A fajgyűlölő Gyurcsány gyermekei

Erdélyben nem volt és most sem szabad kitűzni a magyar zászlót. A református templomban láthattuk csak a nemzeti lobogót. Istentisztelet végén mindig elénekeltük a Himnuszt is. Nemzeti imánkat, ugyebár. 2004. december ötödike után mindez megváltozott. Lelkészünk levette a zászlót, a Himnuszt már nem énekeltük. A nemzet jóérzésű része akkoriban nem a sírba, hanem szégyenében süllyedt el.

Gyurcsány Ferenc Fotó: Kurucz Árpád

„Na ugye, még a magyarországiaknak sem kelletek!” – ettől a mondattól visszhangzott Erdély és egész Románia is, a 2004. december 5-ei, csütörtököt mondott népszavazás után. Elhangzott ez a mondat utcán, buszon, kocsmákban, munkahelyeken.

Kaján románok vágták búsképű magyarok arcába. Nehéz volt replikázni.

Nehéz, mert ennél jobban már nemigen lehetett megalázni egy kisebbségbe került embert, akibe már nem csak a többség rúgott bele állandóan, hanem az anyaországa is. Az anyaországának miniszterelnöke, kormányzó pártja acélbetétes bakancsot is húzott erre az alkalomra, hogy még jobban fájjon. Emlékezzünk csak: olcsó határon túli munkavállalók hordáival riogatták a magyarországiakat, „tehernek”, ballasztnak neveztek minket, és ezt egy szellemi holdudvarukban ragyogó történész is nemrég megismételte egy publicisztikájában.

Ezt a megalázást, ezt a kirekesztést a fajgyűlölő MSZP-nek és a fajgyűlölő Gyurcsány Ferencek köszönhetjük. Igen, ők bizony fajgyűlölők – a szó régi, népi írók által használt értelmében, mert akkoriban nem a biológiai rassz, hanem a nép, nemzet rokonértelmű szavaként használták.

Mindezért sosem kértek bocsánatot, és nem is kell bocsánatot kérniük. Köpök az ő bocsánatkérésükre, hiteltelen, lejárt szavatosságú politikusok bocsánatkérése ugyanis fabatkát sem ér. Holt ajkán a csók.

Fontosabb dologról kellene beszélnünk, mégpedig arról, hogy ne legyünk széplelkű naivok: ők mindmáig büszkék arra, hogy fajgyűlölők, mert folyamatosan kimutatják foguk fehérjét, hisz nem hagyták abba a határon túli magyarokat bűnbakká tevő, lenéző és ténylegesen kirekesztő politikájukat, politikai retorikájukat.

„A meggyőződésem szerint tettem, amit tettem, és büszke vagyok rá. Pénzt pedig nem kaptam és nem is kértem ezért. Egyszerűen örülök, hogy segíthettem” – fejtette ki Bangóné Borbély Ildikó, az akkori gyűlöletkampány arca.

Büszke, hogy segíthetett ebben a nemzetalázásban. És ma is akadnak követői. Sőt, a 2004. december ötödikei mélypont után nyilatkozatokban, tettekben még mélyebbre süllyedtek, és sokkal durvábbakat is mondanak. Teszik mindezt olyan időkben, amikor halálosan megfenyegetik a határon túli magyar közösségeket – például a kárpátaljaiakat.

Lássuk csak, mit hozna a magyarságnak, ha újra ezek a büszke segítők irányítanák a közügyeket.

