időjárás 1°C Rómeó , Tódor 2023. február 7.
logo

Már a látszatra sem adnak

Felföldi Zoltán
2023.01.09. 10:36 2023.01.09. 10:50
Már a látszatra sem adnak

Miután több mint tíz hónapja etetnek bennünket a ma született bárány ártatlanságát megtestesítő Ukrajna és a minden rosszat egy személyben megjelenítő Oroszország meglehetősen egyoldalú, a valóságot durván leegyszerűsítő meséjével, az Amerikai Egyesült Államok vezetői most úgy döntöttek, hogy a továbbiakban a látszatra sem adnak, és nyíltan felvállalják, hogy az orosz–ukrán testvérháború álcája mögött valójában egy amerikai–orosz konfliktus áll, amelynek tétje – legalábbis első körben –, hogy ki ellenőrzi Ukrajnát és ki rendelkezik annak erőforrásai fölött. Merthogy az ukránok, akik a történelem folyamán egy épkézláb államot nem tudtak összehozni, az elmúlt harminc évben ismételten bebizonyították az államszervezésre való tökéletes alkalmatlanságukat, tálcán kínálva fel magukat más, az államszervezés terén nagyobb jártassággal bíró államoknak. 

Ukrajna vesztésre áll a háborúban

James G. Rickards stratéga szerint hiába hangoztatja Washington és a mainstream média, hogy nyerhetnek az ukránok, a valóság mást mutat.

Így van ez évszázadok óta: néha a lengyelek szerveztek nekik államot, máskor a litvánok, aztán hosszú ideig az oroszok (közben volt egy, magukat az oroszokat is majdnem tönkretevő grúz epizód), legújabban pedig az amerikaiak, aminek következtében a korábban oroszul zajló kormányüléseket felváltották az angol nyelvű kormányülések – a rendkívüli erőfeszítésekkel és az orosz nyelv lebutításával létrehozni kívánt ukrán nyelv nagyobb dicsőségére. Az amerikai nyomuláson az oroszok érthető módon felháborodtak, és ezen felháborodásuknak meglehetősen brutális módon adtak hangot.

A minap Amerika úgy döntött, hogy olyan összeggel, illetve hadifelszereléssel támogatja meg Ukrajnát, ami az orosz–ukrán konfliktust nemcsak de facto, hanem lassan de jure is orosz–amerikai háborúvá teszi.

Amitől mi itt, a Kárpát-medencében kicsit idegesek lettünk, hiszen megéltünk már néhány olyan helyzetet, amikor különböző nagyhatalmak a mi kontónkra játszottak kontinentális vagy éppen világháborúsdit. Szerencsére most több eszünk van, mint 4-500 éve, amikor teljesen értelmetlenül hadakoztunk a törökökkel, hogy közben a németek meg a franciák gond nélkül gyarapodhassanak, vagy mint nyolcvan éve, amikor hagytuk magunkat belerángatni a bolsevizmus elleni keresztesháborúba. Vagyis nem állunk egyik fél mellé sem. Kell ehhez némi – drágán megszerzett – történelmi tapasztalat. Amit az Amerikai Egyesült Államoknak fiatal életkora és eddigi kivételes szerencséje következtében még nem volt lehetősége megszerezni. Ennek híján pedig úgy viselkedik, mint a szénatárolóban gyufával játszó gyerek, akinek fogalma sincsen arról, hogy egy óvatlan mozdulattal az egész környéket lángra lobbanthatja.

Mi itt, a szénatároló szomszédságában aggódva figyelünk, és várjuk, hogy valaki vegye el a gyufát a gyerektől. Csakhogy ez nem olyan egyszerű. 

Mert az Amerikai Egyesült Államok nem egy csintalan hatéves gyerek, hanem egy világbirodalom. Ráadásul egy olyan birodalom, ami igencsak hasonlít az egykori oszmán birodalomra, többek között abban, hogy hirtelen nagyra nőtt erejével, idegen megszállások és a saját területén elvesztett háborúk tapasztalatainak híján csak „a pofádat beverem” diplomáciát ismeri, és mindenkor ezt alkalmazza.

Így aztán érthető, hogy senki nem nagyon kapkod a gyufa után. Ehelyett várjuk, hogy egy jó tündér beavatkozásának köszönhetően a nagy Amerikai Egyesült Államok hasonlóképpen megszelídüljön és összemenjen, mint az egyszeri Wass Albert-mesében az erdőt félelemben tartó Bulámbuk – még mielőtt az egész erdőt elpusztítaná. Addig pedig igyekszünk meghúzni magunkat.

Borítókép: a washingtoni Fehér Ház (Fotó: NurPhoto/AFP/Beata Zawrzel)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.