A romániai rendszerváltást követő visszaszolgáltatások nyomán több arisztokrata család leszármazottja jelent meg Erdélyben, lakja be azóta is életvitelszerűen és felelősen az ősi birtokot, válik fokozatosan az erdélyi magyar társadalom szerves részévé. Elődeikhez hasonlóan viselkednek, akiknek nagy része Nagy-Magyarország többi nemesénél is közelebb állt a közösséghez. A Bánffy-palota története jól példázza a jelenlegi folyamatokat.
Az erdélyi arisztokrácia leszármazottainak honfoglalási csatája élő, szinte naponta változó folyamat. A hajdani nemesi birtokok romániai visszaszolgáltatása időközben elveszítette eredendő hamvasságát.
A geopolitikai körülmények megváltoztak – ne tévesszük szem elől, hogy a kilencvenes évek második felének restaurációs engedékenységét Románia NATO-, illetve EU-tagság iránti vágya hajtotta –, a romániai hatalom ma már sokkal inkább odafigyel a „követelőző” arisztokráciára.
Míg tizenöt-húsz éve jószerint rájuk se hederítettek, most ott tesznek keresztbe nekik, ahol tudnak. Több mint 35 ezer holdnyi erdő sorsa vándorol Románia térképén, elképesztő hangulatkeltésekre, történelemhamisító vádaskodásokra építő álcázott jogi procedúrák akadályozzák a magántulajdon érvényesítésének útját.
Sisi és Liszt Ferenc is vendégeskedett a falak között
A hátramenetbe kapcsolás ellenére még mindig magas a magyar érdekeltségű visszaszolgáltatások aránya. A negatív szándék azonban kétségtelen, ezt bizonyítja például a kolozsvári Bánffy-palota esete. Még akkor is, ha a Művészeti Múzeumnak otthont adó, nemrég felújított oromzatával a kincses város főterének leglátványosabb épülete nem a restitúció tipikus példája. A pompás barokk műemlék története 1773-ban kezdődött, Johann Eberhardt Blaumann, Nagyszeben város építőmestere akkor készítette el gróf Bánffy György, Erdély gubernátora számára a reprezentatív palota első tervrajzát. A végső változat – elsősorban az épület formája és stílusa, a szobrok és faragott díszítőelemek hangsúlyos szerepe tekintetében – a hozzáértő Bánffy közreműködésével alakult ki.
Erdély egyik legszebb palotájának építése 1785-ben fejeződött be, kezdetben csak az egyik arisztokrata család státusszimbóluma volt, később kormányzósági palota lett belőle.
Két császár is vendégeskedett benne, például Ferenc József a feleségével, Sisivel együtt, illetve Liszt Ferenc is koncertezett a falai között.
A XX. század eleje hanyatlást hozott: a tulajdonosok nehezen tudták fenntartani az ingatlant, az első világháborút követően kaszinót, kávéházat és kártolóműhelyt is működtettek a termeiben, majd a grandiózus kapubejárat oldalsó boltíveit befalazták, hogy kiadhassák üzleteknek. Az árkádsoros udvarban később mozit alakítottak ki. A palota tulajdonosát, báró Bánffy Albertet 1944-ben rákkal diagnosztizálták, a család Bécsbe utazott kezelésre. Észak-Erdély román és a szovjet megszállásakor, 1944 őszén a Bánffy-család nem tartózkodott Kolozsváron. Bánffy Albert 1945. július 17-én hunyt el Bécsben, özvegye, Montbach Sarolta, és fia, Dénes a háborús körülmények miatt csak hónapokkal később tudott hazatérni. Elméletileg minden vagyona feleségére, illetve fiára, Bánffy Dénesre szállt, utóbbi azonban sosem vált tulajdonossá, a vagyont ugyanis időközben lefoglalta az Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Ellenőrző Pénztár (CASBI). Az 1945. február 10-én megjelent CASBI-törvény célja a magyar és német javak felügyelete volt, a berendezkedő román közigazgatás által hozott jogszabály kimondta, hogy a magyar állam, illetve a magyar állampolgárságú személyek vagyonát ellenséges vagyonként kezeli, és gondnokokat nevez ki a magyar tulajdonú vállalatok élére. Megfosztották vagyonuktól azokat az arisztokratákat, vagyonos és kevésbé vagyonos polgárokat is, akik a román közigazgatás bevonulásakor nem tartózkodtak a lakhelyükön, azt ugyanis ellenséges magatartásnak minősítették. Így kerültek zár alá a Bánffy-birtokok is, a válaszúti kastély, a kolozsvári palota és a tusnádi villa. Az 1949-es államosítás után a Bánffy-palota helyiségeit kezdetben több állami vállalat között osztották szét, majd miután elhatározták a kolozsvári Művészeti Múzeum felállítását, a városi néptanács erre a célra 1951-ben utalta ki az épületet. A vállalatoknak 1954. július elsejéig kellett kiköltözniük, a múzeum a palota nagy részét 1956-ban vette használatba, 1962-ben vált az épület tulajdonosává. A mozit 1970-ben bontották le, akkor állították helyre az udvart.
