A halimádók körében túlzás nélkül kultikusnak nevezhető, többnyire előételként kínált, de főételnek is adható fogás ismertsége átlépte immár a gúnyhatárt, találkozhatunk vele a tágan értelmezett Erdélyben Aradtól Temesváron át Székelyudvarhelyig, nemcsak magyar, hanem román kézben levő éttermekben is. Neve is ugyanaz, „jumari de peste”, ami lényegében tükörfordítása a magyar megnevezésnek. Annyi a különbség, hogy errefelé van, aki kukoricadarába forgatja a haldarabokat sütés előtt és nem lisztbe. (Fél évtizeddel ezelőtti írásomban megadtam a receptet is, mely egyébként megtalálható ma már egy sor receptoldalon).
A Magyar Horgász 1996/2-es számában Tasnádi Róbert meséli el e fogás történetét:
„Németh Sándor, a Szegedi Halgazdaság (szegedi Fehér-tó) egykor híres-nevezetes főagronómusa találta fel ezt a pazar halételt. (…) A zsíros ponty hasnalja elkészítésére született a tepertő, amelyet csak ünnepi vendégeknek tálaltunk. Németh Sándor ilyen előnyös helyzetben lévő gourmand volt -és, hogy el ne felejtsem: egyben kiváló házigazda is! Ha kedves vendégek jöttek, olyanok, akiket különösen becsült, már az étkezés előtti órákban igyekezett őket étvágygerjesztő italokkal és a halastavak közötti sétálgatással a „nagy falatozásra” felkészíteni. Ilyenkor a tőle megszokottnál egy oktávval magasabb hangon anekdotázott, és közben „röptiben” kreált versikéket szavalt. Például: Finom a ponty tepertője. Hasam lesz a temetője!
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!