A Nyugati stílusú lovagvárt azóta a Németújváriak, a Kőszegiek, Kanizsaiak, Nádasdyak és az Esterházyak is bírták, akik bár a múlt századforduló idején példásan restaurálták az épületegyüttest, végül mégis eladták azt.
De nem ám a Párizs környéki diktátumok kényszeréből: az Esterházy hercegi családtól 1969-ben vásárolta meg Lékát egy bizonyos Paul Anton Keller nevű osztrák költő. Bőven olvashatunk róla a vár hivatalos oldalán, szemben az erősség magyar történetével.
Ahogy böngészem a honlapon szereplő kurta történeti leírást, olyan érzetem van, mintha nem is Ausztriához, hanem Romániához csatolták volna el Léka várát. Persze hamar feleszmélek, hogy mégiscsak osztrákokkal állok szemben, mert a régi magyar nemesi famíliák nevét legalább viszonylag helyesen le tudják írni, és van érthető magyar nyelvű változata is a vár internetes portáljának. Itt megtudható az is, hogy Léka várkastélyát 1980 óta az osztrák Keller-alapítvány kezeli.
Majd megint csak elfog a gyanú, hogy mégiscsak bukaresti reflexekkel van megáldva az alapítványi kuratórium, hiszen e vár is úgy van összekötve Báthory Erzsébettel, a „vérgrófnéval”, mint Erdélyben Segesvár és Törcsvár Drakulával. Az már csak hab a horrortortán, hogy a román vámpírgróf kultusza Lékára is ráragadt, ami aztán végképp szánalmas.
Bár a mai magyar határtól légvonalban alig két kilométerre fekvő Lékát néhány tollvonással szakították el tőlünk, mi ettől még érezzük otthon magunkat a falai között, hiszen a vár múltja a miénk. Ezt ez az amúgy osztrák kiadású képeslap sem tagadja, hiszen Lékavár német neve, a Lockenhaus mellett ott a nemzetközi igazolásunk is: Ungarn.
Az Időutazás a magyar múltba 99. részében elkalandozunk a mai Románia által létében is letagadott Székelyföldre.
A sorozat további epizódjait ITT tekinthetik meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!