Az embernek ilyenkor Széchenyi Zsigmond jut eszébe, az eltűnt – vagy tán sosem létezett – magyar vadászati kultúra, no meg azok az ismerősei és barátai, akik vadőrként vagy úrvadászként mélyen lenézik a védett ragadozókat illegálisan pusztító csőcseléket, és ahol tehetik, igyekeznek kártételüket csökkenteni, szemléletüket formálni, lődühüket puhítani.
Hogy ez nemigen sikerül, annak oka az, hogy ezeknek a lövöldöző marháknak nincs szemléletük. Mert a szemlélet azt jelenti, hogy a szubjektum önnön tudata a priori struktúráit tapasztalati anyaggal tölti föl, és így megismeri a világot. Ez a homo sapiens képessége. Most azonban a homo destructionis-ról van szó.
A fogyasztói társadalom, úgy látszik, bekebelezte a magyar erdőket is. Az erdő legyen egy nagy, békés közért, ahová puskánkkal elballagunk, ha őzpörköltet akarunk enni. Lehetőleg minden ehetőt mi együnk meg, minden trófeás vadat mi lőjünk meg. Ha egy ragadozó leránt egy szarvast, azt mondjuk rá: vérszomjas. Talán inkább a tükörbe kellene nézni.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: A szerző felvétele)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!