Gyakran elhangzik borkóstolók alkalmával, hogy a bor bizalmi termék. S nem alaptanul. Legalább ennyire igaz, hogy étterembe járni bizalmi tőkekihelyezés. Anthony Bourdain „A konyhafőnök vallomásai” című remekművében írja, hogy soha nem üljünk be olyan étterembe, ahol koszos a mellékhelység. Képzeljük el, mi lehet a konyhában, ahová nem mehet be a vendég, írta a tragikus sorsú séf, ha a wc sincs rendben, amit mindenki láthat. Van benne valami. Igen, jó érzés olyan bort venni, amit jól ismert borász készít, akitől adott esetben akár használt autót vehetünk és jó érzés olyan étterembe menni, melynek séfjével sikerült szót váltani és meggyőzött mélységes szakmaszeretetéről és minőségorientáltságáról.
Várvízi Péterrel 2010 táján beszélgettünk, egy konyhafórumon, rendkívül kellemes benyomást tett rám, addigra már főztjét is kóstoltam, megtiszteltetésnek éreztem, hogy gondolatokat cserélhettem Vele. Évekkel később a Végállomás nevű bisztróban ismét kóstolhattam remek ételkompozícióit, ahová fél évtized után a minap sikerült újra ellátogatni.
