Misztikus földön gurították odébb az óriás számi templomot

Cselekedni kell, mert a várost elnyelheti a föld. Nem tudom, mit érezhettek az északi sarkkörön túl élő Kiruna lakói, de nem tétlenkedtek, annyi bizonyos. Fogták magukat, s a város legszebb műemlékét, a 672 tonnás számi fatemplomot egyszerűen odébb gurították. Látogatás Európa e különös vidékén, ahol nyáron a szúnyog, télen a fagy és a hó az úr.

Hatalmas guroló szörnyre helyezték a számik nagytemplomát, majd odébb gurították Fotó: JONATHAN NACKSTRAND Forrás: AFP

Vannak Európának kultikus vasútvonalai, amelyeken mindenképpen utazni kell egyszer (kétszer, háromszor) azoknak, akik szeretik a vonatozást. Akik nem szeretnek vonaton ücsörögni, azok se fejezzék be ennek a cikknek az olvasását, mert hamarosan leszállunk a szerelvényről. Az egyik ilyen út a Stockholm és a norvég kikötőváros, Narvik között közlekedő járat. Amely észak–dél irányban mozog, majd Svédország északi részén nyugatnak fordulva ereszkedik le a II. világháborúban stratégiai jelentőségű és a nácik által elfoglalt városba, Narvikba. Hitlernek és csatlósainak a vasérc kellett, meg a vasút. Mi kevesebbel is beérjük. Meg nem jutunk el Narvikig, mert a stockholmi indulás után pár órácskával (ha nincs késés, akkor a hivatalos menetidő átszállás nélkül tizenöt és fél óra) leszállunk abban a városban, amely az elmúlt napokban a világ érdeklődésének középpontjába került. Kiruna vár minket.

Kiruna vasútállomásán az emberek vonatsínt cipelnek a vállukon
A szerző felvétele

Kiruna: a város, ahol odébb gurították a templomot

Kirunában. A svéd vasércbányászat központjában. Abban a városban, amelynek a templomát és a belvárosát egyszerűen odébb rakták. A templomot például úgy, hogy egy gigantikus guruló szállítóeszközre tették és – kérem, senki se nevessen – odébb gurították.

Zseniális, nem? Miként ez az amúgy jellegtelennek tűnő északsvéd kisváros is az. Amely minimum három arcát mutatja meg egy évben az oda utazóknak. A téli a legszebb és legfélelmetesebb.

Számunkra – sajnos – már elképzelhetetlen az a hómennyiség, amely itt novembertől áprilisig uralkodik.

Vajon milyen cikkcímek születnének a túlzásokra hajlamos magyar bulvársajtóban, ha heteken keresztül a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 30 fok körül lenne? Mit írjunk erre? Kibírhatatlan? Nem! Hiszen ott is élnek emberek. 

A nyári Kiruna más. A globális felmelegedés már itt is vasmarokkal szorít: idén több napon át emelkedett 30 fok fölé (plusz 30 fok!) a levegő hőmérséklete. Ez nem normális, tisztában van ezzel mindenki. De az, hogy egy belvárost és a templomot odébb gurítsák, szintén a nem mindennapos események közé tartozik.

Az odébb gurított templom, amely a képen még az eredeti helyén áll
A szerző felvétele

Hamarosan eláruljuk, mi történt 2025 augusztusának közepén Kirunában, előtte azonban tegyünk egy képzeletbeli sétát a városban. Miközben a vasútállomáson akkurátusan rakosgatjuk össze szétesett testünk darabjait (akik csaknem 16 órán át egy székhez szegezve utaztak fel Stockholmból, megérzik ennek minden báját), egy meghökkentő szobor előtt cövekelünk le. Jósorsom sok helyre elvetett már ezen a világon, de olyan szobrot még nem láttam, amelyen emberek síneket cipelnek. Ha lenne itt víz, meg hajó, esküszöm a Zúg a Volga jutna az eszembe. 

