Három pápa audienciáin is dolgozott „Signor Béla”, aki hatvanegy éve tolmácsol

Három pápa szavait tolmácsolta anyanyelvünkre a magyar vezetőknek, ha pedig munka közben hall egy idézetet valamely nagy költőnktől, rávág egy hasonlót valamely olasz poétától. A médiában Olaszország-szakértőként is ismert Szomráky Bélával 80. születésnapja alkalmából Duna-parti, nagymarosi házában találkozott a Lugas. Mivel harmincöt éven át dolgozott a Magyar Rádióban is, újságírókollégákként tegeződtünk.

Szomráky Béla Fotó: Ladóczki Balázs

– Honnan jött akkor az olasz nyelv szeretete? 

– Szerelemből, amelyet egy olaszos gimnáziumi osztálytársnőm iránt éreztem már 1960-ban – ez ugyan nagyon lassan elmúlt, de az olasz nyelv iránti máig megmaradt. Később az ELTE olasz–spanyol szakán végeztem, Dante nyelve pedig olasz feleségem oldalán a házasságomban is mellettem maradt. Most már elmondhatom, hatvanegy éve tolmácsolok. Tizenkilenc esztendősen vágtam bele, amikor még alig tudtam olaszul. De csak belejöttem.

Ez szerintem az élet egyik lényege: bele kell vágni a dolgokba, nem kell nagyon morfondírozni.

Rengeteget olvastam, és ahogy tanultam az idegen nyelveket, úgy becsültem meg egyre jobban a sajátomat, a saját kultúrámat. Az olvasottság rengeteget segített a tolmácsolásban is: egyik-másik költő sorai a legjobbkor, furmányosan furakodtak elő a fejemben, amikor éppen szükség volt rájuk. 

Fotó: Ladóczki Balázs

– Beszélik rólad: ha a magyar partner egy költőnk idézetével áll elő a tárgyaláson, akkor nem lefordítod, hanem előállsz egy ugyanolyannal, valamelyik olasz poétától… 

– Legalábbis valami hasonlóval. Amikor a politikus azt mondja, „.. hogy a nagy magyar költőt idézzem…”, akkor már jár az agyam azon, mit tudok ide az olaszoktól beilleszteni. Felbukkan József Attila, ritkábban Kosztolányi (pedig gyakrabban is megérdemelné). Műveltség és jó memória kérdése ez, továbbá gyorsan kell kapcsolni. József Attilától például gyakran idézik ezt a részletet az Eszméletből annak érzékeltetésére, hogy minden mindennel összefügg: „Akár egy halom hasított fa / hever egymáson a világ / szorítja, nyomja, összefogja / egyik dolog a másikát / s így mindenik determinált”. Valószínűleg le tudom fordítani, de ettől még nem fog „megszólalni” az olasz fejében, már csak azért sem, mert a latinos olasz nyelv mondatszerkesztése a burjánzó alá- és mellérendeléseket kedveli. Márpedig én megoldást, nem pedig rejtvényt akarok átadni. 

– Hat-nyolc évet éltél Firenzében, ahol szintén egyetemet végeztél. Ismerőid szerint toszkán akcentussal beszélsz… 

– …tudok azért olaszul is. De a viccet félretéve, ez az olasz államot is megelőző közös nyelvük alapja. A dialektusoknak ma is nagy szerepük van. Volt, hogy egy ferrarai barátommal közösen tolmácsoltunk egy idős ferrarai és egy még idősebb nápolyi között, akik nem értették egymást, ami viszont nem vicc. Tudok bolognai vagy római nyelvjárásra is váltani, ha kell, egyszerűen csak azért, hogy jobban a helyiek szívébe férkőzzem. Firenzébe házasság révén, konzuli kivándorló-útlevéllel jutottam el, de később hazajöttem, aminek az lett a böjtje, hogy gyanús személyként két évig nem kaptam munkát. De aztán letelt a szilencium, a Magyar Rádió olasz adásának munkatársa, majd vezetője, később a Kossuthon hírigazgató és sok más is lettem.     

– Mi a jó tolmácsok titka? 

– Nem az, hogy ismerünk tíz- vagy akár harmincezer szót. Ibsen a drámáiban 36 ezer szót használ, de Arany János is az élmezőnyben van. 

A tolmácsok kultúrák, mégpedig különböző idősíkokban kifejlődött kultúrák között közvetítenek, a jó nyelvismeret önmagában nem teszi alkalmassá erre az embert.

Amikor nálunk a tatár dúlt, az itáliaiak templomtornyokat emeltek. Másfelől például a magyar költészet képisége utánozhatatlan, a fordítások is a gondolatiságot adják jól-rosszul vissza, de a formát semmiképpen.    

