Ha Székelyföld felé vesszük az utunkat a Székesfővárosból és a gyímesi ezeréves határt célozzuk meg, a déli útvonalat választva áthaladunk a Homoródmentén. Budapesttől Nagyszebenig autópálya, onnan elfogadható minőségű közút vezet. (A Marzsina és Kiskossó közötti közel 15 kilométeres szakasz még nem készült el, de az itt megszokott torlódások ritkultak mióta felújították az utat.)
Étteremkalauzok által is említett, komolyabb vendéglátóegységeket a gúnyhatárt átlépve Csíkszeredáig csak kitérőkkel látogathatunk meg Aradon, Temesváron vagy Nagyszebenben, hogy a fontosabb gasztro-centrumokat említsem, de Szászvárosban, Szászsebesen, valamint Erzsébetvárosban is akad néhány figyelemre méltó egység.
Ha nem szánunk időt a vargabetűkre, ami bizony több, mint fél órát is igénybe vehet a fogyasztás nélkül, akkor vagy Fogarason állunk meg, vagy a sárkányi letérő után útbaeső három vendéglátóhely valamelyike mellett. Ezek közül kulináris szempontból a homoródalmási Almárium a legizgalmasabb, melyről volt már szó e rovatban, atmoszféra tekintetében egyedi élményt nyújt a Szentegyházán túl, a város külterületén fekvő, fősodratú konyhával működő Hun tanya is, amint arról beszámoltam korábban. A kettő között találjuk a Rusztik nevű vendéglőt Szentegyháza központjától nem messze, ahol legutóbbi székelyföldi utam alkalmával álltam meg.
Nem könnyű rálelni az egységre, semmi jel nem mutat arra, hogy az adott épületben étterem rejtőzik. Már azon voltam, hogy továbbállok, amikor arra gondoltam, hogy egy kérdést megér a dolog, csak megmondják a vendéglő helyén álló üzletben, hogy működik-e a közelben étterem. Mint megtudtam, az önkiszolgáló vegyesbolt kedves és szívélyes kasszásától, a Rusztik a mini-üzletközpont emeletén található.
Már a lépcsőfordulóban jól sikerült ételfotók fogadják a betérőt, az étlapon is akad néhány olyan fogás, mely többet ígér egy egyszerű tálca-tologatós étkezde szintjénél. (A csíkszeredai piac melletti üzletközpont emeletén működött egy ilyen egyszerűbb, a maga műfajában egyébként korrekt étkezde, arra asszociáltam a lépcsők aljában.)
A beltér hangulatos, nyerstéglás falak és pácolt fa adja az alaphangulatot, utóbbiból belső gerendázatot is ácsoltak. A falakon berámázott tájképek. A bő másfél évtizede működő vendéglátóegység multifunkcionális, a Facebook-oldaluk étteremként adja meg a műfajt, de belül „pizzéria – étterem – bár” hármas öndefiníció olvasható, jelezve, hogy nem veszik rossz néven, ha valaki csak egy italra ül be. Élnek is többen a lehetőséggel, a szomszéd asztalnál ülő helybéliek kedélyesen sörözgettek.
A konyha az Erdély-szerte még mindig felfutóban levő modellt követi, a pizzák, pasta-k és saláták mellett népszerű magyar, román, valamint nemzetközinek mondható fogásokat kínálnak, így többek között tojásból készült klasszikus reggeliket, grillezett mozzarellát vinaigrette-es vegyes salátával, babgulyást, halászlét, húsgombóc- és növendék marhahúsból készült ún. „paraszt”-csorbát, ropogós süllőszeletet párolt zöldséggel és fehérbormártással, pisztrángot kétféleképpen, babfőzekéket kemencében sült csontos csülökkel, cigánypecsenyét, borzast, rántott húsokat, köztük Cordon Bleu-t, bárányflekkent, többféle palacsintát, házi krémest és túrófánkot.
Az itallapon három pincészet boraival találkozhatunk, a temesrékasi nagybirtok hét nedűjével, továbbá a gyöngyösi Dubicz öt, valamint az olténiai Corcova községben működő, azonos nevű, minőségi borokat készítő pince két termékével. Kimérve a temesrékasiakat kínálják, meglepően kedvező, alig több, mint négyszáz forintos deciáron.
