Balaton, Balaton – él a tó, jó a bor

Régészeti leletek tanúsága szerint már kétezer évvel ezelőtt virágzó szőlőkultúra volt a Balaton-felvidéken, egyben a Badacsony környékén is.

Aki szeret úgy járni a világban, hogy a szemét nem csukja be, sőt megpróbál észszerűen nézelődni, annak biztosan feltűnt már, hogy a Balaton északi partja milyen gazdag építőanyagokban. Persze nem a faanyagra vagy cementre gondoltam, sokkal inkább a kerítések, támfalak, kőfalak vagy éppen házak, épületek köveire. A vöröses, a sárgás, a fehér, a szürke egyaránt előfordul itt is, és ezt érdemes az itt termő borokra is kiterjeszteni. Bármerre járunk is a világban, ahol láthatóan szinte hófehér mészkőből épült városokkal találkozunk – például Champagne vagy éppen a szépséges portugál Bairrada vidéke – ott jó savú, eleven borokat fogunk kóstolni. Vulkáni kiömlési talajok vagy éppen bazalt orgonák közelében többnyire minden szürkére vált, a borok pedig melegebb tónusúak lesznek. Hogy is van ez?

Régészeti leletek tanúsága szerint már kétezer évvel ezelőtt virágzó szőlőkultúra volt a Balaton-felvidéken, egyben a Badacsony környékén is. Mindez a római civilizációnak köszönhető. A hegy lábánál vezetett a rómaiak egyik hadiútja, amelyet ma is Római út néven emlegetnek. A római kor óta folyamatos borkultúra a honfoglalás után sem szakadt meg. Okleveles források szerint a XIII. században a Balaton környékének szőlői részben egyházi tulajdonban voltak, míg más részei az Atyusz nemzetség birtokaihoz tartoztak. Ez a család építtette például a Monostorapáti-környéki Almád-monostort, a szigligeti várat, de ők szállítottak bort a királyi asztalra is. 

Bél Mátyás, a XVIII. század elejének neves szerzője a következőket jegyezte meg. A Balaton tó zalai partját, egyvégtében szőlőtermő hegyoldalak szegélyezik, amelyek legtöbbjén igen nemes borokat szüretelnek, de valamennyi közt legjobbakat a badacsonyi, a szentgyörgyi és a kővágóörsi parti hegyek adják, melyeknek gyümölcse oly finom és kellemes ízű, hogyha nem is a legelső, de bizonyosan az elsők közt ismert bort szűrik belőle. Ennek a kiváló minőségnek az okát az e hegyoldalakon is jellemző aszúsodásban lehet sejteni. További különlegessége volt a vidéknek az ürmös, amelynél a szagos kék szőlőfajtákat részesítették előnyben, s első említése 1788-ból való. Ezt gyógyhatású készítményként patikákban is árulták. 

Majd a XVIII. században megjelent a kéknyelű – amelynek kifejezetten badacsonyi jellegét hangsúlyozták –, s amely Badacsony úri szőlőiben volt elterjedve. Alacsony terméshozama miatt valószínűleg csak itt engedhették meg e nemes szőlő termesztését. A fő termőfajok törzsökös magyar fajták voltak, amelyek közül kiemelkedett elterjedésében a szigeti, vagy más néven fehér furmint. E fajtát azonban sohasem telepítették tisztán, hanem a sárfehérrel közösen, ugyanis ennek a két fajtának házasítása eredményeként jött létre a híres somlai, illetve neszmélyi házasított bor, amit a balatoni gazdák mintának tekintettek. A XIX. században azután a furmintot az olaszrizling váltotta majd fel, illetve az oportó. Ugyancsak a Badacsony környékének kiemelt egyedi fajtái közé tartozott a budai zöld, amit kéknyelűvel ültettek vegyesen. 

A század végén a Balaton vidékét sem kímélte a filoxéra, a Badacsony hegyén, valamint a Káli-medencében szinte az összes szőlő kipusztult, nagy kétségbeesést okozva a gazdáknak. A filoxéravész utáni rekonstrukció során építették a teraszos szőlőültetvények támfalait, ami a sokak számára kedves emlék a tó partjáról. 

Balatonfüred–Csopak önálló része a Balaton régiónak, akárcsak a Dél-Balatonhoz tartozó területek, Somló és Zala néven emlegetett borvidék. 

