Most mondd, hát ki hitte volna, hogy a Brian életét a mi Petikénkről forgatták?! Benne vannak ő és követői majdnem minden ikonikus jelenetben.

Kezdjük mindjárt az Orbán Viktorhoz és tizennégy éves kormányzásához való viszonyukat:

 – Mert mit adtak nekünk a rómaiak?

– Csatornahálózatot.

– Közigazgatást.

– Gyógyászatot.

– Oktatási rendszert.

– Bort.

– Közrendet.

– Öntözést.

– Úthálózatot.

– Vízvezetéket.

– Na jó, de eltekintve a csatornától, gyógyászattól, oktatástól, bortól, közrendtől, öntözéstől, utaktól, vízvezeték-hálózattól, mit tettek értünk a rómaiak?

Ezt kérdezi, ezt kérdezte híveitől, rajongóitól, fanatikusaitól a mi Petink, és ők ezt elfogadják.

Elfogadják ezt is.

Majd a kis fröccsöntött, elemmel világító zsebmessiás így szólt hozzájuk:

 – Nektek önállóan kell gondolkoznotok! Ti mind egyéniségek vagytok!

– Igen, mi mind egyéniségek vagyunk! – zúgta kórusban a tömeg.

– Ti mind különbözőek vagytok!

– Igen, mi mind különbözőek vagyunk! – skandálja kórusban a nép.

– Én nem – szólal meg valaki a tömegben, de lepisszegik.

Ugye, mennyire így van, mennyire ilyenek? És aki nem bégeti kórusban, hogy ő egyéniség, azt a Petikénk lepisszegi.

Igaz, lepisszeg ő mindenkit. Vagy leüvölt. Attól függ, bevette-e reggel a nyugtatókat, és le van-e eléggé szedálva.

Nagyon kell például vigyázni, hogy mit kérdezel tőle vagy hogy miképpen nevezed őt, őket:

 – Ti vagytok a Júdeai Népfront?

– A jó édes anyád! Még hogy Júdeai Népfront? Mi a Júdea Népe Front vagyunk.

 Bizony.

S mint ilyenek, egyszersmind ők az egyetlen, az igazi, a hamisítatlan, a valódi, a címeres és a pedigrés ellenzék.

Mindenki más csak úgy tesz, de valójában az Orbán embere. Beépített ügynöke. Propagandistája. Bábja. Csápja. S ennek megfelelően viszonyul hozzájuk a Péter:

 – Szóval te lánk támadtál?

– Micsoda, uram?

– Üsd meg, százados, de nagyon dulván! Ó, és dobd a padlóla!

 Na jó, ne legyünk igazságtalanok, a mi Petink nem raccsol, de a többi stimmel.

És most itt van az új hangfelvétel, amelyből feketén-fehéren kiderül, mit is gondol Péter a sajátjairól. A legközelebbi munkatársairól. Sőt: képviselőtársairól. Akikkel együtt kiment Brüsszelbe, és felvette a mandátumát, azok után, hogy kijelentette, soha nem megy ki Brüsszelbe, és soha nem veszi fel a mandátumát, arról nem is beszélve, hogy az EP-képviselőség a világ legnagyobb kamuállása.

Ezt mind ő mondta.

Aztán kiment.

És az övéi megtapsolták és éljenezték.

És most Péter elmondta, milyenek az övéi szerinte. Agyhalottak. Alkalmatlanok mindenre. Hülyék. Soros-ügynökök.

Azt hiszitek, a rajongói, a hívei, a munkatársai és képviselőtársai ezek után elfordulnak tőle? Ugyan, kérem! Hát nem láttátok a Brian életét? Benne van ez is. Amikor a tömeg azt hiszi egy troglodita, némaságot fogadó aszkétáról, hogy ő a messiás, és odasereglenek köré, s kérlelik:

– Ó, Mester, mondj nekünk valamit!

 A troglodita, aki némaságot fogadott egy ideig, még hallgat, de aztán nem bírja tovább, és odaüvölti az őt körülvevő rajongóinak:

 – Menjetek a p…csába!

 Mire a rajongók:

 – Ó, Mester, menjünk mi a p…csába, igen!

 Most itt tartunk.

És hamarosan összeszart slim fit gatyójában, tökön rúgva bandukolva fogja énekelni: „Always look on the bright side of life!”

 És még akkor is el fogja hinni magát.

Ugyanis – és ez nagyon fontos, ezt kell majd szem előtt tartania az ideggyógyászának is! – saját magán kívül nem hisz el ez semmit. Egyetlen bánata van, hogy nem elég hajlékony a gerince, és így sem homorítva, sem pedig mélyen előre hajolva nem tudja kinyalni a saját s…ggét.