Ez év júniusában a parlament elfogadta a Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvényt, amely egyértelművé tette a hitelintézet tevékenységének fő irányát. A kiemelt állami projektek jelenlegi helyzetéről, a pénzintézetre háruló, bővülő feladatkörről Baranyay
Ez év júniusában a parlament elfogadta a Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvényt, amely egyértelművé tette a hitelintézet tevékenységének fő irányát. A kiemelt állami projektek jelenlegi helyzetéről, a pénzintézetre háruló, bővülő feladatkörről Baranyay
Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke tegnap délelőtt telefonon jelezte Medgyessy Péternek, hogy tárgyaljanak a terrorcselekményekkel és az arra adandó magyarországi válaszokkal kapcsolatos kérdésekről, ám a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje továbbra is
Ismét lépfene-megbetegedést mutattak ki az orvosi vizsgálatok az Egyesült Államokban egy férfinál. Az állami és helyi egészségügyi hatóságok vasárnap bezárták azt a floridai épületet, amelyben a múlt héten elhunyt Stevens dolgozott, mivel az épületben az
Benyújtotta a honvédelmi tárca a parlamentnek a többcélú, a NATO követelményeinek is megfelelő harcászati repülőgépek bérléséről szóló határozati javaslatot. Az előterjesztés szerint a használt repülőgépek bérlése takarékos, költséghatékony megoldás, amel
Az elmúlt években folyamatosan javult a fővárosban közlekedő gépjárművek műszaki színvonala, az átlagéletkor pedig a korábbi 13-14 éves szintről 10,5 évre csökkent. A hatszázezer nyilvántartott járműnek közel fele számít korszerű típusnak, ezek szabályozo
Több, a mezőgazdasági, valamint a kis- és középvállalkozásokat segítő, informáló munkabizottság felállításáról döntött tegnap az Európai Integrációs Tanács (EIT). Az a cél, hogy az érintettek minél több információhoz jussanak csatlakozás utáni lehetőségei
Jogosan hallgatta el személyes adatait a rendőrség elől egy autós, mert a hatóság által kiküldött adatszolgáltatási nyomtatványon nem szerepelt az adatszolgáltatás célja, s nem kellően tájékoztatták őt jogairól és kötelezettségeiről – tájékoztatta l
Határozatban kötelezte a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség (KDVKF) a szaktárcához tartozó Környezetgazdálkodási Intézetet, hogy 2005 végéig számolja fel az évtizedekkel ezelőtt a budafoki barlanglakásokba töltött gázgyári massza által okozot
Minimális emelkedéssel zárták a hetet az amerikai tőzsdék az elmúlt hét utolsó kereskedési napján. A napközben negatív tartományban lévő Wall Street-i tőzsdemutatók zárásuk előtt két órával lendültek át az előző szintjükön és drágultak. A Dow Jones 0,65 s
A parlamenti pártok vezetői, képviselői egybehangzóan kielégítőnek minősítették Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter tegnap délutáni tájékoztatóját, amelyet a nemzetbiztonsági kabinet üléséről, az Afganisztán elleni katonai csapás
Az életellenes bűncselekmények tíz százaléka újszülöttgyilkosság. Magyarországon évente huszonöt-harminc csecsemő megöléséről szerzünk tudomást, de magas a latencia. Az ismert esetek száma a hetvenes évek óta stagnál, miközben az egyéb bűncselekményeké ál
Több hullámban támadták Afganisztán stratégiailag fontos városait, Kabult, Kandahárt és Mazari-Sarifot az általános hadviselési szempontoknak megfelelően amerikai és angol vadászrepülők, bombázók és Tomahawk rakéták
Az Egyesült Államok ismét bombázta Afganisztánt, folytatva a terrorizmus elleni harc részeként vasárnap kezdett légicsapások sorozatát. A magyar légteret – noha arra az Országgyűlés lehetőséget adott – egyelőre nem vették igénybe a támadásokho
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az író törölte is X-oldalán megosztott bejegyzését, amelyben Charlie Kirk halálára reagálva valótlanságot közölt.
At the opening ceremony, Foreign Minister Peter Szijjarto emphasized that the two countries share a long history.
Yamal hétvégén biztos nem játszhat a Barcelona különleges bajnoki mérkőzésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.