Proxyháborúnak nevezi a szakirodalom azokat a fegyveres konfliktusokat, amelyek során két vagy több hatalom úgy harcol egymás ellen, hogy a konfliktus más felek területén zajlik, azok erőforrásait emészti fel. A külső szereplők és a harcoló felek között közvetlen és hosszú távú kapcsolat (kiképzés, fegyverek, anyagi és hírszerzésbeli támogatás) van. Elsősorban a gyarmatbirodalmaknak köszönhetően már a korábbi évszázadokban is számos példát találni, a két világégés után azonban az USA és a Szovjetunió használt ki minden lehetőséget, hogy politikai, ideológiai és gazdasági téren is gyengítse a másikat. Ezért a két nagyhatalom szemtől szemben sosem csapott össze, de a beavatkozások, a támogatások vagy segítségnyújtások nyomán jelen voltak a helyi konfliktusokban.

Az első ilyen jellegű háború az indokínai háború volt, amelyben a franciák a Japán által a II. világháborúban megszállt gyarmataikat akarták visszaszerezni. A korábbi gyarmattartó ellen a Liga Vietnám Függetlenségéért harcolt 1946 és 1954 között a Szovjetunió és Kína támogatásával. Bár a francia diplomácia az Egyesült Államok nyílt fegyveres beavatkozását kívánta elérni, erre nem került sor, Sztálin 1953-as halálát követően pedig felsejlett a megegyezés lehetősége. Az 1954. március 13-án kezdődött Dien Bien Phu-i csata 55 nap után a franciák vereségével zárult. A genfi egyezmény ezek után osztotta Vietnámot két részre a 17. szélességi fok mentén, megalapozva az újabb háborút, mivel bár szovjet szempontból a tárgyalások sikeresnek bizonyultak, az amerikaiak elégedetlenek voltak.
Sokáig Délkelet-Ázsia volt a proxyháborúk elsődleges helyszíne
Ekkor már bőven zajlott a hidegháború első fegyveres konfliktusának, a formálódó kétpólusú világrend első erőpróbájának is nevezett koreai háború. Az országot geostratégiai szerepe teszi fontossá Délkelet-Ázsiában. Japán, Kína és a Szovjetunió szempontjából Korea folyosó a többi ország felé, az USA számára pedig a Kínai Népköztársaság kikiáltása miatt lett a terület stratégiai jelentőségű. Koreát a II. világháború után a 38. szélességi foknál osztotta ketté a két nagyhatalom, az északi rész szovjet, a déli amerikai befolyás alá került. 1950-ben azonban a kommunista csapatok szovjet és kínai támogatással megtámadták a déli területeket. A térségbe érkező, főként amerikai ENSZ csapatok (mintegy kilencven százalék) átmenetileg megfordították a háború állását. Az ENSZ történetében először szólította fel tagjait a fegyveres beavatkozásra. Jogilag ma sem zárult le a konfliktus, mivel csak az 1953-as panmindzsoni fegyverszünetet írták alá.