Lolka és Bolka a sör körül

A lengyelek minden téren nagyon közel állnak a magyar néplélekhez. Ebbe nem csak a közös történelmi múlt, a hasonló hányattatott sors, a kulturális párhuzamok, hanem a helyi gasztronómia is beletartozik. Így fért meg egymás mellett gyermekkorom két rajzfilmsztárja a lengyel sajtokkal és a nagyszerű sörökkel a lágymányosi Kispolszki sörözőben. A közelmúlt egyik szombatján szervezett közösségi napon a gyerekeknek klasszikus rajzfilmeket vetítettek, míg egy másik helyiségben, a söntésnél a felnőtteknek finom lengyel söröket kínáltak.

2024. 10. 20. 17:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Varázsceruzától a „Táncosig”,

Régen sem volt ez másképp. A Lolka és Bolka mellett a lengyel gyerekrajzfilmgyártás olyan klasszikusain nőttünk fel, mint a SEMAFOR-stúdió Varázsceruzája, vagy a ’80-as években népszerű Pampalini. Míg mi a tévé előtt szórakoztunk, addig szüleink, ha lengyel sört kaptak, legtöbbször a „Táncost” itták. Ez a Żywiec-sör közkeletű elnevezése volt, melyet a címkén látható népviseletbe öltözött táncosokról kapott. A márka ma a Drehert is tulajdonló Asahi-konszern birtokában van, és az egyszerű láger mellett saison, APA vagy éppen balti porter is a portfóliójában van. Amíg cseh sörmárkákat szinte bármelyik nagyobb üzletben találunk, sajnos a lengyel sörgyárak sörei nem kaphatóak szupermarketekben, csak kis szakboltokban. Bihari Imre kocsmáros elmondta, hogy klasszikus, ismert lengyel sört (Żywiec, Okocim) is akart árulni a Kispolszkiban, de importigényével mindenhol falakba ütközött. Így saját sört főzettek. A csapon lévő „lengyel” pilst és bécsi lágert (Czerwony Lager) a törökszentmiklósi Ugar Sörfőzde főzi a sörözőnek a Kispolszki receptje alapján. Mindkettő nagyon kellemes sör, még ha nem is lengyel földről érkeznek.

Fotó: A szerző felvétele

Egy lengyel söröző lengyel sör nélkül nem létezhet. Szintén a tulajdonos lelt rá a függetlenként üzemelő lublini Perla sörgyárra. Náluk a hagyományos világos mellett hidegkomlós láger, búzasör, mézes láger, baksör és a lengyelek egyik nemzeti sörbüszkesége, a balti porter is megtalálható a készleten. A készletből mi a ropogós, frissítő hidegkomlós sörrel, a 6%-os Chmielowaval kezdtünk, melyben a helyi, lublini komlók ellensúlyozták a malátás ízeket, és a nagyobb test ellenére is egy frissítő sört ízlelhettünk meg. A finom sörhöz egy kis harapnivalót is megkívántunk. A lengyel kolbászkák helyett a túrókrémből, kőrözöttből és a zakopanei piac emlékét idéző Oscypek-sajtból álló falatokat választottuk, ami mellé különösen jól csúszott ez a sör.

Grodziskie helyett White IPA

A januári CEBC-n Marek Kaminski a Lengyel Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének egyik alapítója rendkívül érdekes előadást tartott a különleges tradicionális lengyel búzasörről, a grodziskieről. A kóstolót pont a Kispolszki biztosította a rendezvényre. 

Fotó: A szerző felvétele

A 2010-ben újranyitott nagy múltú sörgyár nem csak a nemzeti klasszikust készíti. A kínálatban megtalálható egy White IPA is, amit Sauvignon Blanc szőlő illat- és ízvilágához hasonlatos Hallertauer Blanc komlóval, valamint a japán Sorachi Ace és az amerikai Ekuanot komlókkal ízesítettek. A trópusi, virágos és enyhén fűszeres ízekben gazdag sörbe az erjedés végén adagolták a bergamotte-tal ízesített, szálas japán zöld teát, a senchat és így gazdagították az 5,8 %-os ropogós, viszonylag száraz, de nagyon szép elegáns ízekkel rendelkező sört. Ritka, amikor ilyen jó ízléssel adagolják a komlóhangsúlyos sörbe a teát, nagyon kellemes élmény volt.

Évjáratos aratósör

A folytatás az egyik leghíresebb és legmagasabban jegyzett lengyel craft főzde a wroclawi Browar Stu Mostów vegyes élesztőkultúrával erjesztett saison (a belga „aratósör”) söre volt. Az árpa- és búzamalatából főzött alehez erjedés közben Rondo és Regent fajtájú szőlőt és a baszk Zapiain Sagardoa cidermanufaktúra friss cideralmalevét adagolták. A 2021-ben készült sör egészen különleges egyedi ízvilágú, fűszeres, virágos, és a szőlő- és almalével erjesztve egyedien komplex, gyümölcsös-pezsgős élményt ad annak, aki nem sajnálja rá az ötezer forintos palackárat a sörözőben.

Bársonyos sötétség

Fotó: A szerző felvétele

Egy lengyel sörsor végéről semmiképp sem hiányozhat a balti porter. A már megénekelt Perla balti portere egy ízes, kicsit édeskésen, csokisan gyógyfüves, karamelles keserűséggel, enyhén szedres, fekete ribizlis ízvilágú darab. A lengyeleknél ez a stílus a nagyüzemi változatoknál is mindig átlag feletti élményeket ad, de az igazán izgalmasak a kisüzemi főzetek. A lemenő őszi nap már nem melegít úgy át, jól esik egy ilyen tartalmasabb sör a késő délutáni órákban. 

Fotó: A szerző felvétele

A Kispolszki hűtőjében is fellelhető a Poznan közelébe eső Miloslavban található Browar Fortuna sörmárkája, a Komes. A sima és a málnás változat mellett még Lengyelországból kaptam egy Bourbon-hordós érlelésű balti portert, amit már otthon a teraszon elmélkedve fogyasztottam el. A jellegzetes vaníliás, enyhén égett hordós ízek nem csak a stoutoknak, hanem ennek a nagyszerű sörfajtának is remekül állnak. Mellé csokis és szedres gyümölcsösség és apró, selymesen krémes buborékok társulnak.

Lengyelország hatalmas lehetőségeket rejt, ha a szép városok és tájak mellett a számtalan kis craft főzde izgalmas modern vagy tradicionális söreit szeretnénk egy látogatás alkalmával felfedezni. Az utazásig meg beülhetünk a Kispolszkiba…

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.