Rezeda Kázmér a sörön morfondírozik

Miért éppen a sör lett az első jóbarát? Például azért, mert bor az nem volt.

Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Mondhatnánk, hogy Rezeda Kázmér ifjúkora Godin Tepe városában telt, s hogy Sucellus kísérgette őt esténként sörözni, de ha ezt mondanánk, elrugaszkodnánk a valóságtól.

Ugyanis Kázmér ifjúkora Felső-Budán telt, s a sörözéseken nem volt jelen Sucellus egyszer sem.

De miért vala kezdetben a sör? – imigyen pontosítva tehát, vagyis abban az értelemben, miszerint Kázmér ifjúkorában, amikor összeismerkedett az alkohollal, miért éppen a sör volt az első jóbarát?

Hát például azért, mert bor az nem volt.

Illetve volt, de sokkal jobb lett volna, ha nem lett volna.

Kázmér ifjúkorának ikonikus bora, amit lehetett kapni a közértben, a félédes Debrői hárslevelű volt, az a barna címkés förmedvény, ami félédes is volt meg ezen túl is minden baja volt.

Kázmér nem akart összebarátkozni vele.

Miképpen azokkal a borokkal sem, amelyeket különböző kocsmák pultba rejtett kútjaiból mert ki a kocsmáros, azzal a hosszú nyelű mericskével, egyik kezében három poharat tartva egyszerre s azokat feltöltve a kútból kimert folyadékkal, amely valami rejtélyes oknál fogva a bor nevet viselte, s amelyhez aztán hamar szóda vegyült, s az így elkészült fröccsök átkerültek a pult túloldalára, leírhatatlan arcú emberek kezébe, akik megitták.

Rezeda Kázmér nem érezte az összetartozást ezzel a világgal s ezzel az itallal. Talán az is lehetett a baj, hogy még általános iskolás korában, ha valami rossz jegyet szedett össze, akkor az édesapja mindig azt mondta: „Semmi baj, legfeljebb lócitrompofozó leszel!” És a kis Rezeda Kázmér valami meghitt viszonyt kezdett ápolni a lócitrompofozókkal, akiket soha nem látott, de akiknek nyilván létezniük kellett valahol, és arra vártak, hogy Kázmér csatlakozzon hozzájuk. Na, már most ezekben a kocsmákban ellenben többnyire szeneslegények itták a fent leírt fröccsöket, s velük Kázmér nem ápolt bensőséges kapcsolatot – talán, ha az édesapja szeneslegénységgel fenyegette volna rosszul tanulás esetén, minden másképpen alakul.

De így alakult.

– A másik ok pedig – okoskodott Rezeda Kázmér – az lehetett, hogy bármerre repült az ifjúság kék madara Felső-Budán, mindenhol fészket tudott rakni egy tisztességes sörözőben. Bár nincs kizárva, hogy az a kék madár a boldogságé, nem is az ifjúságé… ámbár az ifjúság és a boldogság az esetek döntő többségében kéz a kézben jár, így szinte mindegy is… de térjünk vissza a sörözőkhöz…

Így morfondírozott Rezeda Kázmér, s aztán sorra vette azokat a sörözőket, ahol fészket rakott annak idején a boldogság kék madara, amely kék madara az ifjúságnak is.

Ott volt például a Wernesgrüner söröző a Bem József téren, a jó öreg Wernesgrüner, ami megtévesztésül egy nagy boroshordót formázott a bejáratánál. De ettől még söröző volt. És a Wernesgrüner nem is volt rossz sör.

Aztán a Zöldfa, szemben az alma materrel, vagyis a Szilágyival, ott is adtak iható sört, bizony. És odafönt a Bimbó út tetején, a „Bimbóban”, ami egy klasszikus krimó volt ügyes kis kerthelyiséggel, de sör ott is akadt, csapolva, és ott sem kértek személyi igazolványt.

