A mai világban azonnal elindult a hülyék, a kígyóvállúak, a senkik, a gyávák, a farizeusok moralizálása, a Filmakadémia vizsgálatot indított – ó, édes Istenem, ha kisegérként ott lehettem volna, hogy végighallgassam azt a nagyívű ülést, amelyen ezek a dupla nullák megbeszélték a „skandalumot” –, aztán megszólalt Jim Carrey is – pedig ebben a Hollywood nevű liberális pöcében messze nem is ő a leghülyébb és legelviselhetetlenebb –, ezt mondta:

Belebetegedett.

Smitht le kellett volna tartóztatni.

Hát Jimmy, tényleg nem vagytok egy elit klub, s félek, soha nem is voltatok azok. Mindenesetre ez legyen életed legnagyobb tragédiája, ami megbetegít...

S persze jött Mia Farrow, aki azon szipogott, hogy egy „befolyásos férfi” ütött meg valakit, mintha amúgy Chris Rock a takarítószemélyzet tagja lenne, s mintha a pofonnak nem lett volna nyomós, sőt, a nyomósnál is nyomósabb oka. S előkerült még valami Bernadine Evaristo nevű írónő, s lecsapott villámként a viharos bilibe: 

A szavak ereje, ó, hát persze, mindig, mindenkor a szavak ereje, mi más is lehetne ebben az elasszonyosodott, elpuhult, elratyisodott ócska világban. Amúgy emlékeim szerint Jézus annak idején ostorral verte ki a templomból a kufárokat – pont nem foglalkozott a szavak erejével.

Ugyanis van az a helyzet, amikor pont le van sz...a a szavak ereje.

S akadt persze normális hang, még ha elvétve is. Jameela Jamil színésznő képviselte a normalitást, imigyen:

Köszönjük szépen, jó tudni, hogy még abban a közegben sem totál hülye mindenki.

És akkor megérkeztünk a közelmúlt legelhíresültebb hazai pofonjához – amit az elszenvedője, Puzsér Róbert főállású pszichopata és gazember rendkívüli módon szeretett volna ökölcsapásnak beállítani és értelmezni és felturbózni, de hát nem jött össze neki. Immáron a rendőrség is ejtette a súlyos testi sértés vádját Ábrahám Róbert ellen, aki nem ököllel vágta pofán ezt a szemét embert, hanem csak felpofozta. Puzsér arra hajtott, hogy egy ország kiáltson fel rémülten: „ez akár meg is ölhette volna!” – de az ország nem kiáltott fel így. Helyette a megfelelő közeg a megfelelő módon és saját rögeszméi szerint értelmezte az ügyet, a nagy többség meg vagy tett rá, vagy egyetértett Ábrahámmal, csak nem mondta.

S akkor fogjunk hozzá az elemzéshez, a pofon fenomenológiájához! S kezdésként ismételjük meg, Will Smith miért is vágta pofon Chris Rockot? Azért, mert a beteg feleségén, annak kinézetén gúnyolódott. Mindjárt ismételjük meg azt is, a további miheztartás végett, miszerint ez nem csupán a férj jogán, de az egyetemes emberi erkölcsök nevében is teljesen helyénvaló volt.

S ezek után vessünk néhány pillantást ennek a pszichopata gazembernek a „munkásságára”. Kezdjük talán azzal, amit Dopemannak üzent valamiféle rapnek nevezett kínos, minden normális ember számára kizárólag szekunder szégyent okozó puzsériában – s persze most figyelmen kívül hagyjuk mindazt, amit ez a fehérjehalmaz magáról Dopemanről „énekel”, ha lenne kedvünk és időnk, foglalkozhatnánk azzal is, mert önmagában megér egy pofánvágást, de valójában mégis érdektelen, mint maga a szerző. Ám van itt néhány dolog, ami nem Dopemanről, hanem az édesanyjáról és a húgáról szól. Figyelem, történelmi pillanat következik, a Magyar Nemzetben nyomtatásban ilyen még valószínűleg soha nem láttak, de egyszer muszáj elkezdeni ezt is, muszáj vetni egy pillantást a puzsérok világára is. És soha ne felejtsék el, miközben olvassák, hogy ezek naponta háborodnak fel a „jobboldal” és elsősorban jelen sorok írójának „embertelen”, „dehumanizáló” szövegein. Ezek. Az „O1g” koalíció undorító orkjai. És akkor, íme, a drogos kültelki retek sorai Dopeman anyjáról és húgáról:

S egy félmondat Dopeman húgáról – igazából nem is értem, de ez biztosan az én hibám:

Az a helyzet, hogy vannak íratlan, ám mindenki által ismert és elismert szabályok, határvonalak, hogy ne mondjam: tabuk. S a tabuk elleni támadás, az ilyesféle tiltott „határátlépés” mindig egy kultúra, egy civilizáció végóráit jelzi, s azt jelezte a múltban is.