Gyanús kezekben a Bánffy-palota
Az 1990-es években elkezdődött visszaszolgáltatás jókora meglepetést hozott: a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában lévő palotára egy Nagyszeben környéki vállalkozó, Nicolae Rosca örökösei nyújtották be az igényüket. Bánffy Albert báró a szelistyei vállalkozóval építette meg 1927-ben a palota belső udvarára tervezett mozit. Azt a vállalkozó működtette, aki később állítólag sokszor pénzzel segítette ki az elszegényedő bárót, az adósságokat pedig Bánffy a palota egy-egy lakosztályának átadásával törlesztette. Az erre vonatkozó, 1947–1948-as adásvételi szerződést, közjegyzői végzést mutattak be a Rosca család jogi képviselői. A peranyag része volt a báró 1958-as végrendelete, amelyben vagyonát Nicolae Roscára hagyta. A bíróság elfogadta a bemutatott bizonyítékokat arról, hogy a vállalkozó az 1948-as kommunista államosítás előtt a műemlék épület mintegy háromnegyed részére szerzett tulajdonjogot. Ehhez képest a Román Állami Levéltár Kolozs megyei fiókjából – ahol a Bánffy-család hagyatékának egy részét őrzik – származó dokumentumok igazolják, hogy az államosításig a palota a Bánffy-családé volt, a felosztott részekben bérlők laktak, nem pedig tulajdonosok.
A nagyszebeni vállalkozó örökösei 2019-ben jogerős bírósági ítélettel szerezték meg az épület mintegy háromnegyedének tulajdonjogát, 2023 októberében pedig átiratban szólították fel a múzeum vezetőségét, hogy két héten belül adják át az őket megillető részt. Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke szerint a hivatal jogászai nem találtak újabb adatokat, amelyek alapján újraindíthatták volna a pert. Az épület átadása ugyanakkor hosszas folyamat, a bírósági ítélet kimondja, hogy tíz évig nem lehet megváltoztatni az épület rendeltetését, továbbra is múzeumként kell működnie. Az intézmény tehát egyelőre marad a helyén, a megyei önkormányzatnak bért kell fizetnie az épületrész használatáért. Nem bizonyítható, de valószínűsíthető: ha a kisemmizett bárónak lett volna érvényes végrendelete, biztosan azokra hagyta volna a már nem is létező vagyonát, akik gondoskodtak róla. A kisemmizettség után mélyszegénységbe süllyedt báró Bánffy Dénes, a kolozsvári főtéri palota utolsó tulajdonosa Bánffy Eszternél hunyt el, édesanyjával közös sírban nyugszik a Házsongárdi temetőben.
Kérdés, hogy ha a báró minden vagyonát Roscára hagyta, akkor a válaszúti kastély és a tusnádfürdői villa sorsa miért nem került hasonló elbírálás alá.
Beszédes a tény, hogy a célkeresztbe csak a kolozsvári főtér legreprezentatívabb épülete került: a történelmi városközpont valamennyi ingatlanja magyar múltról beszél, és a visszaszolgáltatások során nagyrészt vissza is került a hajdani tulajdonosokhoz, elsősorban a történelmi egyházakhoz.
A történet örömteli mellékzöngéje, hogy a Kolozsvártól 25 kilométerre északkeletre fekvő, felújított válaszúti Bánffy-kastély műszaki átadása nemrég megtörtént, így a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában lévő, senki által vissza nem bitorolt műemlék épület tavasztól lesz látogatható, illetve nyeri el végső funkcióját.
Borítókép: A kolozsvári Bánffy-palota (Fotó: Getty Images)