– Mennyire van mozgásterük a tolmácsoknak? 

– Van mozgásterük, de azért ezzel óvatosan és bölcsen kell gazdálkodniuk. Sőt akkor szabad csak valamennyire élniük vele, ha a tolmács és a tolmácsolt személy között kialakult vagy éppen kialakul valamiféle emberi kapcsolat. Előfordult, hogy a tolmácsoltamat „védelmembe kellett vennem”, mert pontatlan volt vagy éppen tévedett. Ilyenkor, tehát a biztosan jó verziót adtam elő, de ehhez szükségeltetik egy bizalmi viszony közöttünk. A fordított helyzet is előfordult. Megtörtént, hogy a kormányfő – még Antall József volt – a hirtelen beállt csend miatt értetlenkedve megkérdezte: Most mire vár? Mire én: Miniszterelnök úr, az állítmányra… Olyan is megesett, hogy egy másik magyar miniszterelnök alaptalanul próbált úgymond kijavítani, miután meghallotta, hogy a költségvetés szót, ami idegen nyelveken sem költség, sem pedig vetés, finanziariának fordítottam (a legge finanziaria ugyanis a költségvetési törvényt jelenti), mert a fináncokat hallotta ki belőle. Angolul ismételgette: „bádzset, bádzset…” Erre az olasz partner igazította őt helyre, szintén angolul: 

Miniszterelnök úr, a finanziaria és a „bádzset” egy és ugyanaz.

Másodjára már szóltam az illetőnek, döntse el, a lektorom akar-e lenni vagy a miniszterelnököm… Volt olyan is, hogy igen feszült volt a légkör egy díszebéden – történetesen Sodano bíboros, az akkori vatikáni államtitkár és a magyar fél között, aki piszkálgatni is kezdte a szentszéki méltóságot. Sodano, hogy kicsit visszavágjon, emlékeztetett azokra az időkre, amikor még Miklós Imrével, a kommunista egyházügyi illetékessel tárgyalt, felelevenítve, hogy Budapesten mindig ugyanabban a Duna-parti szállodai lakosztályban szállásolták el, vagyis nyilván egy poloska társaságában. Ekkor már érezni lehetett a puskaporszagot a megbeszélésen. A feszültséget azzal igyekeztem oldani, hogy – legalábbis az én tolmácsolásomban – a bíborost nem betették (messo) ebbe a lakosztályba, hanem bedugták (ficcato). A bizalmasabb megfogalmazás hallatán kitört a nevetés a teremben, akárcsak Karinthy Tanár úr, kéremében. 

Ferenc pápa és Orbán Viktor kormányfő találkozója Budapesten, 2023 áprilisában. Kettejük között Szomráky Béla tolmács. Fotó: Europress/AFP

– II. János Páltól kezdve mintegy harmincszor tolmácsoltál a pápák és a magyar vezetők találkozóin. Mesélj egy jó tolmácssztorit! 

– Ezek közül huszonnégyszer a lengyel pápával, egyszer XVI. Benedekkel, a többi esetben a Ferenccel való találkozón kaptam szerepet. De nem a pápa tolmácsa vagyok, hanem a magyar tárgyalófélé, bár gyakran egyetlen tolmácsként voltam jelen az audienciákon. Az élet megmutatta, jó az, ha van két tolmács. Az utóbbi időkben Ferenc pápa már nehezen mozog, ezért a lakosztályához közeli, VI. Pálról elnevezett auditórium dolgozószobájában fogadta vendégét, a magyar kormányfőt. A vatikáni illetékes azon a véleményen volt, hogy elég lesz egy tolmács, rám nincs szükség. Annyit még láttam a dolgozószoba ajtajából bekukkantva, hogy Őszentsége balján helyet foglal a saját tolmácsa, egy fiatal pap, akivel Budapesten már dolgoztunk előzőleg együtt. Ámde kiderült, hogy annyira halkan, nehezen érthetően beszélt, hogy Őszentsége – aki nem tudott felé fordulni, így szájról olvasni sem – nem értette a szavait. Gyorsan behívtak, két teremszolga fotelt tolt alám, én pedig a Szentatyával szemben, a kabátom le sem véve, gyorsan leültem, előre hajoltam, és hangosan, erősen artikulálva kezdtem tolmácsolni olaszra miniszterelnökünk gondolatait. Nagy öröm volt látni, érezni és átérezni, hogy – a munkámból adódóan az általam két nyelven is újrafogalmazott – egymásra rezonáló, harmonikusan illeszkedő szavaik, gondolataik révén megint egyszer mennyire egymásra talált ez a két ember, a katolikus egyház feje és Magyarország miniszterelnöke.

Borítókép: Szomráky Béla nagymarosi házában. (Fotó: Ladóczki Balázs )