Gyakran hallani, hogy az emberi természet nem változik, hogy évszázadokkal ezelőtt épp annyira bűnös volt a világ és korrupt a közélet, mint manapság. Ezzel szemben úgy vélem, hogy igenis létezik egy általános, nem kis mértékben háttérből, elsősorban tudatipari eszközökkel irányított elkorcsosulás, amely leginkább a hagyományos erkölcsi értékek tiszteletének terén ragadható meg. E folyamat szorosan összefügg a baloldalnak az utóbbi évszázadokban tapasztalható térnyerésével.
Ötven éve még tekintélye volt a tanárnak, az órákon csend és fegyelem uralkodott, teljességgel elképzelhetetlenek voltak azok a jelenetek, amelyeket most dicsekvési céllal töltenek fel a világhálóra morális iránytű nélküli diákok arról, hogy miként alázzák meg a tanáraikat. Földrajztanárnőnk kockáztatva egzisztenciáját számon kérte rajtunk Temesvár egyetlen magyar tannyelvű líceumában (ez a neve mindmáig a tágan értelmezett Erdélyben azoknak a tanintézményeknek, ahol az oktatás az első osztálytól a tizenkettedikig tart) az összes erdélyi település, hegység és folyó magyar nevét, abban az időben, amikor a városneveket a sajtóban szigorúan tilos volt magyarul leírni. A folyók valahogy megúszták, így aztán Timisoara (Temesvár) helyett Béga-parti, Oradea (Nagyvárad) helyett Kőrös-parti, Cluj-Napoca, (Kolozsvár) helyett Szamos-parti várost írtak többnyire a magyar napilapok, hogy ne kelljen románul leírni e településneveket.

Érdekes, hogy a régi, Monarchia-korabeli utcaneveket a temesvári magyar közösség alig használta a hetvenes-nyolcvanas években, ellentétben Kolozsvárral, ahol magyar körökben még ma is a hajdani utcanevek használatosak.