Ilyen tabu az édesanya. Már a „k...rva anyád” is határsértés, a legdurvább sértések egyike, amiért adott körülmények között és adott pillanatban pofon jár, de valakinek azt mondani, hogy ezt meg azt csináltam az anyáddal, aki ült a f...ban stb., valamint a testvéredet ugyanilyen szövegkörnyezetben emlegetni, nos, ilyesmire csak a legprimitívebb, legundorítóbb, legaljasabb és leggátlástalanabb előemberek képesek és hajlandóak. (Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy mi, magyarok büszkék vagyunk rendkívüli káromkodási repertoárunkra, de a fasorban sem vagyunk a románokhoz képest, akiknél a mi k. anyádhoz hasonló „hétköznapi” káromkodások egyike így hangzik: „B...szd meg anyád halottait!” Erre azért nem nagyon vannak szavak, ez nyilván érdekes adalék a román néplélek mélységeihez is...)

S persze azonnal előkerül és előkerült ennek a véglénynek a mentegetésére is, miszerint a rap műfájához hozzátartozik mindez, különösen az anya ilyetén emlegetése.

És Dopeman valami lefegyverző türelemről téve tanúbizonyságot nem vágta pofán. S Puzsér ezen felbátorodva úgy gondolta, eljött az idő kicsit cigányozni Ábrahám Róbertet, valamint a lehető legocsmányabb módon lebuzizni, humortalanul, ötlettelenül, igazi retkes proliként. S mi sem jellemzőbb erre a véglényre, minthogy mindezt öntudatosan „szépirodalomnak” nevezi. Nos, akkor szálljunk alá ismét a pöcegödör legaljára, ahol a Puzsér szívogatja magába az életerőt – íme, ezt üzente Ábrahámnak:

Ez tehát a puzséri szépirodalom, amiből pofon lett. S ez a pofon, csakúgy, mint Will Smithé, teljesen érthető és védelmezhető. Ám a hazai viszonyok közepette itt nem állhatunk meg, ugyanis Puzsér úgy döntött, ebből a pofonból világvégét fabrikál, s így delirált:

Valószínűleg van az emberi ostobaságnak és aljasságnak az a foka, ahová nem lehet és nem is érdemes követni a képviselőjét – esetünkben Puzsért. De azért rögzítsük: ez a retkes lumpenproli a jól megérdemelt pofonjából egyenesen polgárháborút vizionál, és nem bírja ki, hogy bele ne keverje felettes énjét, a kormánypártokat és a miniszterelnököt. S a hozzá hasonlóak lelkesen asszisztálnak ehhez az egészhez – érdemes megnézni a Hang nevű liberálnáci Völkischer Beobachtert, ahol jól megfér egymás mellett immár a legendásan hülye és ostoba és műveletlen hajdani szalonnáci Pörzse, meg a „hű de nagyon nemzeti libsi, vidéki szelíd fiú vagyok én” Dévényi, akinek utoljára óvodás korában volt egy önálló, eredeti gondolata, amikor hirtelen lecserélte szőlőformára a körteformáját a homokozóban.

Na, hát ezek vizionálnak polgárháborút, mert pofán vágták a Puzsért.

S persze ugyanezek a lehető legnagyobb megértéssel viseltetnek az utcán embereket félholtra verő, gyáva szemét patkányok iránt, akik itt randalíroztak tavaly Budapest utcáin. Aprókat sikkantva élveztek el örömükben, amikor az Ilaria Salis nevű kommunista ribancot megválasztották képviselőnek az EP-be – amúgy pont ott is van a helye annak a rohadt, gyáva, becstelen nőnek. És most majd a szintén magyar börtönben ülő német gazemberért fognak aggódni, ahogy már el is kezdték.

Az új fiúdat akkor most mire képzik ki éppen, szemét Puzsér? 2026-ra? Vagy a pofon csak akkor ciki és polgárháború, ha a te rohadt pofádon csattan?

(U.i.: Félre ne érts, semmilyen választ, reakciót nem várok. Sokkal jobban teszed, ha kussolsz, világos?)