Így van ez évszázadok óta: néha a lengyelek szerveztek nekik államot, máskor a litvánok, aztán hosszú ideig az oroszok (közben volt egy, magukat az oroszokat is majdnem tönkretevő grúz epizód), legújabban pedig az amerikaiak, aminek következtében a korábban oroszul zajló kormányüléseket felváltották az angol nyelvű kormányülések – a rendkívüli erőfeszítésekkel és az orosz nyelv lebutításával létrehozni kívánt ukrán nyelv nagyobb dicsőségére. Az amerikai nyomuláson az oroszok érthető módon felháborodtak, és ezen felháborodásuknak meglehetősen brutális módon adtak hangot.
A minap Amerika úgy döntött, hogy olyan összeggel, illetve hadifelszereléssel támogatja meg Ukrajnát, ami az orosz–ukrán konfliktust nemcsak de facto, hanem lassan de jure is orosz–amerikai háborúvá teszi.
Amitől mi itt, a Kárpát-medencében kicsit idegesek lettünk, hiszen megéltünk már néhány olyan helyzetet, amikor különböző nagyhatalmak a mi kontónkra játszottak kontinentális vagy éppen világháborúsdit. Szerencsére most több eszünk van, mint 4-500 éve, amikor teljesen értelmetlenül hadakoztunk a törökökkel, hogy közben a németek meg a franciák gond nélkül gyarapodhassanak, vagy mint nyolcvan éve, amikor hagytuk magunkat belerángatni a bolsevizmus elleni keresztesháborúba. Vagyis nem állunk egyik fél mellé sem. Kell ehhez némi – drágán megszerzett – történelmi tapasztalat. Amit az Amerikai Egyesült Államoknak fiatal életkora és eddigi kivételes szerencséje következtében még nem volt lehetősége megszerezni. Ennek híján pedig úgy viselkedik, mint a szénatárolóban gyufával játszó gyerek, akinek fogalma sincsen arról, hogy egy óvatlan mozdulattal az egész környéket lángra lobbanthatja.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!