Pedig ez a szobor emlék és tisztelgés azok előtt a munkások előtt, akik a legkegyetlenebb természeti körülményekkel dacolva építettek vasutat a világ ezen elzárt részén.

Mert a Malmbanan vasútvonal jó része – Östersundtól Narvikig – már olyan helyen kanyarog, ahol embertelen körülmények között zajlott az építkezés.

E cikk írója télen és nyáron is megfordult Kirunában. A város amúgy a szokásos, tizenkettő egy tucatnyi békés északi hely. Vagyis az volt egészen addig, amíg a geológusok és bányamérnökök elő nem álltak a farbával: a helyi bányában végzett munkák olyan talajleszakadást okoztak, hogy Kirunának arrébb kell mennie. Mi van, ha nem megy odébb? Akkor Kirunát egyszer elnyeli a föld, akarom mondani, a bánya. Összesen háromezer otthont és hatezer embert kell elköltöztetni.

Kiruna belvárosa egy nyári estén
A szerző felvétele

Mit mond erre a magyar? Mi van ebben érdekes? A lakók fogják magukat, elhagyják a házaikat, az állam majd ad nekik másikat, azt jól van. Mit mond erre a kirunai? Fogjuk meg az egész várost, s tegyük át oda, ahol a következő évszázadokban biztonságban lehetnek az ott élők. A tervezők becsületére legyen mondva: adtak időt. A teljes városköltöztetési projekt vége 2035-ben zárul le. A templommal viszont nem vártak, azt 2025 nyarán tessékelték ki az eddigi helyéről.

A kirunai fatemplom amúgy monumentális és gyönyörű. Mondanom sem kell, hogy télen a legszebb. 672 tonnás és 113 éves. A szent helyet borító vörös fa a téli hóban megkapó látvány. Ehhez hasonló volt, amikor az egészet felrakták arra a gurítható szörnyetegre, amelyet erre a célra fejlesztettek. 

Nincs költöztetés teszt nélkül: mielőtt megindult volna a templom, harminc méteren át végeztek próbagurítást. 

A siker után jöhetett a helyi pap áldása, majd az emberek örömujjongása közepette elindult a két napon át tartó, 5 kilométer hosszú menet. Aki nem lehetett jelen, az interneten nézhette az élő közvetítést az egyedülálló műveletről. Amely azzal nem fejeződött be, hogy Svédország egyik legtöbbet fotózott temploma megtalálta új helyét. A turisták majd 2026 nyarán léphetnek be ide újra, addig tart a rendezkedés, meg az új otthon belakása. 

A számik ősi földje

Kiruna a számik (az általunk ismertebb lapp elnevezés is jó, de nem szeretik) földje. Azoké az embereké, akik évszázadok óta terelgetik rénszarvasaikat, akik ezen az ősi és szent helyen olykor embertelen körülmények között élnek. A város környékén számtalan olyan helyet találni, amely a számik világát mutatja be. Meg persze mást is, a turisták ezreit csalogató dolgokat. Ezek közül a Kirunához tartozó Jukkasjärvit érdemes meglátogatni. Nemcsak azért, mert ez a kis település a város központjából induló autóbusszal is könnyen elérhető, hanem azért, mert minden télen itt faragják ki a világ legnagyobb jéghoteljét.

Jukkasjärvi óriási jéghoteljének külső fala
A szerző felvétele

Jéghotelben aludni csupa móka és kacagás. Mivel volt hozzá szerencsém, tudom, hogy miről beszélek, meghökkenni csak akkor lehet, amikor közlik, hogy az alvás előtt vedd le minden ruhádat, s ha lehet, meztelenül bújj a szarvasbőr – akarom mondani szarvasszőr – alá, amelyet a jégágyra terítettek. 

Odabent amúgy sincs mínusz 5 foknál hidegebb, valljuk meg, egy jéghotelben azért ez már-már kánikulának számít.

