- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Devecser újjászületett
Mától adják át azokat a házakat Devecserben, amelyeket a tavalyi vörösiszap-áradás során elpusztult épületek helyett emelt az állam a károsultaknak. A tragédia kapcsán folyó nyomozásban eddig négy embert hallgattak ki gyanúsítottként, három vezetőt és egy
Magyar bordélyházat számoltak föl

Devecser újjászületett
Mától adják át azokat a házakat Devecserben, amelyeket a tavalyi vörösiszap-áradás során elpusztult épületek helyett emelt az állam a károsultaknak. A tragédia kapcsán folyó nyomozásban eddig négy embert hallgattak ki gyanúsítottként, három vezetőt és egy

Magyar bordélyházat számoltak föl

Fejbe lőtték a maláj óvodai túszejtőt
Harminc gyereket, valamint négy felnőttet ejtett túszul és tartott fogva több mint hét órán át tegnap egy bozótvágó késsel és kalapáccsal felfegyverkezett férfi Malajzia déli részén. A rendőrség különleges egysége leterítette a támadót.

Napi sajtószemle

CET: feljelentést tett az ÁSZ
A Duna-parti közraktárak Demszky-korszakban indított PPP-beruházása ügyében különösen nagy és jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének, illetve kísérletének gyanúja miatt feljelentést tett tegnap az Állami Számvevőszék az OR

Shakespeare nyomában Gyulán

Aranyárú otthonok
Luxusingatlan alatt korántsem csak a többszintes, úszómedencés villákat kell érteni, hiszen ilyen jellegű otthonok a lakások közt is akadnak. Míg azonban a fővárosban bőven 100 millió forint fölötti áron is kínálnak ilyen ingatlanokat, addig vidéken a csú

Autóbuszba rohant egy vonat Indiában

A monopolizált piac nem piac

Több élelmiszert adtak el a kisebb üzletek

Hétfőig tart a Balaton Sound

Röviden

Vesztettek az angliai telepesek
Angliában augusztus végéig el kell hagynia kilencven családnak Európa legnagyobb illegális telepét. Noha a Dale Farm érintett lakói belátják, nem sikerült megegyezniük a helyi önkormányzattal, továbbra is esküsznek rá, hogy csak harc árán adják fel az eng

Kétezernél több munkahely
Orbán Viktor miniszterelnök és Rupert Stadler, az Audi AG igazgatóságának elnöke (középen) az autóipari konszern alapkövének tegnapi lerakásakor.

Búcsú a diósgyőri vártól
Harminckét éves lettem én – énekelheti a Kaláka a hét végén az ismert József Attila-verset a 32. Kaláka Folkfesztiválon Miskolcon, a diósgyőri várban, amelynek jól bevált belső felosztásától az idén búcsúzniuk kell.

Emberek a tájban 3.

Szigorítanák az EP-helyek elnyerhetőségét

Nagyot ugrott hazánk Ázsia felé
Most még nem kell attól tartanunk, hogy Kína „lenyeli” Magyarországot – véli a területet ismerő szakértő. Fontos exportpiacokat nyit meg számunkra az ázsiai országok felemelkedése – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tegnap a külgazdasági

Stabil jövő ígérete
Oroszország 2012 után a mostaninál is stabilabb lesz, ami csak erősíti az egész kontinens biztonságát – nyilatkozta lapunknak a római konferencia szünetében Alekszandr Babakov, a duma alelnöke. Az Igazságos Oroszország párt egyik vezetője Európáról szólva

Fontos híreink
Meglepő kimutatás az országok készpénzhasználatáról – ezt kevesen gondolták volna

„Nem azért vagyunk itt, hogy kifogásokat keressünk” – a karácsony sem kibúvó a válogatottnak

Government’s Tax Cut Program Point by Point

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Vásárhely pénzén kampányolt a kormány ellen Márki-Zay Brüsszelben
A hódmezővásárhelyi polgármester fél Európát bejárta a város pénzén.

Menczer Tamás: Magyar Péternek a választások után kell majd igazán pszichológus + videó
A Tisza Párt vezére elveszítheti politikai hátországát, és magára maradhat a közéletben.

Előteremti a kórházak felújítására a pénzt a kormány, hiába dolgoznak Magyar Péterék az uniós források visszatartásán + videó
A megspórolt összeget visszaforgatják a betegellátásba.

A tavasz 14 pillanata: Orbán Viktor második negyedéve képekben
Fotóalbumban mutatja meg 2025 második negyedévének legemlékezetesebb pillanatait a miniszterelnök.
Külföldi híreink

Ez Brüsszel ördögi terve Ukrajnával
Donald Trump a vérontás leállítása érdekében tárgyal, Európát viszont a háborús pszichózis uralja.

Ha Zelenszkij nem siet a békével, Putyin erővel is eléri azt
Az orosz elnök szerint Ukrajna nem akar békét.

Az európaiaknak elegük van a megszorításokból
A háborús uszítással az egyre nagyobb hétköznapi problémákat akarják elfedni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Szalah egy esetben hagyja el Liverpoolt, Sallai Rolandék ősi riválisával tárgyal
Az egyiptomi sztár válaszolt a török ajánlatra, miután a liverpooli jövője bizonytalan.

Elhunyt Brigitte Bardot, a francia filmművészet ikonja
A mozi aranykorának egyik legmeghatározóbb alakja 91 éves volt.

2026 egyik legnagyobb csatája a magyarok lázadása lesz Brüsszelben a migrációs paktummal szemben
Szijjártó Péter szerint a magyarok minden erejére szükség lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