A söröket a Heineken portfólióból válogatták össze, az árak érdekesen alakulnak, egy fél literes Hargita vagy Ciuc sör 600-700 forintnak megfelelő lejbe kerül, viszont egy 0,33-as Edelweiss-ra kemény 2000 forintnyi lejt kérnek. A töményitalok megszokott import termékek, kiegészítve a Székely Szikra pálinkával. A kommersz üdítők mellett készítenek limonádékat, frissen préselt narancs-, alma- és citromlevet, teákat és kávékat.
A kiszolgálás kedves, udvarias és gyors.
Pizza-feltétek között megjelenik a kukorica, az ananász és a csirkemell, ami nem sok jót ígér, így e műfajról könnyen le tudtam mondani. A levest illetően nem volt nehéz a választás, a pacalcsorba korrektnek bizonyult, mind a lé, mind a pacalcsíkok íze és állaga megfelelő, bár utóbbiakból többet is elfogadtam volna, s némi sós-ecetes ízerősítés jót tett az összhatásnak. De soha rosszabbat! A kenyér jobb a megszokottnál, tippem szerint a csíkszeredai Harmopan gyártja, bár az is tény, hogy készítenek ott ennél jobbat is.
Főételként a csülkös bab és a kacsacomb között dilemmáztam, utóbbi győzött. Bőre ropogott, belül omlós volt, íze megnyerő, a hozzá adott a főtt-sült burgonya helyben készült, nem a mirelites nejlontasakból szórták az olajba, a párolt lilakáposzta sósabbra sikeredett az optimálisnál, de nem vált élvezhetetlenné.
Kellemes meglepetésnek mondanám a fogást azok után, hogy a halászlé összetevőit így adják meg: „hal, gulyáskrém, pirospaprika, só, bors”. Olvasva is összerándulhat az ember egyik kedvenc ételének ilyen jellegű leegyszerűsítésétől, de legalább őszinték, s nem akkor derül ki a dolog, amikor a vendég elé teszik az ételt. Kértem kíváncsiságból két miccset is, ezek rendben voltak, nem készültek nyilván faszénparázson, ezt nem is vártam el, de kívül pörzsesek, belül szaftosak voltak, ütötték a tisztes átlagszintet.
A somlói galuska kapcsán érdemes felidézni az eredeti receptet, ami megtalálható Gundel Károlynak félszáz kiadást megélt, több nyelven is kiadott „Kis magyar szakácskönyv” című kötetében. Eszerint három réteg piskótát kell sütni, ezek közé baracklekvárt, illetve angol krémet kenni, megszórni mazsolával és diótörettel, narancshéjas, rumos sziruppal átitatni, majd tejszínhabbal és csokimártással tálalni. A kajszilekvár s a dióspiskóta kikerült a közhasználatból, jó esetben a dió megjelenik valamilyen formában, de a kakaós és a klasszikus piskóta, azért megmaradt, mint alap. Nos, itt kakaóst is mellőzték, a krém édesebb volt az optimálisnál, szerencsére nem puding, maga a galuska szaftos, a kakaóalapúnak tűnő csokimártás jelzésértékű, inkább díszítés, mint ízmeghatározó összetevő. Megjelenik viszont a kehelyben némi Nutella-jellegű termék. Nem élvezhetetlen a végeredmény, de azért nem húzta felfelé az összélményt.
A számla egy alkoholmentes sörrel együtt alig haladta meg a 10.000 forintnak megfelelő lejt, ami ezidőtájt kedvező díjszabásnak mondható. Minden szempontot egybevetve a jelzett hibák dacára ajánlható helynek ítéltem a Rusztikot, ahol megállhatunk útközben egy gyors ebédre, ha megéhezünk a sok órás út alatt.
***
Elérhetőségek:
Rusztik étterem
Szentegyháza, Gábor Áron utca 2.
Telefonszám: 00 40 266 246 240
Honlap: https://www.facebook.com/rustiketterem/
Borítókép: Mint megtudtam, az önkiszolgáló vegyesbolt kedves és szívélyes kasszásától, a Rusztik a mini-üzletközpont emeletén található. (Fotó: A szerző felvétele)
