Amikor azt mondjuk, hogy „már nem csinálnak ilyen filmeket”, pontosan az ilyen mozikra gondolunk. A Daniel James Brown sikerkönyvét feldolgozó Egy csónakban a Washingtoni Egyetem munkás- és középosztálybeli újonc hallgatóiból verbuvált evezőscsapatának történetét meséli el, akik minden elvárás ellenére először az Ivy League csapatait győzték le, majd az egész világot a berlini olimpián. George Clooney régimódi filmje tobzódik a gazdasági világválság képeiben, nosztalgikus szépiákkal és egy szebb múlt napfényes nyarait idéző puha szűrőkkel.
Az evezés vászonra kívánkozó sportág: a csónakok elegánsan siklanak az evezők borzolta vízen, a győztes és a vesztes között pedig a ritmus, az időzítés, a szélellenállás, a hullámzás és a versenyzők kémiája dönt. David Fincher hasonlóan használta A közösségi háló elismert regattajelenetében ugyanezt a képletet, most Clooney egész estés mozit szentelt az egyik legelőkelőbb sportágnak. A film fő motívuma is az, hogyan győzhetik le a munkásosztályból származó fiatalok a gazdag szülők gyerekeit. Így a Washingtoni Egyetem csapatának legnagyobb sikere nem is a fináléban ábrázolt olimpia, hanem az előítéletekkel szembeni osztályharc. Az a különbségtétel, amelyet ma a popkultúra kevéssé ismer el. Hogy az amerikai társadalom hagyományosan bőrszíntől függetlenül határoz meg eltéréseket, és nézi le a kékgalléros rétegeket. Ezt színezi a berlini olimpián Jesse Owens (Jyuddah James) megjegyzése, aki nem a hitleri Németországnak szeretné megmutatni gyorsaságát, hanem az amerikai közönségnek.
Vonzó harmincas évek
Clooney lubickol a harmincas évek világában. Lepusztult gyártelepek, lyukas cipős férfiak, éhes munkások képei váltják egymást a kor technikai vívmányaival. A kormányosok arcra szíjazható megafonjai éppen olyan fontos szereplők, mint a Hudsonon megrendezett olimpiai válogató, a Poughkeepsie regatta folyó mellett felépült nyitott vasútja, amely a versenyhajók sebességével viszi a nézők tribünjét.
A történet kezdetén Joe Rantz (Callum Turner) a Washingtoni Egyetem mérnökhallgatója, aki a gazdasági válságnak köszönhetően nem tudja tovább finanszírozni tanulmányait. Jelentkezik a hallgatag, legendásan mosolytalan edző, Al Ulbrickson (Joel Edgerton) evezőscsapatába, majd verejtékes munka és fájdalmas vízhólyagok árán bekerül az újoncok közé. Aki látott már sportfilmet, nem lepődik meg az edzésmontázsokon, amelyek kaleidoszkópszerű felvételeken követik a percenként negyvenötször vízbe merülő evezőket. Turner érzékeny és átgondolt a szerepben, de Edgerton edzője és Peter Guinness bölcs csónaképítő mestere nyújt igazán kiemelkedő alakítást. A csapattársakról ellenben nem tudni meg sokat, kivéve, hogy egyikük (Jack Mulhern) nagyon félénk, de kiválóan zongorázik. Utóbbi részletesebb magyarázatának hiánya kihagyott ziccer, hiszen a zongorákhoz értőkben felmerül a kérdés, hogy tud valaki sebes kézzel hibátlanul és fesztelenül játszani. A női szereplők még kevésbé hangsúlyosak, Joe barátnője (Hadley Robinson) és Ulbrickson felesége (Courtney Henggeler) biodíszletek csak.
George Clooney Hollywood klasszikus vonalát képviseli
A film férfiakról szól. Ráadásul fehér férfiakról, ami a mai Hollywood szabályai szerint furcsaság. A nézőket mutató néhány bevágáson kívül az alkotás minden kvótától mentes, nemcsak képeiben és történetvezetésében idézi a régi Hollywoodot, hanem szereplőiben is. Ez utóbbit sok tekintetben lehet kritizálni, akár jogosan kritizálni, ám történelmileg helyes a megközelítés. A film sokban hasonlítható az 1982-es Tűzszekerekhez, amely szintén kiválóan fényképezett, emlékezetes zenei aláfestéssel rendezett igaz történet. Ha az Egy csónakban akkor készült volna, legalább díjesélyes lenne. Sőt ha a 2008-as, szintén a gazdasági világválság idején játszódó Bőrfejek vígjátéka helyett George Clooney ezt a sportdrámát rendezi meg, lehet, nemcsak az Ausztrál Filmintézet díját vihette volna haza.
A külföldi kritikusok szerint az Egy csónakban Clooney rosszabb darabjai közé tartozik, mivel hiányzik belőle a Jó estét, jó szerencsét! és A hatalom árnyékában című mozijaira jellemző politikai cinikusság. Ugyanakkor többen elismerik, hogy az Egy csónakban az úriemberek sportfilmje, amely emlékeztet, Clooney rendezőként Hollywood klasszicista vonalát képviseli, és felveti a kérdést, van-e az ilyen filmeknek még helyük az amerikai palettán.
