Olvasva különböző közösségi oldalakon a vendéglátásra vonatkozó visszajelzéseket, sokszor nem az adott egységről kapunk lesújtó képet, hanem a bírálat megfogalmazójáról, meg persze a közízlésről. Hadd idézzek egy konkrét példát! Az ittjartam.hu oldalon, az egyik vidéki nagyváros gasztro-királya (értsd: az adott település vendéglátóegységeiről a legtöbb értékelést író felhasználó) egy pontot adott az ötből az ország egyik legjobb éttermének, az Ikonnak, csak azért, mert nem volt nyitva 15.00 és 18.00 között. Más esetben a „félig nyers hús”, meg a „nyers zöldség” volt a bírálat tárgya, s persze az adag, aminek a mérete a szóban forgó értékelőnek a vesszőparipája.
Tetszik, nem tetszik, tudomásul kell venni, hogy nem mindenki az élményt, az ihletet, a vibrációt, a kulináris izgalmat keresi az éttermekben, van, akinek a legfontosabb a jóllakás, akár gyenge alapanyagokból középszerűen megvalósított ételekkel.
Nos, az ő ideális célpontjaik a svédasztalos, idegen, de elterjedt kifejezéssel az „all you can eat” rendszerben működő helyek. Ezt az üzemmódot a magas gasztronómia hívei többnyire lenézik, mert eleve görbe szemmel tekintenek az össze-vissza zabálásra, továbbá azért is, mert a legtöbb ételt, főleg a frissen sülteket nem lehet állagromlás nélkül hosszabb ideig melegen tartani.
Jómagam messzemenően tisztelve a high end éttermeket, sőt, ezeket tartva a vendéglátás csúcsainak, örömmel ülök be svédasztalos helyekre is, mert végtére nem lehetetlen ezt a műfajt sem megfelelő szinten űzni. Több magasan jegyzett szálloda svédasztalának kínálatát volt alkalmam végigkóstolni, ezek közül kiemelkedett a kétezertízes évek első felében a Kempinsky szállóé. Örök emlék. 8000 forintért lehetett választani többek között négyféle pazar libamájfogásból, prémium sajtokból, szerepelt a választékban lazac, tonhal, bélszín, vadhús és szinte hihetetlen, de osztriga is. Ha valaki megevett egy tucat osztrigát, lényegében leette a beugróját. S nem mellesleg az árban benne volt a Chapel Hill pezsgő, a csapolt sör és néhány nem egetverő, de korrekt bor. Mindemellé élő jazz zene.
A modell a kilencvenes években indult hódító útjára. Első ilyen zsánerű élményünk a Budakeszin működő Tanne volt, ahova az ezredfordulót megelőző években rendszeresen kijártunk, a kemencében sült ételeik, beleértve a disznótorosukat, zseniálisak voltak, de sok más fogást is kiemelhetnék. Egyik asztaltársam kellő rutintalansággal jóllakott az egyébként remek libatepertővel s így már csak desszertre futotta a kapacitásából. Neki nem biztos, hogy ez az étterem volt a legjobb választás, de hát a többség tudja kezelni a helyzetet. Akkortájt, 1997-ben nyitott az azóta megszűnt Mongolian barbeque a Márvány utcában, mely nem volt sem mongol, sem BBQ, viszont itt találkozhatott a nagyközönség azzal a rendszerrel, hogy a vendég által összeválogatott pácolt húsokat rendelésre, á la minute sütötték meg forró vaslapon.
Ezt a modellt vitte tovább a néhány évvel később, 2000-ben nyitott első Trófea, mely mindmáig sikerrel működik, ezidőtájt négy helyszínen. Új színt hozott 2004-ben a műfajba a Wasabi-hálózat első egysége, ezek is sikerrel működnek, itt főként sushit és wok-ételeket ehetünk, melyek a vendég mellett futószalagon érkeznek és tetszés szerint levehetjük bármelyik kis tálkát. Érdemes a konyhához minél közelebb ülni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!