Az irigység és a féltékenység két arca

A két, egymáshoz kapcsolódó érzelem, jellemvonás, az irigység és a féltékenység kétarcú nyelvi jelenség. Összekapcsolódnak, hiszen egyaránt mondhatjuk, hogy valaki irigy vagy féltékeny egy más ember sikereire. Mindkét jellemző tulajdonság vonatkozhat a közlőre (az énre) és egy másik személyre.

Fotó: PhotoAlto/Frederic Cirou

Az irigy ember nem adja oda a sajátját, vagyis önző. Az óvodában így csúfolják: 

Irigy kutya, bújj a lyukba, onnan meg az egérlyukba

 (újabb változat: vécélyukba). Állandósult formákban így fordul elő: kaján, sanda, sárga irigység. Eszi, rágja, öli, emészti a sárga irigység. Az irigység beszél belőle. Az irigység sem találhat benne hibát. De az irigység vonatkozhat egy másik emberre is: az is irigy, aki a másét kívánja, aki más javain, sikerein, jobb helyzetén bosszankodik, azt magának akarja. Ez az a bizonyos sárga irigység. Igés változatban azonban csak az utóbbi jelentésben használjuk. Aki irigyel, irigykedik, esetleg elirigyel, az mindig a másét kívánja. Például: irigységgel néz valakire, valamire, irigyli a házát, autóját, karóráját. 

Fotó: Getty Images/Jamie Grill

Vannak irigylésfajták is: kapcsolatirigység, kenyéririgység, sőt Freudnál péniszirigység. Szólásainkban így szerepel: Majd megpukkad az irigységtől. Irigység támadt benne munkatársának sikere miatt. Az irigyek meghalnak, de az irigység sohasem. Ezzel kapcsolatban idézhetjük a klasszikust, Balassi Bálintot is: „Meglágyul keménség, / megszűnik irigység, / jóra fordul gyűlölség, / Istentűl mindenben adatott idővel / változás s bizonyos vég…” (Az ő szerelmének örök és maradandó voltáról) Az irigyel igével tehát nem tudjuk kifejezni, hogy valaki nem akar adni a sajátjából. Viszont mindkét jelentésben közös, hogy valakinek csak a maga érdeke fontos: azaz a saját tulajdona, birtoka, illetve az a vágy, hogy a másé is az övé legyen. Talán ezért is főbűnök egyike az irigység.  

Érdekes, hogy az első esetben a birtoklásra, a másik esetben meg éppen a birtoklás hiányára irányul a jelentés. A melléknév így tényleg kétarcú. Sőt háromarcú, mert hiszen elismerően is lehet mondani (nem bosszankodva a másik sikerén): „Hát, barátom, irigylem a bátorságodat.” Ez nem valódi irigység, sokkal inkább elismerés. Vagyis az alapvetően negatív jelentésű irigy (irigylés) szó átfordulhat pozitív jelentésbe is.  

Lássuk ezek után a féltékeny szavunk kétarcúságát! Első esetben a féltékenység inkább a közlőre és a társára irányul: valaki fél, hogy párja, szerelme, házastársa elhagyja, megcsalja vagy elhódítják tőle, elveszíti. A féltékeny ember fél, hogy akit szeret, hűtlen lesz hozzá. Azaz: féltékeny természetű. Ilyen érzést ábrázol Vörösmarty Mihály: „S az ifju férj s az ifju nő / Nem voltak boldogok; / Féltékeny az s a nő szivén / Nem tiszta láng lobog.” (Vörösmarty Mihály: Az özvegy) Viszont a féltékeny vonzatos párja már egy másik személyre irányul: féltékeny valakire. Alapeset: féltékeny a feleségére: azért, mert gondolatban vagy a valóságban felbukkan egy harmadik személy. De irányulhat egy harmadik személyre is: féltékeny a felesége főnökére, féltékeny a férje munkatársnőjére. Míg a féltékenység első jelentésénél két személyről van szó (a közlő és társa), addig a második jelentésben már felbukkan az a bizonyos harmadik: Mindenkire féltékeny, akivel a felesége szóba áll. A féltékeny szónak is alakul egy harmadik, ironikus (megfordított) jelentése: „Nem vagy féltékeny a csinos feleségedre?” Ez voltaképpen dicséret, nem valódi féltékenység.  

Tehát: a külső személyre irányuló irigység és féltékenység egybeeshet, jelentésük iróniába hajolhat, a féltékenységben pedig megjelenhet a harmadik személy. 

Borítókép: Getty Images