Szóval ne ítélj, hogy ne ítéltess!

Ítélkezés helyett tartsuk magunkat ahhoz, miszerint a hálószobájában – vagy más hálószobájában – mindenki azt csinál, amit akar, ami neki jólesik (feltéve, hogy nem hágja át a törvényeket).

És ha ezt mint alapvetést tisztáztuk, akkor azért röhögjünk, mert röhögni lehet, különösen most, hogy Magyar Péter magára rántotta a sz…ros vödröt.

Mert ismétlem: a Radnaimark.hu-ról vajon miért azonnal saját maga jutott eszébe? De ha már saját maga jutott eszébe – persze, én kérek elnézést, hiszen neki mindig, mindenről saját maga jut az eszébe –, akkor miért tartotta ennyire fontosnak, hogy heves magyarázkodásba kezdjen?

Ennyi szörnyűség csak nem történt abban a szobában?

Olyan a mi Petink, mint Walter A nagy Lebowskiból, amikor kávézás közben fantasztikusat homorítva elkezdi kinyalni a saját s…ggét:

„Hölgyem, nekem a bajtársaim arccal a sárban haltak meg, hogy mi ketten élvezhessük ezt a családi éttermet!”

Azért a pontosság kedvéért jegyezzük meg, hogy Peti nem merészkedett az arccal a sárban meghalásig, még a barátai által sem, ellenben arccal a NER felé, halált megvető bátorsággal ült be mindenféle igazgató tanácsba sok-sok millióért, hogy utána élvezhesse a szekta rajongását, majd az éjszakában, félelmet nem ismerve, de tényleg csak enyhén összef…sott gatyóban tántorgott erre-arra, lopott telefonokat hajigálva a Dunába, megmutatva, hogy rajta aztán nem fog múlni a teljes morális megújulás.

Mindjárt ezután pedig, hogy jó példával járjon elöl, beugrott egy drogos házibuliba, ahol természetesen nem nyúlt drogokhoz. S mialatt nem nyúlt a drogokhoz, végig olyan volt, mint Karinthy hőse, aki lógott a szeren:

„Képzeljék el, hogy egy napon ilyen újságcikk jelenik meg a lapokban: »Érthetetlen és nagyszerű előadás kápráztatta el tegnap a Vigadó dísztermében összegyűlt álmélkodó közönséget. Egy fiatalember, akiről eddig senki se tudott (itt az én nevem következik) jelent meg a dobogón s »Az élet értelme másodfokú egyenletekben« című előadásban tökéletes francia nyelven, megoldotta a világnak rejtélyét, amin eddig hiába fáradoztak a legnagyobb elmék – s mindezt oly nagyszerű előadóművészettel, hogy a jelenvolt világhírű színészek sírva tolongtak a dobogó felé, hogy kezet szoríthassanak az alig tizenhat éves zsenivel. De az ifjú szerényen és nyugodtan mosolygott csupán, s egy váratlan mozdulattal az asztalra ugorva, kézállásba helyezkedett, majd három salto mortale-t csinálva a megdöbbent közönség fölött, elkapta a feje fölött húzódó vasrudat, és azon szédítő halálforgásokat végezve, átugrott a kilencméternyire elhelyezett kályhára, de úgy, hogy kézállásban maradt azért, s előbbi előadását ebben a helyzetben folytatta, nyugodt és behízelgő modorban, végleg megoldva a nagyszerű problémát«…”

Ugye-ugye, kezdtek ráismerni a Petire? Hát még itt:

„Ti ezen csodálkoztok, mert nem tudjátok elképzelni, hogy lehet ember, aki mindenben egyformán tökéletes. Ti öregek és konzervatívok vagytok, és azt hiszitek, hogy a világ ezentúl is csak olyan lesz, mint eddig, és elfelejtitek, hogy egyszer eljön majd az érettségi. Ti nem tudjátok például elképzelni, hogy lehet majd esetleg egy miniszterelnök (a nevét szerénységem tiltja megsejtetni veletek), aki egy napon, miután szenvtelen és nyugodt hangon bejelentette az országgyűlésnek, hogy néhány jól megfontolt diplomáciai művelettel, amikről eddig nem akart beszélni, mert nem a szavak embere, sikerült Angliát, mint egyszerű gyarmatot, Magyarországhoz csatolni, s ezt ezennel tudatja a tisztelt Házzal – mondom, miután ezt szenvtelen és hideg hangon előadta, nem törődve az ordító és ujjongó képviselőkkel, akik vállukra akarják emelni, hirtelen vívóállásba helyezkedik s egy szédítő, eddig ismeretlen dzsiu-dzsicu fogással, ott, a miniszterelnöki emelvényen, két vállára fekteti azt az ausztráliai világbirkózóbajnokot, akit az angol ellenzék orvul elhelyezett az emelvény belsejében, hogy a legnagyobb európai férfit megölje. Ti nem tudjátok elképzelni, hogy valaki délelőtt, mint Főakadémikus előadást tart az egyetemi tanároknak, délután pedig megnyeri a hátúszás és függeszkedés világbajnokságát, mellesleg a rúdugrásét is esetleg, hogy aztán este az ámuló közönség előtt hajlongjon, mely a Nemzeti Színházban ugyanezen ifjú drámájának ötszázadik előadását tapsolja orkán gyanánt. Ez a rendkívüli ifjú nem azért találta fel a Holdbarepülőgépet, mintha nem tudná megkeresni a kenyerét laufmétával is, melyben virtuóz – ez a rendkívüli férfi időnként hanyag mozdulattal rúg be harminckét gólt az Eftécé vagy Mac kapujába, mely csapatok együttes erővel sem bírnak vele, aki egyedül áll ki ellenök.”

Igen. Ő az. A Peti. És ez a páratlan, csodálatos elme indult el ezen az úton, még egyszer hangsúlyozom, csak enyhén összef…sott gatyóban, hogy utána betérjen egy drogos házibuliba nem nyúlni drogokhoz.

És abba a buliba elkísérte volt nője is.

Itt is álljunk meg egy pillanatra.

Moralizálgatás helyett valljuk be, legalább önmagunknak, előfordul, hogy az ember összejön valamelyik volt barátnőjével, ha kutatok kicsit múlt ifjúságom tündértaván, nekem is fel-feltűnik milyesmi.

Na de Peti nem ennyire parvenü, neki több kell!

Ő úgy jön össze a volt nőjével egy drogos buliban, ahová drogokhoz nem nyúlni ment, hogy előtte – saját állítása szerint – a volt barátnője megzsarolta, ő pedig feljelentette a volt barátnőjét zsarolás miatt.

Na ezek után összejönni a volt barátnővel, az a valami! Főleg úgy, hogy kifejezetten nem nyúlsz előtte drogokhoz – hiszen nem nyúlni mentél oda.

Vannak persze földhözragadtabb lelkek is, például Lebowski:

„B…zmeg, ha a k…rva exfeleségem megkérne, hogy vigyázzak a k…rva kutyájára, amíg ő meg a pasija elmennek Honoluluba, azt mondanám neki, hogy húzzon a p…csába.”

Peti ennél emelkedettebb lélek. Ráadásul – remélhetőleg – ebben a történetben nem szerepelnek kutyák.