De mindeddig csak kapargattuk a felszínt, mismásoltunk, féligazságokkal dobálóztunk, ám gondosan elhallgattuk a lényeget. Elő hát a farbával, gyáva, hitvány cenk! Valld be végre férfiasan, miért vala kezdetben a sör!

– Nos, rendben… nem menekülök tovább... – sóhajtott Rezeda Kázmér önmagának, s aztán bevallotta…

A főbűnös a Pilsner Urquell söröző volt, a Keleti Károly utcában.

Így történt, tekintetes bíróság…

És már most szögezzük le, hogy nem lesz most valamiféle leírása a Keleti Károly utcai Pilsner Urquell sörözőnek, ugyanis ezt már réges-régen megtette Rezeda Kázmér, még valamikor Covid kisasszony haldoklásának idején, amikor is Kázmér értekezett a Tiltott Csíki Sörözőről, amelynek elődje – egyik és legfontosabb elődje – a Pilsner Urquell volt, s akkor Kázmér megírta már, amit meg kellett írni.

De egyvalami kimaradt – akkor is kimaradt.

Maga a Pilsner Urquell. Nem a hely – a sör.

És igen, ez az a pillanat, amikor muszáj szót ejtenünk a csehekről, a kedves, jó csehekről, akik mégis csak tökélyre vitték ezt a dolgot.

Szerényi Gábor rajza 

Álljon itt akkor egy fontos összefoglaló a cseh sör históriájáról – hiánypótló munka, aki csak a sör avagy (mint Kázmér) a „saját” sör történetét kutatja, el ne mulassza átböngészni:

„A csehországi sörfőzést említő első írásos emlék a brevnovi kolostorral kapcsolatos. 993-ban, amikor Vojtech (Adalbert) cseh püspök felszentelte a kolostort, megtiltotta az ottani Benedek rendi szerzeteseknek a sörfőzést. Ezt a tiltást aztán IV. Ince pápa oldotta fel a XIII. század közepén, amit I. Vencel király kért tőle az »istenfélő és sörszerető« cseh alattvalók érdekében.

Valószínű, hogy Csehországban kolostorok egész sorában főzték a sört már jóval korábban, mint Brevnovban, csak ezekről nem maradtak fenn írásos emlékek. Egyes szerzők szerint az 1118-ban Cerhenicében alapított uradalmi sörgyár volt a legrégebbi, nem kolostori sörfőzde Csehországban, és valószínűleg Európában is. Biztos, hogy voltak azonban ennél régebben is sörfőzdék cseh földön, hiszen a legrégebbi forrás, amely a komlót említi, a XI. század első felében keletkezett. Ez a Stará Boleslav-i káptalan 1039-es alapító okirata, amely tizedet vetett ki a zateci, a Stará és a Mladá Boleslav-i komlótermésre. Még ugyanebben az évszázadban, 1088-ban II. Vratislav cseh király megalapítja a vysehradi káptalant, és ebben rögzíti, hogy a kanonokok jogosultak a komlótermés tizedére a sörfőzés miatt. A városi lakosság is harcolt azonban a sörfőzés jogáért, és az uraságok, uralkodók is szerették ezt az italt. (Legjobb példa erre I. Jan brabanti fejedelem, a brüsszeli sörfőző céh tiszteletbeli elnöke, akit gyakran ábrázoltak sörös hordón ülve, habzó korsóval a kezében, és akinek a nevéből (»Jan Primus«) eredeztetik a Gambrinus néven a világ számos országában a sörfőzők patrónusának tartott uraságot.