Lassan valóban megérik az idő arra, hogy a Balaton északi és déli partját egy régióként kezeljük, hiszen a stílusbeli különbségek ugyan megvannak most is, de a minőségi eltérések egyáltalán nem számottevőek. Az elmúlt húsz évben kicsit jobban előtérben voltak az északi part vulkáni talajon termett nagy fehér borai, a déli part kiemelkedő tételeit – leszámítva Légli Ottó és a Konyári Pince borait – többnyire sokan afféle véletlenszerű megjelenésnek tekintették. Ez ma már egészen másként van, s ha a filoxéra utáni idők át is írták ennek a területnek a fajtaszerkezetét, valójában nem volt ekkora különbség a Balaton északi és déli partja között. Északon is szép számmal születtek vörösborok, mint ahogy a déli területeken is jócskán akadtak szép fehérek. Ma új nevekkel találkozunk itt is, ott is, sok jó ár-érték arányú tétel terem a tó körül.

A Balaton mint régió talán a legösszetettebb valamennyi hazai borrégió közül. Vannak ugyan olyan közös jellemzők – akár a klímát, akár az itt készülő borokat nézzük – amelyek egységesen jellemzők, mégis mindegyiknek megvan a saját arca és karaktere. 

A régió által felölelt borvidékek mindegyik tud egyedi és sajátos borokat mutatni, érdemes ott is körül nézni, amerre eddig nem jártunk. Ilyen például Sümeg zseniális mészkő tömbje vagy éppen a Somló háttérben lévő kisebb pincészetei. A csopaki termelők az egész ország számára irányt mutató módon tették le voksukat a minőség, elhivatott és autentikus, valódi identitású borok mellett. A badacsonyi kéknyelűk ma már megbízható karaktere szintén sok örömöt szerez a borkedvelőknek.

Hallatlan érték a Balaton, nem kizárólag turisztikai szempontból. És ha vannak még gondok itt-ott (például, hogy miért nem lehet balatoni halat kapni a tó partján) – azok kijavításán ma már egységesen próbálnak meg úrrá lenni a termelők, kisebb-nagyobb külső segítséggel. 

A Balaton fokozottabb üdülő körzetté alakításával, alakulásával a szőlőterületek hétvégi házak, nyaralók alapterületeivé degradálódnak. 

A szőlőket piaci érdekeltség és lelki kötődés együttes hiányában kivágták, az egyedülálló pincéket lebontották. A gulyáskommunizmus tipikus jelenségként a természeti, táji, gazdasági egyedülálló és idővel egymással egységet alkotó értékeket lerombolta, s helyébe semmilyen értéket nem teremtett. A turizmus fellendülésével a bortermelést egy abszolút igénytelen piac kielégítőjévé tette. Egy dolgot kellene megfontolnunk méghozzá komolyan – hogy pótolható-e a szőlő és a bor, ami időnként elveszni látszik a befektetők és kényelemre vágyó nyaralók kívánságai szerint átalakítva a tó környezetét. A magam részéről itt nemmel szavaznék.

Persze vannak azért igényes lépések is, összefogás és aktív tevékenység a tó körül termő borok minőségének javítását szem előtt tartva. Mint például a jövő héten esedékes Balatoni Borok Versenye. Fehér és vörös, száraz és édes, csendes és buborékos áll csatasorba, hogy a zsűri jóindulatú objektív kívülállóként a lehető legjobb tanáccsal lássa el a termelőket. Mert a megmérettetés ideje minden évjárattal újra eljön.

Villa Tolnay panoráma rajnai rizling 2019 – Badacsony

Érett alapanyagból készült bor, finoman árnyalt ásványossággal. Citrusos jegyeket csak nyomokban mutat, de a határozott sós-ásványos karakter egyértelműen benne van. Számomra legnagyobb értéke mégis selymes tapintási érzetében van. Hosszú, tartós a szájpadláson, a bor nyoma leheletfinom pasztellként jelenik meg a nyálkahártyán.

Homola Pince kékfrankos 2018 Balatonfüred–Csopak

Intenzív és eleven csupa gyümölcs megjelenés. Sötét bíbor szín, erős gyümölcsösség mellett. Málna, ibolya, tinta keveréke tör elő a pohárból. Savai és nem erőteljes tanninja kifogástalan egyensúlyban. Hosszú és simogató a korty, játékossága ellenére érezni a mélységeit. 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)