Uff! Ez volt az első, amit kinyögtem, miután elolvastam a hírt, amely arról tudósít, hogy a Ravensburger könyvkiadó kivonja a forgalomból Karl May Winnetou-regényeit. Szerintem sejtik mindannyian, miért. Mert a szerző nem píszi módon ábrázolja az indián őslakosságot. (Lehet, nekem sem kéne uffozni, mert kivonnak a forgalomból.) 

A virtuális autodafé (amit a valóságban is gyakoroltak a derék bürgerek Hitler alatt) elindítója egy szélsőségesen hülye woke-aktivista. Az újraébredő (miként magukat címkézik), azaz újmúltgyártó figura a világhálón kezdett hőzöngeni, hogy May Károly meghamisította a történelmi valóságot. Ez a bamba eleddig úgy olvasta a Winnetou-történeteket, mint történelmi tanulmányokat? Lehet, azt gondolta, A hét mesterlövész meg valami dokumentumfilm. Mindenesetre addig-addig kevert-kavart, amíg a kiadó „arra a következtetésre jutott, hogy a történelmi valóságot, az őslakosok elnyomását tekintve itt egy romantikus, sok klisét tartalmazó kép rajzolódik ki”. Teszem hozzá: tudniillik regényekről beszélünk.

Talán németekként bennük van a reflex, nehogy lenácizzák őket, s megelőzve a bajt önkritikát gyakorolnak, mert bizony a jenki woke-okat nem különösebben zavarja az amerikai őslakosok lemészárlása, lágerbe terelése (amit álszentül rezervátumnak becéznek). S ha már önkritika, ami a komcsi korszakot jellemezte, Hubertus Knabe történész, az ottani Terror Háza Múzeum igazgatója mondta: „Ez már a sztálini időkre emlékeztet, amikor a Winnetou-könyvek csak az asztal alatt voltak kaphatók”

No, a professzor már felébredt, hátha újraébrednek a németek – de jó értelemben –, s elkergetik az amerikai üzleti érdekeket szolgáló, így hazaáruló, amúgy pedig alkalmatlan politikusaikat. Még a tél beállta előtt. Merthogy azt már megtapasztalták, hova sodorja az országot az olyan politikus, aki nem látja saját képzeletének buborékától a valóságot.

Borítókép: Az 1963-as Winnetou-film (Fotó:  Atlantis Film / Jadran Film / Ri / Collection ChristopheL via AFP)