De vissza a mi kis hülye Vörös Daninkhoz!

Szegénynek ezt a mesét olvasta fel a nagymamája, aki olyan régi vágású öregasszony volt, afféle boomer, sőt, egy „környezetszennyező disznó”, amint azt a mai német óvodások és kisiskolások szokták a német „közszolgálati” tévében énekelni karácsonyi meglepetésként a saját nagyszüleiknek. (Valahogy mégis csak elő kell készíteni azt a nagyszerű pillanatot, amikor majd Robert Habeck bejelenti, hogy a társadalmi sokszínűség és tolerancia és elfogadás és az összes többi semmit sem jelentő lócitrom jegyében betiltják a karácsonyt.)

Szóval, ilyen régimódi, még német öregasszony volt a mi kis Vörös Danink nagyija, és amikor Danikát egy óvatlan pillanatban a megvilágosodott anyukája kettesben felejtette ezzel a „völkisch” nénivel, megtörtént a baj: felolvastak neki egy Grimm-mesét.

És akkor az még hagyján, hogy a mesében az emberek templomba ballagnak, de a mese további részében a furfangos sün átveri a hülye és pökhendi nyulat. Mármint úgy, hogy a futóversenyükre a sün magával viszi a feleségét, akit odaállít a célba, így a nyúl azt hiszi, hogy a sün hamarabb célba ért. És amikor visszafele is versenyt követel, akkor meg sün uram áll a célban – és így tovább, aztán ez lesz a dolog vége:

„A nyúl még hetvenháromszor nyargalt ide-oda, de a sün állta a versenyt. Mert valahányszor a nyúl a cél közelébe ért, akár fönt, akár lent, vagy a sün, vagy a felesége odaszólt neki, hogy: 

– Én már itt vagyok!

Hetvennegyedszer nyúl koma már nem bírta végig, a szántóföld közepén összerogyott. A sün pedig fogta a nyereséget, az aranyat meg az üveg pálinkát, kiszólította a feleségét a barázdából, békességgel hazakocogtak, ittak egy-egy kupicával a jóféle kisüstiből – s attól fogva mind a mai napig egyetlen nyúlfi sem mert többé élcelődni a sünnemzetség kurta karikalábán.”

Ez pedig, ugye, úgy volt lehetséges, hogy a sün nem Szenegálból hozott magának feleséget.

Vörös Dani azóta felnőtt, de még nem tudta megbocsátani magának, hogy hallotta egyszer ezt a mesét, sőt még tetszett is neki. Ezért aztán naponta hetvennégyszer kel ki Magyarország és a magyar miniszterelnök ellen, leginkább azért, mert a hülye, ám pökhendi nyúlban mindig önmagára, a furfangos sünben meg mindig Orbánra ismer.

Ezért azt a megoldást választotta, hogy naponta hetvennégyszer diktatúrának, antiszemitának, miegyébnek nevezi a mi hazánkat (nem a Mi Hazánkat, hanem a mi hazánkat), aztán Brüsszel közepén mindig összerogy.

De most, íme, szemünk előtt bontakozik ki a megoldás. Ugyanis a hülye, ám legalább pökhendi nyúl (a mi kedves Vörös Danink) nyilván soha nem tenné be a lábát egy olyan rettenetes és antiszemita diktatúrába, mint Orbán Magyarországa. Így aztán, a következő lehetőségekkel számolhatunk:

1.: A Sziget Fesztivál idejére Magyarország hibátlan, nyugati típusú liberális demokráciává változik.

1/a: A zene tehát csodákra képes.

2.: Ahová a mi cuki Vörös Danink beteszi a lábát, ott egyszerűen kitör a demokrácia és a diktatúra, hátizsákjában az antiszemitizmussal, fejvesztve menekül.

3.: Magyarországon nincs diktatúra és nem tombol az antiszemitizmus.

3/a: A mi cuki Vörös Danink egy ócska gazember.

Egyszerűen nincs több megoldása az egyenletnek, és még így is csodának vagyunk tanúi, ugyanis a gyök alatti rész, vagyis a diszkrimináns, ahol a mi cuki Vörös Danink található, bizony negatív...

Mindenesetre, válasszák ki maguknak a tetszésüknek legmegfelelőbb megoldást a felsoroltak közül, és jól jegyezzék meg Vörös Dani arcberendezését, már csak azért, ha összefutnának vele a szigeten, át tudják adni neki jókívánságaimat, a furfangos sünök nevében...

Borítókép: Daniel Freund (Forrás: Flickr)

…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!