Gyanús körülmények között került román kézre Kolozsvár egyik legszebb épülete

Kétségessé vált a Művészeti Múzeumnak otthont adó kastély hosszú távú sorsa, miután egy Nagyszeben környéki román család visszaigénylési kísérlete célba ért. Az immár jogerős bírósági ítélet birtokában fel is szólították az eddig tulajdonos-fenntartót a kolozsvári Bánffy-palota háromnegyedének átadására. Fókuszban a romániai tulajdon-visszaszolgáltatások színe és fonákja.

184359825 Fotó: benedek

A XX. század eleje hanyatlást hozott: a tulajdonosok nehezen tudták fenntartani az ingatlant, az első világháborút követően kaszinót, kávéházat és kártolóműhelyt is működtettek a termeiben, majd a grandiózus kapubejárat oldalsó boltíveit befalazták, hogy kiadhassák üzleteknek. Az árkádsoros udvarban később mozit alakítottak ki. A palota tulajdonosát, báró Bánffy Albertet 1944-ben rákkal diagnosztizálták, a család Bécsbe utazott kezelésre. Észak-Erdély román és a szovjet megszállásakor, 1944 őszén a Bánffy-család nem tartózkodott Kolozsváron. Bánffy Albert 1945. július 17-én hunyt el Bécsben, özvegye, Montbach Sarolta, és fia, Dénes a háborús körülmények miatt csak hónapokkal később tudott hazatérni. Elméletileg minden vagyona feleségére, illetve fiára, Bánffy Dénesre szállt, utóbbi azonban sosem vált tulajdonossá, a vagyont ugyanis időközben lefoglalta az Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Ellenőrző Pénztár (CASBI). Az 1945. február 10-én megjelent CASBI-törvény célja a magyar és német javak felügyelete volt, a berendezkedő román közigazgatás által hozott jogszabály kimondta, hogy a magyar állam, illetve a magyar állampolgárságú személyek vagyonát ellenséges vagyonként kezeli, és gondnokokat nevez ki a magyar tulajdonú vállalatok élére. Megfosztották vagyonuktól azokat az arisztokratákat, vagyonos és kevésbé vagyonos polgárokat is, akik a román közigazgatás bevonulásakor nem tartózkodtak a lakhelyükön, azt ugyanis ellenséges magatartásnak minősítették. Így kerültek zár alá a Bánffy-birtokok is, a válaszúti kastély, a kolozsvári palota és a tusnádi villa. Az 1949-es államosítás után a Bánffy-palota helyisé­geit kezdetben több állami vállalat között osztották szét, majd miután elhatározták a kolozsvári Művészeti Múzeum felállítását, a városi néptanács erre a célra 1951-ben utalta ki az épületet. A vállalatoknak 1954. július elsejéig kellett kiköltözniük, a múzeum a palota nagy részét 1956-ban vette használatba, 1962-ben vált az épület tulajdonosává. A mozit 1970-ben bontották le, akkor állították helyre az udvart.

Gyanús kezekben a Bánffy-palota

Az 1990-es években elkezdődött visszaszolgáltatás jókora meglepetést hozott: a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában lévő palotára egy Nagyszeben környéki vállalkozó, Nicolae Rosca örökösei nyújtották be az igényüket. Bánffy Albert báró a szelistyei vállalkozóval építette meg 1927-ben a palota belső udvarára tervezett mozit. Azt a vállalkozó működtette, aki később állítólag sokszor pénzzel segítette ki az elszegényedő bárót, az adósságokat pedig Bánffy a palota egy-egy lakosztályának átadásával törlesztette. Az erre vonatkozó, 1947–1948-as adásvételi szerződést, közjegyzői végzést mutattak be a Rosca család jogi képviselői. A peranyag része volt a báró 1958-as végrendelete, amelyben vagyonát Nicolae Roscára hagyta. A bíróság elfogadta a bemutatott bizonyítékokat arról, hogy a vállalkozó az 1948-as kommunista államosítás előtt a műemlék épület mintegy háromnegyed részére szerzett tulajdonjogot. Ehhez képest a Román Állami Levéltár Kolozs megyei fiókjából – ahol a Bánffy-család hagyatékának egy részét őrzik – származó dokumentumok igazolják, hogy az államosításig a palota a Bánffy-családé volt, a felosztott részekben bérlők laktak, nem pedig tulajdonosok.

A nagyszebeni vállalkozó örökösei 2019-ben jogerős bírósági ítélettel szerezték meg az épület mintegy háromnegyedének tulajdonjogát, 2023 októberében pedig átiratban szólították fel a múzeum vezetőségét, hogy két héten belül adják át az őket megillető részt. Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke szerint a hivatal jogászai nem találtak újabb adatokat, amelyek alapján újraindíthatták volna a pert. Az épület átadása ugyanakkor hosszas folyamat, a bírósági ítélet kimondja, hogy tíz évig nem lehet megváltoztatni az épület rendeltetését, továbbra is múzeumként kell működnie. Az intézmény tehát egyelőre marad a helyén, a megyei önkormányzatnak bért kell fizetnie az épületrész használatáért. Nem bizonyítható, de valószínűsíthető: ha a kisemmizett bárónak lett volna érvényes végrendelete, biztosan azokra hagyta volna a már nem is létező vagyonát, akik gondoskodtak róla. A kisemmizettség után mélyszegénységbe süllyedt báró Bánffy Dénes, a kolozsvári főtéri palota utolsó tulajdonosa Bánffy Eszternél hunyt el, édesanyjával közös sírban nyugszik a Házsongárdi temetőben.

Kérdés, hogy ha a báró minden vagyonát Roscára hagyta, akkor a válaszúti kastély és a tusnádfürdői villa sorsa miért nem került hasonló elbírálás alá. 

Beszédes a tény, hogy a célkeresztbe csak a kolozsvári főtér legreprezentatívabb épülete került: a történelmi városközpont valamennyi ingatlanja magyar múltról beszél, és a visszaszolgáltatások során nagyrészt vissza is került a hajdani tulajdonosokhoz, elsősorban a történelmi egyházakhoz.

 A történet örömteli mellékzöngéje, hogy a Kolozsvártól 25 kilométerre északkeletre fekvő, felújított válaszúti Bánffy-kastély műszaki átadása nemrég megtörtént, így a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában lévő, senki által vissza nem bitorolt műemlék épület tavasztól lesz látogatható, illetve nyeri el végső funkcióját.

Borítókép: A kolozsvári Bánffy-palota (Fotó: Getty Images)