A második világháború vége után az amerikai csapatok Európában és Ázsiában maradtak. Kínában polgárháború volt, Európában Franciaország meggyengült, óriási csapásokat, ezen belül morális veszteségeket szenvedett el. Nagy-Britannia szintén elgyengült, és fő feladatának saját gyarmatbirodalmának megtartását tekintette a szövetséges Egyesült Államokkal szemben. A két győztes a sikeres USA és a Szovjetunió lettek. Kirajzolódott az amerikai évszázad, ahol az USA birtokolta a világ aranykészletének zömét, a világkereskedelem meghatározó szereplőjévé lépett elő, és folytatódott a jóléti társadalom sikertörténete.
A Szovjetunió, bár a világháború győztese lett, erősen kivérzett. A németek elfoglalták az ország európai területeinek nagy részét, óriási pusztítást vittek végbe, miután Hitler bejelentette, hogy a keleti fronton a jogszabályokat nem kell betartani. A szovjet emberveszteség meghaladta a húszmillió főt. Franciaországban és Olaszországban – részint a sikeres antifasiszta ellenállás hatására – meghatározó politikai erővé léptek elő a Szovjetunió támogatta kommunista pártok. A Szovjetunió által elfoglalt közép- és kelet-európai országok mindegyikében – szovjet segítséggel – a kommunista pártok kerültek hatalomra.
A Nyugatnak – ez ekkor kizárólag az USA-t jelentette – lépnie kellett. Megindult az anyagi támogatás Nyugat-Európa felé, ez volt az 1948-ban elindított Marshall-terv, majd 1949. április 4-én katonai és politikai szervezetként létrejött a NATO. A kezdetben tizenkét országból (Kanadából, az USA-ból és tíz európai államból) álló szövetség alapító szerződése szerint bármely tagállam elleni támadás a szövetség egésze elleni támadásnak minősül (5. cikkely).
A fennálló erőviszonyok lényeges elmozdulását jelentette, hogy 1955-ben az USA nyomására felvették a szervezetbe a Németországi Szövetségi Köztársaságot, amelynek tizenkét hadosztálya (mintegy négyszázezer fő) jelentősen módosította az európai erőviszonyokat. Az USA-val fennálló nézetkülönbségek hatására Franciaország 1966-ban kilépett a szervezet katonai parancsnokságából, így a NATO katonai központja Párizsból átkerült Brüsszelbe. 2009-ben Franciaország ismét csatlakozott a szervezethez.
1957-ben – részint az 1955-ben létrejött Varsói Szerződés hatására – elkezdődött az amerikai atomtöltetek európai telepítése. A brit atomfegyvereket alárendelték a NATO-nak, a francia atomfegyverek nemzeti hatáskörben maradtak. A Kelet és a Nyugat közötti feszültség számos esetben növekedett és vezetett a világháború szélére, a Szovjetunió és a szocialista világrendszer bomlása azonban új helyzetet teremtett. A német egységgel a volt NDK is csatlakozott a NATO-hoz, és a többi európai szocialista országot is felvette a szervezet. Legutóbb az orosz–ukrán háború hatására a finnek és a svédek váltak taggá.
A szervezet részt vett a jugoszláviai háborúban, majd 2001. szeptember 11. után – eddig először és utoljára – az USA elleni terrortámadás hatására sor került az 5. cikkely alkalmazására. Obama elnöksége óta az amerikai külpolitika fő területe a csendes-óceáni térség lett: az amerikai politikára a fő kihívást már a Kínai Népköztársaság, nem pedig Oroszország jelentette. Feledésbe merültek Kissinger korábbi nézetei a szovjetek és kínaiak egymás elleni kijátszásáról. Az USA a hivatalos doktrínáiban két fő ellenséget jelölt meg: első helyen Kínát és Oroszországot, így Pekinget és Moszkvát – akarata ellenére – együttműködésbe fonta az amerikai politika.
Az orosz–ukrán háború sok tekintetben hasonló az 1950-es koreai háborúhoz, hiszen a szinte minden lényegi kérdésben vitázó nyugati államokat egy szövetségbe tömörítette. A háború következményeként az USA megerősödött, Európa a szankciók hatására tovább gyengült. (Ráadásul miközben Amerika és Ázsia gyors ütemben iparosit, Európa csökkenti az iparosítást.) Ukrajna léte a Nyugat támogatásán múlik, Oroszország viszont sikeresen állt át a hadigazdaságra.
A világ a háború utáni helyzetből háború előtti helyzetre váltott, így a jelenlegi időszakban a háborús állapot, és már nem a béke normális. Ám bárki, bármilyen ideológia alapján lép is, látnia kell, hogy a harmadik világháború nem élhető túl. Willy Brandt volt német kancellár szavai ma is érvényesek, hogy aki először lő, az másodszor hal meg, Einstein pedig úgy fogalmazott, hogy nem tudja, mikor és mivel fogják megvívni a harmadik világháborút, de a negyediket kőbaltával.
Az orosz–ukrán háborúban felértékelődött Európa szerepe, mivel az amerikai vezetés – részint a választási harc miatt – sokkal óvatosabbá vált. Az egyes államoknak egyre több katonai és pénzügyi támogatást kell nyújtaniuk. A háború eszkalációjával együtt az a nyugati álláspont, hogy Ukrajna jelenleg nem lehet a NATO tagja és nem rendelkezhet atomeszközökkel. A nyugati politikára jelentős mértékben hat, hogy a volt Szovjetunió területén – nem csupán a Moszkva-barát Belaruszban, de a nyugati orientációjú Moldovában, Georgiában és a háború sújtotta Ukrajnában is – állomásoznak orosz erők.
A háború egyéb területeken is érezteti a hatását. 2001. szeptember 11. után a Nyugat a meglévő orosz szakértők helyére iszlám szakértőket keresett. Most megfordult a tendencia. 2022-ben Japán bejelentette, hogy öt év alatt megduplázza a katonai kiadásait. Nagy-Britanniának új munkáspárti kormánya van, Franciaországban is átrajzolódott a politikai térkép. Az Európai Unióban a lakosság 25 százaléka szavazott jobbra a néppárttól. A mindent eldöntő kérdés november 5. lesz: az amerikai elnökválasztás napja. A NATO jövője annak függvénye, hogyan tud és fog az új, korábban ismeretlen kihívásokra reagálni.
