SEGESVÁRi Mimoza Wine and Dine Mimoza Wine and Dine Segesvár ÉTTEREM TESZT repeta

Jó pizza, korrekt pasta, téves önkép: a segesvári Mimoza Wine and Dine

Segesvár a Székelyföld kapuja, a Kárpát-medence egyik építészeti ékköve, Nagyküküllő vármegye egykori központja.

BORBÉLY ZSOLT ATTILA

2023. 03. 19. 16:24

Segesvár a Székelyföld kapuja, a Kárpát-medence egyik építészeti ékköve, Nagyküküllő vármegye egykori központja. A 12. században szászok által alapított város épségben megmaradt történelmi központja a világörökség része.

Jelentős turistaforgalmának köszönhetően a vendéglátás színesebb és színvonalasabb annál, mint amit egy átlagos huszonötezres lélekszámú erdélyi vagy belső-magyarországi várostól várnánk.

Eddig a legmeggyőzőbb gasztronómiai élményt a Krauss Ház nyújtotta (beszámolómat lásd itt), de jó volt az Alte post is. Tegyük hozzá, hogy a Tripadvisoron évek óta első helyezett Joseph T. Restaurant and Wine bar nevű egységet eddig sosem sikerült nyitva találnom, de nem mondtam le arról, hogy valamikor leteszteljem.

Több csúcskávézó is működik a városban, ezek közül három a vár alatt húzódó, jelenleg Octavian Goga nevét viselő utcácskában vagy annak vonzáskörzetében. A Medgyesen és Tordán is remek egységgel bíró The Beant és az Atelier-t volt alkalmam meglátogatni az elmúlt években, mindkettő az élvonalba tartozna bárhol a világon.

Eme kis utca több száz évre visszatekintő, középkori levegőjű épületeinek egyike ad otthont a Mimoza Wine and Dine étteremnek, ahova a minap tértünk be.

A beltér hangulatos, a terem végében fatüzelésű pizzakemence, az asztalon élő virág, só- és borsdaráló, balzsamecet és olívaolaj. Utóbbi címkéjén „extra szűz” felirat szerepel, benne minden kétséget kizáróan pomace-olaj. Hogy ezen mennyit gondoltak spórolni, nem tudom, de hogy az olívaolajokhoz alapszinten konyító vendégek körében sikerül megszerezni így az első rossz pontot, az biztos.

Étlap helyett egy QR-kódot ajánlottak figyelmünkbe. Ez Erdély-szerte egyre elterjedtebb megoldás, szerencsére Belső-Magyarországon egyelőre nem dívik. Alternatívaként nem zavaró (mint ahogy a minap bemutatott The Fisherben alkalmazzák), de amikor a vendégtől megtagadják azt a lehetőséget, hogy egyben lássa nyomtatott papíron a választékot, s rákényszerítik a telefonja bogarászására, azt felháborítónak tartom. Mivel nem volt kedvünk tovább keresgélni kései ebédünk helyszínét, belenyugodtunk a helyzetbe s nekifogtunk a „telefon-hessegtetésnek”.

További Repeta híreink

Új halétterem a Bánság fővárosában: The Fisher by chef Daian

A kínálat az olasz és a helyi konyha fogásainak jellegzetes egyvelegét nyújtja. Szerepel benne egyik oldalról többek között tökéletesnek ígért carbonara spagetti, rákos-vargányás-szarvasgombás pasta, fehérboros, koktélparadicsomos rák vajról indítva, másik oldalról roston sült sertéstarja gyökérzöldségekkel, csirkepaprikás, bableves csülökkel, illetve puliszkával körített gombabecsinált, hogy így fordítsuk a tejfeles, fokhagymás jelleges román ragut, a „ciulamá”-t, aminek a leggyakoribb alapanyaga, mint ezúttal is, a gomba (ekként népszerű böjti étel), de készítik csirkéből is.

Indításnak rendeltünk egy hagyományos kenegetőkből álló vegyes előételtálat. A zakuszka gyengécske volt, vagy ipari terméket kínáltak, vagy egy nem túl ügyes háziasszony zakuszkáját. (Azt nem feltételezem, hogy a bonyolultabb feladatokat megfelelően abszolváló séf csak ennyit legyen képes kihozni a zakuszka műfajából. A családban meghonosodott, bevált, kézről kézre járó aradi receptünket lásd itt. Tény, hogy sem ízben, sem állagban nem adta azt, amit elvártunk tőle.

A padlizsánkrém jobban sikerült, hordozta jellegzetes füstösséget, ízesítése puritán volt, de ezt nem bántuk. A padlizsánkrém Erdélyben épp olyan hitvitákat tud generálni, mint Belső-Magyarországon a lecsó vagy a halászlé „helyes” elkészítési módja. Kell-e bele majonéz, netán mustár, szükséges-e hozzá fokhagyma a lila hagyma mellett, milyen zöldfűszert tegyünk bele, keverjünk-e hozzá vékony csíkokra vágott sült paprikát? Még sorolhatnám a vitás kérdéseket. Csak az olaj, egy cseppnyi citrom, a só meg a bors kötelező elem a sült és összetört padlizsánhúson kívül. A tehéntejből készült telemea átlagos volt, akárcsak a pirítós.

A szarvasgombás, cukkinis, Angus-bélszíncsíkokkal készült, parmezánnal megszórt tagliatelle jól sikerült, akárcsak a „Deliciosa” névre hallgató gorgonzolás, fokhagymás, hagymás, gombás, kapribogyós pizza.

A lazac a közönség igényeinek megfelelően készült, átsütötték, de maradt benne szaftosság, el is fogyott az utolsó morzsáig. Mellé némi dresszing nélküli salátát s gigantikus mennyiségű, élvezhető édesburgonyát adtak, továbbá a kilencvenes éveket idéző, old school hollandi mártást. A hazai gasztroforradalom leggyakoribb tanítómeséi közé tartozott a kétezres évekbeli fiatal magyar szakácsok találkozása a valósággal, amikor rácsodálkoztak a külföldi munkaadók, hogy miért akarnak tejszínt tenni a hollandiba. Egy autentikus receptet például itt olvashatunk, nem lenne rossz, ha ezt követnék a Mimozában is.

Az árak reálisak, a felsorolt négy fogásra két jobbacska importsörrel 16 000 forintnak megfelelő 200 lejt fizettünk.

A töményválaszték nem terjed túl a megszokott kommerszszortimenten, egyedül a szilvapálinka jelent némi minőségi ígéretet, de annak a készítőjét fel sem tüntetik az itallapon. A sörök zöme nagyipari multifőzet, a választékban a Franziskaner és a Leffe képviseli a legmagasabb kategóriát. A borválaszték szerény, két proseccót mérnek ki, továbbá három temesrékasi bort adnak 187 milliliteres kiszerelésben, palackban további 15 helyi tételt.

A „Wine and dine” önmegnevezés 2023-ban finoman szólva túlzó, téves önképről tanúskodik. Ahhoz jóval nagyobb palackos- s főként poharazott választék lenne indokolt, a jelenleginek legalább háromszorosa.

A Mimozát hibáival és erényeivel a fősodorhoz sorolnám. Arra mindenképpen alkalmas, hogy baráti áron megegyen az ember itt egy jóllakásra alkalmas pizzát vagy pastát, némi egyszerűbb borral vagy sörrel kísérve. Az Erdélyben is igen népszerű „pizzeria e ristorante” önmeghatározás találóbb lenne.