Aki a címet meglátva methode traditionnelle pezsgőről és lengyel arisztokrata bálokról szeretett volna olvasni, annak csalódást fogok okozni. Amiről mesélek, valami egész más. Füstölt és nem kolbász, több száz éves és nem műtárgy, frissítő és nem limonádé. Ez a „lengyel pezsgő”, a grodziskie.
Védőitalból regionális sörtípus
A sör már a piramisok építése idején, az ókori Egyiptomban is fontos szerepet töltött be mint védőital. Víz helyett napi négy-öt liter alacsony alkoholtartalmú sört kaptak az ókori munkások. A középkorban a forró nyárban a nehéz mezei munkákat végző jobbágyok is kaptak sört, ebből alakult ki Belgiumban a saison, amit a földeken dolgozók kaptak táplálék és ital gyanánt. A helyi bányászok hasonló itala, a grisette is egyfajta könnyű búzasör volt eredetileg.
A középkori Kelet-Európában a házi sörfőzés minden paraszti gazdaságban ugyanolyan része volt az életnek, akár a szövés-fonás vagy az egyéb háztáji munkák. A megtermelt búzából is széles körben készítettek olyan tradicionális söröket, amelyek egészen a huszadik századig népszerűek voltak. A lengyel-porosz területen is találkozhatunk ilyen különleges sörfajtával,. Ez a XVII–XVIII. századra kialakult sörfajta a grodziskie vagy poroszosan grätzer.
.
„A lengyel sörfőzés büszkesége” – tradíció és különlegesség
Grodziskben 1301-ben tesznek említést először a sörfőzésről, majd 1426-ban találunk okleveles utalást az első helyi malátázóházra. 1601-ben pedig a sörfőzők és malátázók helyi céhje egy statútumban rendelkezik a sörminőségről, az alapanyagokról és az eladásról. Ez tekinthető a helyi „Reinheitsgebotnak”. Nagy-Lengyelországban, majd az ország szétdarabolása után a porosz területre jellemzően alakult ki az a sörfajta, ami a Poznan körzetébe eső Grodziskhoz (Grätz) köthető.
Az Odera menti Frankfurt és Poznan, illetve Varsó közötti fontos útvonalon fekvő városkában 18. században nem kevesebb mint 53 sörfőzde készítette a jellegzetesen füstös, frissítő búzasört, ami ugyanolyan népszerű volt, akár a berliner weisse Berlinben, a gose Lipcsében vagy a lichtenhainer Jénában. A XIX–XX. század fordulóján a városkában százezer hektoliter sört főztek évente a sörgyárakban.
1922-ben megalapították az Egyesült Grodziski Sörgyárak Rt-t, melynek meghatározó alakja az osztrák származású, helyi és berlini iskolákban tanult Antoni Thum. Édesapjának malátázóüzeme volt, így gyermekkorától kezdve kapcsolatban volt a sörgyártással. A vezetése alatt álló grodziski sörgyárból kikerülő sört az két világháború között a világ 37 országába exportálták. A II. világháború után sajnos jellemző, szomorú kelet-európai sors várt a grodziskiére, a gyárra és Thumra is. A gyárat államosították, Thumot pedig az UB (a lengyel ÁVH) emberei annyira megverték, hogy egy évre rá 1951-ben meghalt. A gyár egyre csökkenő termeléssel (1979-ben már csupán 15 ezer hektoliter/év) üzemelt, majd 1994-ben bezárt. Egy időre akkor gyártották az utolsó grodziskiét.
Szerencsére nem merült teljesen feledésbe a sörfajta, mert hasonlóan a witbierhez lelkes rajongók és házi sörfőzők feltámasztották a stílust. 2007-ben már sörfőző versenyt rendeztek a helyiek, 2010-ben már az első kereskedelmi forgalomban kapható grodziskie is megjelent az üzletekben. 2015-ben újraindították a grodziski sörgyárat, megrendezték a grodziski sörfesztivált és az amerikai versenyszabvány a BJCP is kanonizálta a sörfajtát. Azóta is minden évben megrendezik a házi sörfőzők versenyét a hagyományos és az ízesített grodziskie kategóriában. A győztes sörfőzők egyik díja, hogy a gyárban is elkészítik nagyban a receptjét. 2023-ban pedig az egyik legrangosabb európai sörverseny, a European Beer Star is külön grodziskie-kategóriát hirdetett. A stílus feltámasztása óta Lengyelországban 63 sörfőzde 134 különböző grodziskiét készített.