1) Szőrösszívűek, szűkmarkúak. Az ellenzékiek a világjárvány idején is sajnálták és sajnálják a határon túli magyarságnak adott segítséget. Szabó Tímea, a Karácsony Gergely vezette Párbeszéd frakcióvezetője az Országgyűlésben azért bírálta a kormányt, hogy pár ezer maszkkal segítette a határon túli magyar közösségeket. Idén Barkóczi Balázs DK-s politikus „megdöbbentőnek” nevezte, hogy a kormány a gazdaságvédelmi alapból 36,5 milliárd forintot csoportosított át a határon túli gazdaságfejlesztési programok finanszírozására. Egyenesen úgy fogalmazott, a „magyar adófizetők megsegítése helyett, a magyar munkahelyek megmentése helyett, a kirúgott magyar dolgozók megsegítése helyett” költ a kormány „mindannyiunk közös pénzéből határon túli gazdaságélénkítésre”. A DK-s szerint ez „hitvány, gerinctelen és nemzetietlen galádság”, hogy Orbán Viktor „a legnagyobb bajban árulta el és szúrta hátba a magyarokat”, mert „egész életünkben keményen dolgozunk, adózunk […], majd mikor bajba kerülünk, a befizetett adónkból nem nekünk segítenek, hanem elküldik azt a határon túlra”. Követelte, hogy a miniszterelnök azonnal kérjen bocsánatot a magyaroktól, és „adja vissza a pénzünket, amit a határon túliaknak akar küldeni”.

2) Tesznek a nemzeti összetartozásra. Gyurcsány Ferenc pártja újabb nemzeti ügynek próbált a kerékkötője lenni, tavaly nem volt az ínyükre, hogy 2020 a nemzeti összetartozás éve legyen, öt képviselőjük is nemmel szavazott a vonatkozó javaslatra a parlamentben: Arató Gergely, Gréczy Zsolt, a nemzet Casanovája, aki önmagát csábította el, László Imre, aki szerint Hitler megérdemelten lett az év embere, Oláh Lajos, és persze a „fékezhetetlen agyvelejű” Varju László. A fajgyűlölő szekta fő- és algurui.

3) Elvennék a határon túliak szavazati jogát. Az ellenzék szalonjobboldalija, Jakab Péter újdonsült Jobbik-elnök egyik első interjújában kijelentette, hogy szerinte nem feltétlenül jár szavazati jog a határon túli magyaroknak. Kapaszkodjanak meg, véleményét egy orbitálisan buta, prolipopulista érvvel igazolta: nem itt adóznak! „Amikor járom az országot, látom, milyen megosztó ez a kérdés. Van, aki szerint természetes, hogy minden állampolgárnak jár a szavazás joga, de legalább ennyien vannak, akik azt mondják: aki soha nem adózott ide, az ne szóljon bele abba, hogyan és kik osztják újra az adóból befolyó pénzeket.”

4) A határon túliak elhülyülésre hajlamosak. A hírhedt jobbikos „néppártosodás” szolnoki élharcosa, Szotyori-Lázár Zoltán Facebook-posztjában azt írta, hogy „az erdélyi magyarság nagyobb része – az észak-amerikai indiánokhoz hasonlóan – megvehető egy marék üveggyönggyel. Ez a marék üveggyöngy a kettős állampolgárság volt... Kezdem azt hinni – bármennyire is keserű kimondani – hogy nem érdemelték meg. Köreikben ugyanis még a magyarországinál is nagyobb mértékű az elhülyülésre hajlamosság.”

5) Szavazz szlovákra, románra! A Momentum többször is román, szlovák jelöltek mellett korteskedett, tette mindezt úgy, hogy magyar jelöltek is indultak a választásokon. Tudjuk, miért mondják. A magyar ethoszról lemondtak, a Jobbik is már csak közigazgatási egységeken belüli nemzetben gondolkodik. Számukra a határon túliak örök bűnbakok, vagy a végtelenül semleges, semmitmondó multikulti nevében szólalnak fel mellettük – ha nagyon-nagyon ajánlják ezt a tanácsadóik.

A 2004-es gyűlöletkampány egyik arca a szegény, határon túli garázda munkavállalók által veszélyeztetett magyar család volt, Bangóné Borbély Ildikóval az élen. Ő később MSZP-s országgyűlési képviselő lett, és ilyen minőségében lepatkányozta a fideszes szavazókat – hogy ez alapján a határon túli magyarokról mit gondol, azt egyszerű logikai műveletekkel ki lehet következtetni.

Arra kérném őket, hogy ne kérjenek bocsánatot, csak fejezzék be a fajgyűlöletet!