Bajban vagyok. Nem tudom, hogyan is kell most szólítani az amerikai nagykövetség vezetőjét. Zdrasztvujtye Tovarissal köszöntsem, vagy kedves kollégának tituláljam? Ha jóhiszemű vagyok, akkor kollégának hívnám ezt a Pressmant, aki tegnap óta már szerkesztené is a Magyar Nemzetet.
Megüzente ugyanis, hogy szerinte nem jó a cikkünk címében a szóhasználat. Értem. De amikor ugyanez az ember Magyarországról beszél tiszteletlenül, vajon miért nem kényes ennyire a szóhasználatra?
Ha az újdonsült „kolléga” leírja – helyes szóhasználattal –, hogy Magyarország demokrácia, mellette pedig gesztusként azt is kérné, hogy mivel már nagyon sok magyar embert vérig sértett, helyezzék át tőlünk, és a tetejébe visszavonná, helyreigazítaná azt a temérdek hazugságot, amit eddig terjesztett rólunk, akkor talán, esetleg javítanánk a kifogásolt címen.
Vagy játszhatjuk azt is, amit velünk Brüsszel. Teljesítené a kérésünket, el is húzna innen, mi pedig csak újabb és újabb kéréseket fogalmaznánk meg. Amíg azokat nem teljesíti, addig bizony mi sem írjuk át a címet… És hogy utána mi lenne? Újabb és újabb ürügyeket keresnénk, miért marad a korábbi cím.
Tudod, „kolléga”, e téren sokat tanulhattunk tőled, tőletek.
Ha megsértettelek azzal, hogy lekollégáztalak, akkor maradhatunk a Tovaris Pressman megszólításnál, ahogy szimpatikusabb. A lényegen ez mit sem változtat: Tovaris, daszvidanyia!
Borítókép: David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete (Fotó: Teknős Miklós)