A vastag jégfalak ugyanis megtartják a benti „meleget”, így odakint lehet akár mínusz 35 fok is, a jéghotel szobái nem hűlnek tovább.

A meztelenül alvásnak kétségtelen nagy előnye, hogy a jégágyon elterülő delikvens nem izzad meg az éjszaka. Mielőtt azt gondolják, hogy e sorok írója eszét vesztette a jégszobában, másra is gondoljanak. Ha ugyanis a szőr az ember bőre felé néz, akkor a szőrszálak között lévő levegőréteget az emberi test felmelegíti. A szőr így a felmelegített levegőt az ember teste köré hajtja és csapdába ejti. Ezenfelül az izzadságot a szőr szétszórja, s máris melegben horpasztottunk a jéghideg ágyon. Ezt a módszert alkalmazta a Déli-sark meghódításakor a norvég Roald Amudsen. Ezt a módszert nem alkalmazta Robert Falcon Scott, aki 1912-ben, szintén a Déli-sarkon zajló expedíciója alkalmával halálra fagyott. Hiába viseltek gyapjút, a testük kipárolgását nem segítette, megizzadtak, majd megfagytak. Nem szép halál, annyi bizonyos.

A sarkköri ősz maga a csoda

A nyári és téli Kiruna sem csúnya, de az őszi az igazán szép. A finnek ezt az időszakot a rúskának nevezik. A sarkkör feletti ősz néhány hétig tart csupán. Augusztus utolsó hetében kezdődik és öt hét múlva már véget is ér. Ebben a 35-40 napban csodálatos színekben pompázik a természet. A fák levelei előbb sárgára, majd vörösre változnak, a fenyők megmaradnak zöldnek, ha süt a nap, ha kék az ég, teljesen valószínűtlen színorgiába öltözik ez a vad vidék. 

Szavakkal és betűkkel nehezen elmondható, leírható természeti pompa ez.

 Elég csak leülni a vonaton egy ablak mellé és elindulni. Akár északnak az Abisko Nemzeti Park irányába, akár délnek Luleå felé. A várost elhagyó vonat hamar beveti magát az erdőbe, az ember az ablaknak tapasztja az orrát és csak bámul, hosszú órákon át. Európa egyik utolsó érintetlen vidéke ez, egy hely, amelyet nem bántott az ember, ahol a rénszarvasok, a jávorszarvasok, az őzek, a lemmingek háborítatlanul élnek. Az erdő csendjét csak az ütemesen csattogó vonatkerekek verik fel, ha pedig bárhol leszáll az ember, s beveti magát a vadonba, az őszi áfonyaszőnyeg mellett lépdelhet az avarban. Csak le kell hajolni, csak szedni kell egy marékkal ebből a fenséges erdei gyümölcsből és ott, helyben befalni. Az Abisko Nemzeti Park gyorsan csordogáló folyóiból pedig gondolkodás nélkül ihat az ember – nem kell félni, ez a víz tényleg kristálytiszta.

A sarkköri ősz csodás világa
A szerző felvétele

Októbertől aztán minden megváltozik. A nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség veszi át az uralmat. Ekkor már bármelyik este, éjszaka a fejünk felett táncolhat az északi fény, az aurora borealis. 

A lassan megdermedő tájat reggelente gomolygó köd lepi el, a falevelek lehullanak, október végén pedig leesik az első hó, hogy április végéig ne olvadjon el. 

Jönnek a közhelyként is ismert hosszú téli esték, ezt inkább hosszú téli napoknak nevezném, mert december közepétől öt héten át szinte 24 órán át sötétség üli meg a vidéket. Szinte, mert azért nem teljesen igaz a közkeletű tévedés, amely úgy hangzik, hogy az északi sarkkörön túl fél évig nappal van, fél évig meg sötétség. A legrövidebb nappalokon is akad némi világosság, derengés, bár a nap tényleg nem bukkan fel a horizont felett.