- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Röviden

Korrupciós index

Erő vagy vigasz
Szeretet és gyűlölet ősi rivalizálásából mennyi ütközetet nyert modern kori történelmünkben a gyűlölet! Míg a szeretet többnyire megmaradt gyönyörű vigasznak, a gyűlöletből politikai eszköz és erő vált. Talán érdemes szólni arról is, van-e lehetőség rá, h

Keleti terjeszkedés a háttérben?
Az elkövetkező években fajsúlyeltolódás következhet be az amerikai alakulatok európai állomásoztatásában – vélik szakértők. Az új bázisok a kontinens keleti felében jöhetnek létre, és elsősorban közel-keleti és közép-ázsiai műveletek támogatásában v

Elpártolhatnak a külföldiek

Tisztújító küldöttgyűlést tart ma az SZDSZ
Ma tartja tisztújító küldöttgyűlését az SZDSZ. Az elnöki székért Kuncze Gábor és Bauer Tamás mérkőzik meg. Általános vélemények szerint Kunczénak több esélye van.

„Papnők” a Dunán
Szokatlanul csekély sajtóvisszhangja volt a Hittani Kongregáció januári döntésének, amely megerősítette a Romulo Antonio Braschi szakadár püspök által „pappá szentelt” nők kiközösítését. Talán elkerülte a feminista szervezetek figyelmét a R

Internetes cégek központi támogatása
Állami támogatást vehetnek igénybe az internetes cégek költségeik csökkentéséhez, így várhatóan a 15, 40 és 100 órás kedvezményes csomagok díjai március közepétől jelentősen mérséklődnek.

Külvárosi Krisztus
Négy év késéssel hozzánk is eljutott a modellből fotóssá vált Bettina Rheims kiállítása. A Jézus történetét profanizálva aktualizáló képek különböző szempontú, módszerű és mértékű adaptációs technikák eredményei. A provokatív kiállítás világszerte nagy si

Kukoricaföldek országa?
Azokban az országokban, amelyekben az utóbbi évtizedekben bőven termett táplálék, az emberek többsége nem gondolkodik el olyasmin, hogy a civilizáció kialakulása a mezőgazdaságon alapul. Hazánknak is az agrárium volt az ütőereje hosszú évszázadokon át, s

Megalakult Schüssel második kormánya

KÖNYVESHÁZ

A griff utolsó képe

Hét szem gesztenye

Arányok és mértékek
Meglepő, hogy a magyar paraszti világban nem mindenütt volt kötelező a lányoknak a házasság előtti érintetlenség: sok helyütt dívott a próbaházasság intézménye. Fél Edit néprajztudós leírásai újdonságokkal szolgálnak egy nem oly régi, de végleg elsüllyedt

Árboctörés

Ha itt lesz május elseje…

Csökken a milliárdosok száma

Tiborc erszénye
Katasztrófahelyzet még nincs, a jótékonyságra mégis nagy az igény. A Magyar Vöröskereszt emblémáját jól ismerik a legszegényebb határon túli magyarok. Ha kisbuszon, teherautón föltűnik ez a védjegy, Kárpátalja rövid időre fölébred a kómából.

Fontos híreink
Biztonság az online ügyintézésben – ne dőljön be a trükkös üzeneteknek!

Egy drogos vallomása: „Apám kitagadott, azt mondta, nem akar ott lenni a temetésemen”

A tavalyi év legpiszkosabb politikai alkujával falaznak Magyar Péternek

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Már csak 89 nap van hátra, vagyis 45-öt kell aludni a győzelemig + videó
Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Kiderült, mit kerestek a rendőrök Dudás Miklós otthonánál
Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Brutális munkahelyi baleset: raklapok zuhantak egy nőre Cegléden
Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor: Még hetekig kitart a téli ítéletidő, jut elég tűzifa a rászorulóknak + videó
Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.
Külföldi híreink

Toplistás a magyar útlevél, sok nemzetet megelőztünk
A világ egyik legértékesebb dokumentumának számít.

Dömtör Csaba elmondta, mit tesznek valójában Magyar Péterék
A díszlet mögött itt a valóság.

A lengyel kormány háborús veszéllyel riogat a lakosság kontójára
Szerintük Lengyelország egyre növekvő fenyegetésekkel néz szembe.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A drámai visszatérés után fontos döntést kell meghozni Tóth Balázsról
A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Megvan a Manchester United új vezetőedzője, egy korábbi játékos veszi át az irányítást
Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Trasmoz a kiátkozott falu
Boszorkányok, titkos pénzverde és az ETA emberrablása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

