Orbán Viktor legalább annyiszor szokott elszigetelődni, ahányszor megszünteti a demokráciát és a sajtószabadságot, valamint homfób diktatúrát vezet be. Évente többször is, de van, hogy kéthetente.
Igen tehetségesnek mutatkozik tehát önmaga elszigetelésében, illetve az ellenzéki sajtótermékek megszüntetésében, valamint a demokrácia földbe tiprásában.
Illetve így, hogy ezen morfondírozok, bevallom őszintén, kezdek kissé összezavarodni, hiszen könnyen belátható, hogy ha valaki évente többször is kénytelen betonba döngölni a sajtószabadságot és a demokráciát, akkor az illető valójában nem is igazán tehetséges az efféle dolgokban, ha minden hónapban elölről kell kezdeni a munkát, például jogállamiság tönkretételét, akkor az illető még ahhoz is szerencsétlen, hogy úgy rendesen, istenigazából tönkretegye azt, bármennyire is igyekezett.
Azaz, Orbán még diktátornak is silány. Legalábbis, ha figyelembe vesszük a balliberális politikusok és sajtómunkások véleményét. Márpedig kénytelenek vagyunk így tenni, hiszen vannak, lélegeznek, dolgoznak, annak legfőbb bizonyítékaként, hogy Orbán Viktor szörnyen slendrián módon teszi tönkre a demokráciát és a sajtószabadságot, mert léteznek ellenzéki pártok és politikusok, az ország pedig valósággal hemzseg a Fidesz-gyűlölő sajtómunkásoktól.
Utóbbiak kezdtek újfent habzó szájjal őrjöngeni, miután Orbán Viktor elmondta beszédet Dallasban a CPAC rendezvényén, ahol is ugye elsősorban elszigetelődött, másodsorban – sok egyéb mellett – hasznos tanácsokkal látta el az amerikai republikánusokat azzal kapcsolatban, amiben a legjobb, amihez a leginkább ért: a győzelemről. A magyar miniszterelnök ugyanis 2010 óta ebben a tekintetben mást sem tesz, mint győz, győz és győz. Legutóbb például negyedszerre aratott győzelmet az egyesült ellenzék felett, ráadásul hatalmasat, akkorát ugyebár, hogy az még a Holdról is látható volt.
Persze a negyedik kétharmad sem akadályozza meg abban a balliberális újságírókat, hogy ne lefitymálva, lesajnálva írjanak, illetve beszéljenek Orbán Viktorról, ha valakinek elég erős gyomra van, és rendszeresen veszi a bátorságot, hogy elolvassa a haladó sajtómunkások műveit, akkor olyan érzése támad, mintha a magyar miniszterelnök egy született vesztes lenne, egy olyan lúzer, aki ugyan mindig nagyon igyekszik, de valójában csak erőlködik, a siker kapujában minduntalan visszafordítja a sors. A dallasi rendezvényről is így, ilyen módon számolt be a szélsőségesen független-objektív sajtó.
