Két mérvadó felsőoktatási világrangsorban is az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) végzett az első helyen a magyarországi egyetemek közül. Az ARWU, közismertebb nevén a sanghaji rangsor néhány hónapja tette közzé a 2023-as szakterületi rangsorát, amelyből kiderül, hogy az ELTE egy kategóriát javítva tavalyi eredményén az 501–600. helyre került. Hazánkból még három intézmény található a világ legjobbjai között, a Semmelweis Egyetem a 601–700-as, a Szegedi Tudományegyetem a 701–800-as, míg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) a 901–1000-es csoportba jutott. Az ARWU öt tágabb tudományterületen, ezen belül ötvenöt szűkebb szakterületen vizsgálta a világ ötezer felsőoktatási intézményét. Idén az ötvenöt szűkebb szakterület közül az ELTE összesen nyolc területen szerepel. Ezek közül hat területen – biológia, fizika, pszichológia, neveléstudomány, politikatudomány, kommunikáció – a legjobb képzőhely Magyarországon, matematikában pedig a BME-vel osztozik az első helyen. A BME idén már három szakterületen is szerepel a rangsorban. A világ legjobb ezerkilencszáz egyetemét feltüntető szakmai listán az intézmény mérnöki tudományain belül a gépészképzést a 301–400. helyen, a villamosmérnökit a 401–500. helyen, a matematikaképzést pedig a 201–300. legjobb között tartják számon.

A szakterületi rangsor készítői a listák összeállításában hasonló módszereket alkalmaznak, mint az egyetemi világranglistánál: tizenhat szempont alapján értékelik a felsőoktatási intézményeket. Figyelembe veszik többek között az oktatók és a hallgatók arányát, a külföldi hallgatók számát, a kutatási környezetet, a kutatások minőségét, valamint azok idézettségét és az úgynevezett tudástranszfer-indikátorokat, vagyis az ipari bevételek és a szabadalmak számát.
Az ARWU a világ mintegy 30 ezer egyeteme közül idén is több mint kétezer-ötszáz intézményt vizsgált meg, melyek közül az első ezer kerül fel a listára. A szempontok között a publikációk és a magas idézettségű kutatók száma, az intézmények volt hallgatói, illetve jelenlegi oktatói által nyert tudományos díjak száma is szerepel. A ranglistát 21. éve a Harvard Egyetem vezeti, majd a Stanford és a Massachusetts Institute of Technology (MIT) követi. A világ tíz legjobb egyeteme között szerepel még Cambridge, Berkeley, Princeton, Oxford, a Columbia, a California Institute of Technology és a Chicagói Egyetem. A lista élére idén is amerikai és angol egyetemek kerültek.