Nem sokáig maradt állástalan
A magyar „genetikusan alattvaló”, „se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar” – írta az Amerikai Népszavában Kertész Ákos Kossuth-díjas író. A Gyurcsány Ferenc támogatójának számító Kertész szerint „a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egy
A magyar „genetikusan alattvaló”, „se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar” – írta az Amerikai Népszavában Kertész Ákos Kossuth-díjas író. A Gyurcsány Ferenc támogatójának számító Kertész szerint „a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egy
Elismerően beszéltek a kormány által egyeztetésre hívott közgazdászok a 16 százalékos arányos adórendszerről – tájékoztatta a sajtót Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter arról a fórumról, amelyen Orbán Viktor kormányfő is részt vett. Arról, hogy az i
A kettős állampolgárság európai megoldás, a polgárok szabad választásának a kérdése, és a politikusoknak nem lenne szabad akadályozniuk azt, ha polgárai ilyen módon akarják kifejezni kettős kötődésüket: a politikai hazához, vagyis az országhoz, amelyben é
Racionális és megfontolt döntést hozott a kormány, amikor elhatározta: megszünteti a több száz fős bentlakásos, fogyatékos embereknek otthont nyújtó intézményeket. Az érintettek számára emberibb körülmények biztosítását célzó terv azonban számos kérdés
Önkormányzati tartozás miatt harmincnégy középiskola hatezer diákja nem kapta meg könyveit a tegnapi tanévkezdésre – tudta meg lapunk. A többi, mintegy negyedszáz önkormányzat egészben vagy részben rendezte tartozását, illetőleg egyezséget kötött a terjes
Két hónappal meghosszabbította a nyomozás határidejét a Budapesti Rendőr-főkapitányság a korábbi oktatási és kulturális tárca esélyegyenlőségi főigazgatóságának gazdálkodása kapcsán, amelyet akkoriban Borovszky Tímea vezetett – tudta meg lapunk. A hivatal
Közvetve a német kormánypárt, a CDU jövőjéről is szavaznak vasárnap Mecklenburg-Előpomerániában, majd két héttel később Berlinben. A Kereszténydemokrata Uniónak és a pártot vezető Angela Merkelnek fel van adva a lecke azt követően, hogy az eddigi öt vá
Tarr Béla A torinói ló című filmje lesz Magyarország hivatalos nevezése az Oscar-díjra. A legjobb külföldi film kategória öt végső jelöltjét 2012. január 24-én hozza nyilvánosságra az Amerikai Filmakadémia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A FÖLD ÁRNYAS OLDALA – Brüsszel a bizonytalan, hatalmas méretű és szegény Ukrajnára írná jövőnk forgatókönyvét.
A Reform UK népszerűsége egyre nő a legfrissebb felmérések szerint.
Nagyot sopánkodott ma Majka, Menczer Tamás irányba állította.
A Tisza Párt vezére mindenhol pózol, ott is ahol nem kéne.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.