- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
A hit ereje
A világban minden rezgés

A hit ereje

A világban minden rezgés

Magyar egység a Balaton partján
Négy uniós eseménynek ad otthont Balatonfüred az Európai Unió Tanácsa magyar elnöksége alatt. A város nemcsak helyszínt nyújt a konferenciákhoz, hanem több kulturális kísérőrendezvényt is szervez. Ezek helyszínei között van a 2010-ben csaknem kétmilliárd

Az MSZP-sek hisznek Gyurcsány Ferencnek
Továbbra is mártírszerepben tetszelgett és koncepciós perekről beszélt Gyurcsány Ferenc az MSZP hét végi választmányi ülésén annak kapcsán, hogy gyanúsítottként hallgatná ki az ügyészség a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben. A választmány egyhangú

Röviden

Fegyvereket találtak két szlováknál

A parlament előtt a Btk. módosítása

Hivatásos katona gyilkolt Romániában

Röviden

Nagykövetségi megfigyelők
„Többirányú provokáció” történt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint Gyöngyöspatán. Mint mondta, nagyon komoly nemzetközi csoportok vannak, amelyeknek az az érdekük, hogy Magyarországról minél rosszabb és hazugabb képet fessenek. Közben helyi for

Nyárra készen lesz a hungaricumtörvény

Orbán: Nagy siker az eltelt egy év
Nagy sikerként értékeli az eltelt egy évet a miniszterelnök, mert – mint fogalmazott – Magyarország nem zuhant a szakadékba – ellentétben Görögországgal, Írországgal vagy Portugáliával. Orbán Viktor ezt a TV2 vasárnap este sugárzott, Frizbi című műsorában

A tandem döntésére vár az orosz politikai elit
A választásokig még majd egy év van hátra, az orosz politikai osztály köreiben azonban már most hisztérikusan ideges a hangulat. Nem véletlenül, hiszen a döntés közeledtével mind nehezebb egyszerre két urat szolgálni, a tandem két tagja pedig – a rendszer

Terroristát találtak?

Ünnepek, ünneprontók

NATO-csapás végzett Kadhafi fiával
Meghalt egy hét végi NATO-csapásban Moammer el-Kadhafi legkisebb, 29 éves fia, Szeif al-Arab, valamint a líbiai vezető három unokája – közölte Musza Ibrahim.

Röviden

Finalista a Vasas is

Fókuszban a sporttörvény és London

Fontos híreink
Ukrán vezérkar: eltaláltak egy kőolajterminált a Krasznodari területen

Sorsdöntő lehetett a mai nap a háború lezárása szempontjából, Salvini szerint nem szabad tovább húzni a vérontást

Orbán Balázs: Két út van előttünk

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Így készül a tökéletes karácsonyi kalács – egy díjnyertes sütőmester receptje + videó
A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Lázár János: Nem engedünk hárommillió ember nyugalmából
A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

Épül a Keleti pályaudvar első akadálymentes peronja
A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

A hatóságokhoz fordulnak Deutsch Tamásék Hadházy korrupciógyanús ügye miatt
Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
Külföldi híreink

Kreml: Nem igaz, hogy Moszkva el akarja foglalni a volt szovjet területeket Európában
Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Árverésre bocsátották Mussolini egykori nyaralóját
Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Luxus a Riviérán, vér Ukrajnában – bemutatták Ábrahám Róbert dokumentumfilmjét
Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Magyar vezető az Agrofert Hungária cégcsoport élén: értéket őriznek és fejlesztenek
Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

Dejan Sztankovics visszatért korábbi állomáshelyére
A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Melinda arca felismerhetetlenségig torzult a Bánk bán forgatásán, halála ma is fájdalmas érzéseket kelt
Káel Csaba alkotása több mint húsz év távlatából is érvényes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

