Felhévizy Félix maradi, konzervatív ember. Szeret téli estéken a hatalmas mahagóni könyvszekrénye előtt üldögélni kedvenc foteljában, és egy jó könyvet olvasva vörösbort kortyolgatni. Nyáron pedig nagyon szeret a virágzó leanderei között pihengetni a teraszon és közben a világ dolgain elmélkedni. Ha tehetné, soha nem foglalkozna politikával, csak szépirodalmat és nagy hadvezérekről szóló könyveket olvasna, na és természetesen Fradi-meccsekre járna. De sajnos ezt nem teheti meg, mert újra és újra harcba hívja őt a közélet és azon belül a baloldali megmondóemberek bicskanyitogató megnyilvánulásai.
A Magyar Nemzet egy rendkívül érdekes sorozatot indított, ahol sorban mutatja be tényekre támaszkodva természetesen a baloldali ellenzékhez köthető médiumok, influenszerek, megmondóemberek, egyszóval a holdudvar meglepő anyagi gyarapodását. A hírlapíró egyik ámulatból a másikba esett, amikor ezeket a cikkeket elolvasta.
Érdemes néhány fontos címet kiragadni a sorozatból, olvassák el őket, érdemes:
Karácsony korábbi munkahelye, a Medián is növelte bevételét a bukott kampányévben; Rekordbevételt ért el a bukott kampányévben a baloldalhoz közeli plakátcég; Növekvő nyereség, tízmilliós osztalék Krekó Péter cégénél a baloldal bukott kampányévében; Nőtt a Telex külföldi támogatása tavaly, visszaeshettek az olvasói támogatások; Nyereségbe ment át a bukott kampányévben a külföldi finanszírozásban érintett MSZP-s cég; Tovább növelte bevételét a Magyar Hang nevű dollármédium; Rekordbevételt ért el a bukott kampányévben a választást nagyon félremérő Publicus. De a balos influenszerek is jól jártak, sőt busás hasznot húztak Orbán és a kormány folyamatos bírálatából és gyalázásából: Tovább növekedett a baloldal egyik kampánydalát jegyző politikai aktivista cége; A baloldal tanácsadója, Osváth Zsolt tovább növelte bevételeit a bukott kampányévben; 50 millió forint osztalékot vett ki a Márki-Zay mellett kiálló Dancsó Péter a Videómániából.
Molnár Áron, művésznevén noÁr fröcsögő politikai aktivista cége például 2021-ben 0, 2022-ben azonban már 1,5 millió forint nettó árbevételt ért el. Az éves beszámoló kiegészítő melléklete szerint 16,2 millió forint támogatást kaptak magánszemélyektől és vállalkozásoktól. Ez az összeg 2021-ben még csak 11,4 millió forint volt, tehát az adományokból befolyó összeg 42 százalékkal nőtt. A nagyszájú színészt még a baloldalról is kritizálták korábban, hogy túlságosan rátelepszik a tüntetésekre, így népszerűsítve a webshopjának a termékeit. De a VV Zsolti néven ismertté vált influenszer Osváth Zsolt cége is szárba szökkent.
További Poszt-trauma híreink
A ZSHOWtime Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság a 2022. évi gazdálkodására vonatkozó, tagok által elfogadott beszámolója szerint a cég adózott eredménye 44 237 000 forint, a jóváhagyott osztalék 50 millió forint és a mérlegfőösszeg 93 333 000 forint volt 2022-ben. Mint ismert, Osváth a baloldal tanácsadója volt a kampányidőszakban és PR-műsorokban népszerűsítette az ellenzéket vezető politikusokat. Úgy tűnik nem volt rossz üzlet, annak ellenére, hogy a baloldal csúnyán elveszítette a választást.
– Sajnos nagyon igaz az a mondás, hogy nekünk még az ellenzékből is a legsilányabb jutott. Mindenesetre nagyon érdekes és elgondolkodtató, hogy egy durván elbukott választást követően is ilyen mértékben tudtak növekedni a baloldal holdudvarához tartozó különböző cégek, médiumok és megmondóemberek bevételei. Úgy látszik busás hasznot lehet húzni a kormány gyalázásából, ez bizony üzlet a javából. A baloldal jelszava csupán ennyi: Arccal a kassza felé – gondolta magában kissé feldúltan Felhévizy, de leült a teraszra a virágba borult leanderei közé, és azonnal megnyugodott.
Borítókép: Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió stúdiójában, ahol interjút adott a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban 2023. március 10-én. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
...
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Halló, itt Brüsszel
Egy telefonbeszélgetés jegyzőkönyve.

A terrorizmus támogatói lépnek fel a Szigeten
A trió tagjai az elmúlt években többször is nyíltan támogatták a Hezbollahot és a Hamászt, fellépéseiken gyűlöletkeltő, antiszemita és erőszakra buzdító kijelentéseket tettek.

Péter a zárt térben rohangál
Lehetséges, hogy The (Dick)Man teleportálta magát az elmegyógyintézet alagsori gumiszobájából a reptérre.

Karácsony és a gőzgombócok
A Párbeszéd önállóan indul a 2026-os választáson, és mind a 106 egyéni választókerületben állítanának jelölteket.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Szeretetország eljő érted!

Lenin is globalista volt

A nemzeti kormány felelősségéről

A klímahiszti a globalizmus eszköze
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Botrány: Kubatov magánéletét gyalázta gusztustalanul a Népszava szélsőbalos vérebe
Mindennek van határa, elég volt!

Váratlan helyről érkezett egy hatalmas pofon, Magyar Péter a padlóra került
Napvilágot látott, amitől a legjobban rettegett.

Kiderült a súlyos titok: nincs tovább, Magyar Péter sarokba szorult
Az Orbán Viktor Akciócsoport vitte be a kegyelemdöfést.

Aranyosi Péter és Romulusz együtt döntötték romba Magyar Péter kártyavárát
Azért vannak a jóbarátok...
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Halló, itt Brüsszel
Egy telefonbeszélgetés jegyzőkönyve.

A terrorizmus támogatói lépnek fel a Szigeten
A trió tagjai az elmúlt években többször is nyíltan támogatták a Hezbollahot és a Hamászt, fellépéseiken gyűlöletkeltő, antiszemita és erőszakra buzdító kijelentéseket tettek.

Péter a zárt térben rohangál
Lehetséges, hogy The (Dick)Man teleportálta magát az elmegyógyintézet alagsori gumiszobájából a reptérre.

Karácsony és a gőzgombócok
A Párbeszéd önállóan indul a 2026-os választáson, és mind a 106 egyéni választókerületben állítanának jelölteket.