!), jókora termetű ember létére hogyan szólalkozott össze az alacsony Dino De Laurentiisszel, a filmes karrierjének lökést adó Conan, a barbár producerével, satöbbi –, vagy motivációs tréningeket idéző – magvasnak szánt, helyenként használhatónak, helyenként kissé közhelyesnek tűnő – megállapításokat tesz.
Mintha valamennyi, Lesley Chilcott rendező kamerájába mondott mondata mögött az a – leginkább marketingszempontokat előtérbe helyező – mérlegelés állna, hogy mindez hogyan fog majd lecsapódni az emberekben, hogyan változtatja meg a róla kialakult képet.
Amikor nagy ritkán hagyja, hogy feltáruljon a valódi arca – például akkor, amikor arról van szó, hogyan fogadta édesapja halálának hírét –, egy végletekig önközpontú, már-már az érzéketlenségig hideg-rideg, számító figura bukkan elő.
Az Arnold című, háromrészes dokumentumfilm-sorozat ajánlója
Az Arnold tehát számos érdekes részletet tartalmazó, ám
összességében kissé idealizált képet rajzoló sorozat, amely elsősorban tiszteletteljes főhajtásként értelmezhető, és nem törekszik arra, hogy bármiről is fellebbentse a fátylat vagy mélyre ásson az osztrák tölgy múltjában. Vélhetőleg mindez Schwarzenegger szándékai szerint történt így.
Az önmarketingben és arculatépítésben tehetséges Arnold tehát ezúttal sem tesz mást, mint amit már számtalanszor megtett: újra eladja legsikeresebb termékét, Arnoldot.
(Arnold. Háromrészes, feliratos amerikai dokumentumfilm-sorozat, életrajzi sorozat. Játékidő: 3×60 perc. Rendezte: Lesley Chilcott, 2023. Elérhető a Netflix kínálatában.)
