Szijjártó: Nevezhetnek a Gazprom bármijének, csak legyen fűtés
Lehet ideológiákat gyártani, de ideológiával fűteni egyelőre még nem lehet – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.
Lehet ideológiákat gyártani, de ideológiával fűteni egyelőre még nem lehet – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.
– Nem fogunk nem piaci feltételekkel dolgozni – fogalmazott az orosz miniszterelnök-helyettes.
Hazánk után az ötödik helyen Dánia áll 32,9 százalékkal.
Lehet ideológiákat gyártani, de ideológiával fűteni egyelőre még nem lehet – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.
– Nem fogunk nem piaci feltételekkel dolgozni – fogalmazott az orosz miniszterelnök-helyettes.
Hazánk után az ötödik helyen Dánia áll 32,9 százalékkal.
Hamarosan kezdődhet a felkészülés a jövő év elejétől érvényes támogatási időszakra.
Az utolsó pillanatokban változtatta meg a nemzeti légitársaság privatizációs folyamatát az olasz kormány.
Az idei aszály egy egyre égetőbb problémára is felhívja a figyelmet, azaz, hogy szemléletváltozásra van szükség a hazai vízgazdálkodásban is – hangsúlyozta az agrárminiszter.
Az új tervtanács kibővült feladatkört lát el, és kiemelt hangsúlyt fektet a magyar beruházások minőségének emelésére.
Sztrájkot hirdetett péntekre a Lufthansa német légitársaság pilótáit képviselő szakszervezet. A munkabeszüntetés miatt töröltek több száz járatot, köztük budapestieket is.
A gyorsforgalmi utak használóinak az átállás semmilyen változással nem jár.
A nyugati atomhatalmak szembesülve az energiaválasággal sorra készítik elő atomerőműveik élettartam-hosszabbítását.
Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítés árai 9,1, az exporté 3,9, az ipari termelői árak pedig összességében 5,7 százalékkal nőttek.
A GDP második negyedévi, 6,5 százalékos növekedéséhez a szolgáltatások 5,7, az ipar 0,9 százalékponttal járult hozzá.
Kellenek az uniós források és az is, hogy az energiaárak végre normalizálódjanak.
Ebben a helyzetben kiemelten szükséges és stratégiai fontosságú a vállalkozások támogatása – mondta lapunknak Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója.
Szeptember elsején indul az új kata-időszámítás, a kisadózó vállalkozások tételes adójának eddig alkalmazott szabályai ugyanis új rendelkezéseknek adják át helyüket.
Palkovics László szerint jelentősen csökken a szén-dioxid-kibocsátás a jármű használatával.
Napi maximum 5,8 millió köbméterrel több földgázt szállít Magyarországra a Gazprom.
„A szél erejét használva távolodunk el az Oroszországból származó fosszilis tüzelőanyagoktól” – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke.
Az Északi Áramlat 1 leállítása tovább élesíti a Moszkva és Brüsszel közötti gazdasági háborút, növeli a recesszió és az energiakorlátozás veszélyét Európában.
Az egyes nemzetgazdasági ágakban eltérő folyamatok játszódtak le a tárgyidőszaki alakulását tekintve.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Vádat is emeltek ellenük.
Egymillió új kétszázas érme kerül forgalomba.
Jelenleg több mint 285 ezer háztartási méretű naperőmű működik hazánkban.
Két hónap alatt 240 millió forintot sikerült visszatartani a csalóktól.
Fokozódik a kereskedelmi vita Brüsszel és Peking között.
Aki teheti, inkább ma tankoljon.
A kormány bízik az üzemanyagkereskedők együttműködésében.
A kormánypártok fővárosi frakcióvezetője szerint a budapestiek elvesznek a baloldal nagyhatalmi veszekedéseiben.
A két amerikai tudós eredményei a rákkutatásban is fontos szerepet játszhatnak.
Bunyó karácsony után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.