A sörfőzési joggal felruházott személyek és települések a legrégebben a XIII. és XIV. században alapították meg a városi sörgyárakat olyan csehországi településeken, mint például Teplá (1200), Hodonín (1228), Olomouc (1250), Nemecky (Havlíckuv) Brod (1333), Vodnany (1336), Jilemnice (1348) és Trebon (1379). A XVI. században csupán Domalice városában öt (!) sörgyárat tartottak nyilván. Ezekben a századokban a sört gyógyításra is használták, az 1580-ban megjelent Orvosi Kézikönyvben például felsorolták a sör gyógyhatásait. Az U medvídkuban gyógyhatású ürmös sört is főztek, és a Karlovy Vary-i hévizeket is felhasználták sörkészítésre. (A Karlovy Vary-i sörgyár manapság felélesztette ezt a hagyományt, és a hőforrás vizét is felhasználva »Dr. Bier« néven készít sört.) A sörfőző céhek nagyon aktív érdekvédelmi és szakmai tevékenységet folytattak. 1518-ban például cseh nyelven megjelentették a »Frantovy prava«-t, vagyis a sörfőző céh törvénykönyvét, amelyet Jan Franta pilzeni sörkedvelő orvos nevéről neveztek el. A sörgyártás egyik legjelentősebb rendeletét 1516-ban a bajor uralkodó hozta Reinheitsgebot néven. Ez az úgynevezett »sörtisztasági« törvény, amely arról rendelkezik, hogy a sör készítéséhez csak malátát, komlót és vizet lehet használni. Ezt a törvényt aztán a csehek is alkalmazták. 1585-ben megjelent II. Rudolf személyes orvosának, a prágai egyetem professzorának, Tadeas Hájek z Hájkunak a könyve a sörről, amit a világon az első sörgyártás-technológiai könyvnek tartanak. (…)” (Forrás: Polgár László: A cseh sör) 

Mondom, hiánypótló mű ez. S olvasván, az emberben felrémlik, hogy míg például mi, felületes, léha magyarok Olomouc nevét hallván mindjárt az 1849-es oktrojált olmützi alkotmányra gondolunk (már azok, akik még gondolnak bármit is bármiről, vagyis legalább az eggyel korábbi nemzedék), addig a derék cseheknek Olomouc az 1250-ben alapított városi sörgyárat jelenti.

Hja kérem, még ki sem hevertük a tatárjárást, a csehek sört főztek…

Ferenc Jóska ránk lőcsölte az oktrojált alkotmányát, a csehek sört főztek…

Néha úgy tűnik, a csehek nem csináltak semmi mást, csak sört főztek…

De a lényeget nem tudják ők sem!

Ugyanis, amikor „993-ban, amikor Vojtech (Adalbert) cseh püspök felszentelte a kolostort, megtiltotta az ottani Benedek-rendi szerzeteseknek a sörfőzést”, annak az volt a valódi oka, hogy pontosan tudta:

Az ókori egyiptomiak úgy tartották, hogy Ozirisz isten tanította meg az emberiséget a mezőgazdaság és a sörfőzés tudományára. A kelta mitológiában Sucellus egyszerre volt a földművelés és a sör istene. Az ősi kultúrák a sört alapvető élelmiszernek tekintették.

Igen. A derék Vojtech összefutott egy éjjel a kolostor folyosóin Ozirisszel és Sucellusszal, és annyira megrémült, hogy betiltotta a sörfőzést.

De ezzel magát a cseh népet tiltotta volna be.

Úgyhogy jönnie kellett I. Vencel királynak, hogy „az istenfélő és sörszerető cseh alattvalók érdekében” helyre tegye a dolgokat, máskülönben most nem lenne cseh nép és nem lenne Pilsner Urquell sem.

Eddig jutott Rezeda Kázmér a morfondírozásban, és belekortyolt a jó borába, Pannonhalma Tricollisába, mert az az igazság, hogy elmúltak az évtizedek, és Rezeda Kázmér már réges-régen borivó ember volt.

De erről majd legközelebb, ha a Jóisten megsegít…

Borítókép: A sör minőségét ellenőrzi egy technikus az 1842-ben alapított Pilsner Urquell sörfőzde pincéjében, a nyugat-csehországi Plzenben. (Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek)